Tütő László
Napjainkban legalább két okból indokolt önkormányzás és piac viszonyával foglalkozni. 1. Az utóbbi időkben a hagyományos politikai szervezetek és különböző alternatív szervezetek nyilatkozataiban, dokumentumaiban egyaránt központi helyet foglal el mind az önkormányzás, mind a piacgazdaság követelése. Egyidejűleg történik meg a lakossági-dolgozói önszervezés és a gazdálkodás ésszerűsítése, a világpiachoz való alkalmazkodás szükségességének hangoztatása. 2. Önkormányzás és piac logikája - első megközelítésben - kizárja egymást: vagy az emberek önszabályozó, önmeghatározó törekvése vagy a piac objektív természete, öntörvényűsége érvényesül. A gazdálkodás területén felmerülő alternatívákban vagy az emberek döntenek, vagy az értéktörvény dönt.
A mondottak alapján nem kerülhető meg a kérdés: lehet-e egyidejűleg önkormányzást és piacgazdaságot csinálni? Összeegyeztethető-e egymással az egyéni autonómia (illetve az erre épülő önkormányzás) és a piacgazdaság nyereségcentrikus mechanizmusa? Sőt, általánosabban fogalmazva: nem alapvetően ellentétes-e az egyén (mint magánember, illetve mint fogyasztó) és a piacgazdaság törekvése? A munkavállaló egyének magas bérekben és alacsony árakban érdekeltek, a piacgazdaság belső logikája viszont fejlesztést, felhalmozást követel meg, ezért - némiképp leegyszerűsítve - a bérek minimalizálását és az árak maximalizálását írja elő. A piacgazdaság - közvetlen megjelenésében - szükségképpen emberellenes. Gyarapodását, fejlődését - sarkítottan fogalmazva - úgy tudja biztosítani, hogy a lakosságot gazdasági és politikai eszközökkel megsarcolja.
A sokjelentésű piac
A mai Magyarországon minden tényleges reformelképzelés valamilyen formában összekapcsolódik a piaccal. A gazdasági hatékonyság javítása, a jobb áruellátás biztosítása stb. szempontjából elengedhetetlennek tartják a piaci mechanizmusok érvényesítését, az ebből adódó gazdasági versengést - végső fokon a piac értékítéletének fokozott figyelembevételét. A gazdaság piacosításának szükségességére való hivatkozás az egyetértés látszatát kelti. Ugyanakkor a nyelvi-kategoriális egyetértés mögött igen különböző tartalmak és törekvések húzódnak meg, amit a szóhasználat azonossága elfed. Számosan vannak, akik a gazdálkodás egészét a szabad tőkemozgásnak kívánják alávetni. Mások az alapszükségletek kielégítését ki akarják vonni a tőke logikájának fennhatósága alól. Sokan csupán a közellátás javítása, a hiánygazdaság megszüntetése érdekében tartják szükségesnek kereslet és kínálat piaci viszonyának érvényre juttatását. De a felszínen egyaránt a - tartalmilag nem differenciált - piac kategóriájával dolgoznak.
A szóhasználat egyértelműbbé tétele érdekében szükséges - Polányi Károly nyomán - elhatárolni egymástól a piac tágabb és szűkebb jelentését. Az előbbi az adásvétel helyszínére, intézményére vonatkozik, az utóbbi viszont a piacgazdaságra mint egységes rendszerre. Az első esetben jelentős mértékben a gazdaságon kívülről meghatározott mozgásokkal van dolgunk, a második esetben viszont elengedhetetlen követelmény, hogy a piac önszabályozó legyen; a keresletet és kínálatot követő árképzést hajtson végre. Az önszabályozó és árképző piac működésének feltétele a szabad tőkemozgás és a - tőkék szabad mozgásából, konkurenciájából következő - nyereségmaximalizálásra való törekvés. Az önszabályozó piac saját belső automatizmussal, öntörvényű mechanizmussal rendelkezik. Mozgása olyan objektív (azaz emberi akarattól független) gazdasági logikát követ, amelynek adott normarendszere és értékmércéje van - ezek segítségével vonatkoztatja egymásra, hasonlítja össze a gazdasági teljesítményeket. Lényegében a gazdasági szereplők versengését hivatott biztosítani - a gazdaságon kívüli szempontokat és tényezőket nem veszi figyelembe. Csak ebben az esetben képes szigorú belső logikával bíró egységes rendszerként működni.
Az önszabályozó piac a gazdasági versengés területe. Egyidejűleg vannak demokratikus és diktatórikus jegyei. Demokratikus oldalát mutatja azok számára, akiknek a gazdasági megmérettetés során esélyegyenlőséget biztosít. Viszont diktatórikusként jelenik meg azoknak, akik ki vannak zárva a versenyből, illetve akik hátrányos helyzetből indulva kénytelenek versenyezni (például akik nem képesek konkurálni az adott monopolhelyzetekkel: monopoltulajdonokkal és monopolárakkal).
A többjelentésű önkormányzás
A piachoz hasonlóan az önkormányzás kategória esetében is legalább két alapvetően eltérő jelentéssel találkozunk. Az önkormányzással kapcsolatban egyesek a kormányzásra, a kormányzásbeli autonómiára, mások az önállóságra helyezik a hangsúlyt. A kormányzásbeli autonómia híveinél lényegében a következőt jelenti az önkormányzás: adott közösségek számára biztosítsanak megfelelő anyagi feltételeket és hatáskört ahhoz, hogy saját elképzelésük, ízlésük szerint rendezzék be az életnek azt a darabját, amely fölött rendelkeznek. A másik megközelítésben minden tényleges önkormányzás elengedhetetlen feltétele, hogy önfenntartó (öneltartó) legyen, vagyis az önkormányzó közösség saját erejére támaszkodva biztosítsa működésének materiális alapjait. Az ilyen értelemben vett önkormányzás nem pusztán valamely közigazgatási, politikai vagy kulturális területre vonatkozik, hanem az élet összes lényegi feltételének újratermelésére. Itt tehát olyan átfogó gazdasági-társadalmi jellegű önkormányzásról van szó, amely az egyének életfolyamatának egészére kiterjed. Vagyis olyan önkormányzatról, amelynek működésén kívülre egyetlen alapvető feladat ellátását sem lehet áthárítani, kihelyezni. Ahogy az önszabályozó piac szigorú belső logikával rendelkező zárt rendszer, úgy a maga tényleges önállóságát (anyagi függetlenségét) fontosnak tartó önkormányzás is - ellentétben az önkormányzás pusztán kormányzati-kormányzási felfogásával - egységes rendszer, totalitás. De míg az öntörvényű piac működését szubjektív elhatározásoktól, emberi döntésektől független automatizmusok szabályozzák, addig az önkormányzó szerveződésnek a benne tevékenykedő emberek adnak törvényt és irányt.
Piac és önkormányzás viszonya
Az eddig vázoltak alapján is nyilvánvaló, hogy piac és önkormányzás kapcsolatában, együttélésében igen eltérő formák, változatok lehetségesek. Most csak a három alaptípus megkülönböztetésére és elhatárolására térek ki.
1. Szervetlen együttélésük. Lehetőség van a tág értelemben vett (azaz nem önszabályozó) piac és a tág értelemben vett (azaz nem önfenntartó, nem öneltartó) önkormányzás egyes elemeinek kombinációjára. Ebben az esetben a kétfajta szerveződés nem szerves összekapcsolódása jön létre: formailag áthatják, ugyanakkor lényegileg korlátozzák egymást. Így azonban - a kategóriák szűkebb jelentését tekintve - csak olyan helyzet alakulhat ki, amelyet a "sem piac, sem önkormányzás" állapot jellemez.
2. A piacgazdaság dominanciája. Ha a piacgazdaság relatíve zárt rendszerként és a társadalomszerveződés egészét meghatározó módon működik, akkor minden önkormányzási kísérlet korlátozott jelentőségű - eleve csupán járulékos, kiegészítő szerepet játszhat. Az önszabályozó piacot olyan nyereségmaximalizálásra való törekvés mozgatja, amely nyilvánvalóan nem tiszteli az egyes egyéneket, illetve nem tisztelheti önkormányzó szándékaikat. Ebben az esetben a piacgazdaság perifériáján létrejövő önkormányzás számára a következő gyakorlati lehetőség marad: elnyerni a politikai állam támogatását, és a nemzeti jövedelem átcsoportosítására, központi újraelosztására alapozott "önkormányzatot" létrehozni. E politikai jóindulattól függő "önkormányzat" gazdaságilag önállótlan: nem önfenntartó, nem önfinanszírozó, hanem a működéséhez szükséges erőforrásokat - tényleges ellenszolgáltatás nélkül - kívülről meríti.
3. Az önkormányzás dominanciája. Ha az önkormányzás - mint a társadalmi folyamatokat szabályozó rendszer - áthatja az emberek életét, akkor nem sok hely marad az öntörvényű piacgazdaságnak. Ebből azonban nem következik, hogy fölöslegessé válik az önszabályozó piac demokratikus oldala, a versengés. Ellenkezőleg, minden olyan önkormányzó közösség, amely saját eltartásáról maga gondoskodik, alapvetően érdekelt abban, hogy céljait szolgáló eszközként megőrizzen bizonyos piaci mechanizmusokat. Sőt, abban érdekelt, hogy - kiküszöbölve a piacon meglevő monopolhelyzeteket - továbbfejlessze, kiteljesítse a piaci versenyt.
Az önkormányzói piacról
Ha valamilyen gazdasági-társadalmi önkormányzásnak rendelődik alá a piaci verseny, akkor egy ilyen változás legalább két új lehetőséget teremt.
l. A piac működése rétegzetté tehető. Az öntörvényű piacon egységes normarendszer érvényesül, amennyiben a gazdasági szereplők teljesítményét az elért nyereség minősíti. Egy önkormányzó szerveződésnek, tehát a szorosan vett emberi szempontoknak alárendelt piac esetén viszont különböző célok eszközeként alakulhat ki versengés. Egy önkormányzó közösség megteheti, hogy másként szabályozza például az alapszükségleti cikkek és a luxuscikkek termelését, vagy a közszolgáltatások és a direkt nyereségorientált szolgáltatások biztosítását. Megteheti, hogy tagjait alacsony árak kialakítása, illetve hogy magas nyereség realizálása érdekében versenyezteti.
2. Míg az öntörvényű piacgazdaság nem biztosít a társadalom valamennyi tagja számára esélyegyenlőséget a piacon, addig az önkormányzó szerveződéseknek érdekében áll, hogy azokra is kiterjessze, azoknak is lehetővé tegye a versenyt, akiket onnan a tulajdonegyenlőtlenség egyébként kirekesztene. Másrészt a piacgazdaságban termelő és fogyasztó között is hiányzik az esélyegyenlőség: a termelő aktív, a fogyasztó passzív fél. Bármennyire igyekszik is előrelátni a várható keresletet a termelő, az egész gazdálkodás nem a szükségletek, nem a fogyasztói érdekek felől szerveződik. Ezért az árupiac mellett (azt áthatva) nem alakult ki a szükségletek piaca, ahol a fogyasztói autonómia érvényesül, ahol a fogyasztó kezdeményez.
Melyek azok a feltételek, amelyek biztosítására képes egy következetes - országos méretű - önkormányzói piac?
1. Az eladók esélyegyenlősége, vagyis az árupiac szabadsága.
2. A szükségletek piaci versenye, vagyis a szükségletképződés és szükségletkielégítés esélyegyenlősége.
3. Esélyegyenlőség a nemzet anyagi erőforrásainak használatában - vagyis az álló- és forgótőke használatára irányuló szabad versengés.
4. A munkaerő piaci versenye, vagyis a munkavállalók szabad mozgása, a munkahelyek közötti szabad áramlása.
Mindezek alapján megállapítható: az önkormányzói piac a képességek és erőforrások szabadabb, totálisabb versenyeztetését teszi lehetővé, mint a hagyományos tőkés piacgazdaság. Ennyiben a piac minden korábbinál kiteljesedettebb formájának is tekinthető.
Egy hatékonyabb és humánusabb gazdálkodás felé
A továbbiakban két olyan lehetőségre kívánom felhívni a figyelmet, amelyek kihasználása a jelenlegi viszonyok között, tehát egy társadalmi önkormányzó rendszer hiányában is módot ad az árupiacon illetve az erőforrások piacán (a tőkepiacon) a verseny élénkítésére.
Árupiac. Jelenleg a hazai árupiac csak nagyon kevéssé (részlegesen és korlátozottan) működik a versengés terepeként. E részlegesség és korlátozottság egyik fő oka (eltekintve egyes áruk gazdasági monopolhelyzetétől, továbbá mások árának adminisztratív szabályozásától), hogy az árupiac áttekinthetetlen: nem rendelkezünk egyidejű információval a teljes árukínálatról. Így eleve nem történhet meg az egyes áruk tényleges összemérése, és ennek során végbemenő árképződése. Az áruk esélyegyenlőségét lehetővé tevő piaci verseny viszont olyan nyilvánosságot feltételez, amely garantálja a megvásárolható áruk összességének ismeretét: képes bemutatni az egész kínálatot. Vagyis olyan információs rendszert követel meg, amely mindenki számára folyamatosan biztosítja, hogy tudomást szerezhessen a piacon található termékekről, és ennek birtokában - mérlegelve a lehetőségeket - döntsön vásárlási szándékáról.
További lehetőség: a vásárlói kezdeményezés biztosítása, vagyis a szükségletek piacának kialakítása. Ebben az esetben a fogyasztói igények kerülnének be az információs rendszerbe, és a termelők versenyeztetnék egymással az árajánlataikat. Ezáltal lehetővé válna az áruk és az árutermelők diktatúrájának kiküszöbölése, ily módon a gazdálkodás emberi szempontoknak való alárendelése, a fogyasztói szükségletek felől történő szerveződése.
Külföldi és hazai tapasztalatok alapján egyértelműen megállapítható: nincs technikai akadálya annak, hogy a teljes árupiacot átfogó információs rendszer jöjjön létre. A számítógépes nyilvántartás olyan adatbankok megteremtésére képes, amelyek segítségével áttekinthetővé tehető a nemzeti piac egésze.
Nyugaton széles körben elterjedt a kommunikációs technikák piaci célú használata, de már néhány hazai alkalmazásuk is létezik. Illusztrációképpen csak két példát említek.
1. A magyar televízió egy speciális szolgáltatása a napi zöldségpiaci árakról ad tájékoztatást.
2. Működik olyan telefonos szolgálat, amely arra vállalkozott, hogy az érdeklődők rendelkezésére bocsátja mindazon áruk és szolgáltatások listáját, amelyeket a gyártó és szolgáltató cégek nála bejegyeztettek. (Az áruk tényleges piaci versenye megkívánná, hogy a bejegyeztetés valamennyi cégre kiterjedjen.)
Erőforrások piaca. Jelenleg a nemzeti erőforrások vagy állami tulajdonban, vagy valamilyen csoport tulajdonában, vagy magántulajdonban vannak. Mindegyik esetben a nemzeti erőforrások monopoltulajdonáról van szó: működtetéséről olyan személyek döntenek, akik az adott tulajdon feletti rendelkezés területén kiváltságokat élveznek. E helyzet megváltoztatása feltételezi az erőforrások piacának létrehozását: a nemzeti erőforrások használatáért való szabad versengés megteremtését. Tehát feltételezi a különböző monopoltulajdonok társadalmasítását: egységes nemzeti tulajdonná történő átalakulását. Anélkül, hogy egy ilyen változást megpróbálnék a csoporttulajdonra és a magántulajdonra is konkretizálni, kiemelek egy gyakorlati lehetőséget az állami tulajdonnal kapcsolatban.
Különböző üzemekben kipróbált belső vállalkozások, autonóm munkacsoportok és más csoportos vállalkozások példája azt mutatja, hogy az egyéneknek a munkafeladathoz való viszonya alapvetően megváltozik és teljesítménye ugrásszerűen emelkedik, ha nem pusztán bérmunkásokként dolgoznak, hanem maguk szervezhetik munkavégzésüket, maguk alakíthatják munkakörülményeiket.
A személyes jövedelem megnövelésének lehetősége érdekeltté teszi a dolgozókat a teljesítmények fokozásában, de nem teszi őket tulajdonosokká. Ily módon nem teszi őket érdekeltté munkahelyük fejlesztésében, a munkahelyi vagyon gyarapításában. Vagyis tulajdonosi helyzet és tulajdonosi tudat hiányában nem alakulhat ki a munkavállalók hosszú távú vagyonérdekeltsége. Ezzel szemben a csoporttulajdon különböző formái (szövetkezeti tulajdon, községi tulajdon stb.) lehetőséget adnak a tulajdonosi tudat kialakulására: arra, hogy összekapcsolódjon a rövid távú jövedelemérdekeltség és a kollektíva vagyonának hosszú távú gyarapításában való érdekeltség - optimális viszony jöjjön létre közöttük. De itt a két szempont közötti kedvező arány a tulajdon monopolizálásán, azaz a tulajdonosi közösségbe nem tartozóknak a csoporttulajdon használatából történő kirekesztésén alapszik. Tehát a csoporttulajdonon belülre nem hatolhat be a piac: a tulajdonosok közössége - előjogaival élve - meggátolja a termelési kapacitások használatáért való szabad versengést. Ennek következtében nem jöhet létre az adott termelési eszközök társadalmilag leggazdaságosabb működtetése: nem azok dolgoznak velük, akik a leghatékonyabb alkalmazásukra képesek, hanem akiknek a kiváltságos helyzete ezt megengedi.
Fölmerül a kérdés: van-e mód arra, hogy a csoportos vállalkozás és a csoporttulajdon előnyei úgy kapcsolódjanak össze, hogy egyúttal ne korlátozzák a társadalmi erőforrások használatáért való szabad versengést? Lehetséges-e monopolhelyzetek létrejötte nélkül a rövid távú jövedelem-érdekeltség és a tulajdonosi szemlélet (ezért a hosszú távú vagyonérdekeltség) egyidejű megvalósulása? Az alábbi javaslat egy ilyen megoldásra tesz kísérletet. Az állami tulajdon társadalmasítása ne feldarabolása, hanem bérelhetővé tétele formájában menjen végbe. Váljon lehetővé jogilag, hogy az állami vállalatokat, földterületeket stb. dolgozói közösségek - pályázat útján - meghatározott időre bérbe vehessék. Egy ilyen lehetőség társadalmi szinten esélyegyenlőséget biztosít minden egyén, illetve csoport számára: ha másoknál gazdaságosabban vállalja bizonyos termelési eszközök használatát, akkor ezek - meghatározott időre - az ő rendelkezésébe kerülnek. Azok nyerik el a pályázatot, akik a legmagasabb bérleti díj fizetését vállalják. (A bérleti díj különböző közfunkciók - oktatási, szociális, fejlesztési, beruházási stb. kiadások - fedezetéül szolgál.) Ebben az esetben a teljes nyereséggel maguk a dolgozók rendelkeznek, de egy speciális megkötéssel: jövedelmük egy részét közvetlenül készpénzben, másik részét viszont személyes munkájuk arányában - vállalati stb. - vagyonjegy formájában kapják. A vagyonjegy személyre szóló, vagyis forgalomba nem hozható, el nem adható, át nem ruházható. Élethossziglan érvényes (tehát akkor is érvényben marad, ha a dolgozó munkahelyet változtat vagy nyugdíjba megy), és évente osztalékot fizetnek utána. Az állami tulajdon monopoltulajdonná való átalakítása nélkül képes megteremteni a dolgozók tulajdonosi tudatát és egyúttal biztosítani hosszú távú vagyonérdekeltségüket. (Mindez egy alternatív gazdálkodási szektor, végső soron egy új termelési mód kialakulását is jelentené!)
Miért lenne előnyös egy ilyen megoldás Magyarországon a jelenlegi helyzetben? 1. A bérbe adott vállalatoknál megszűnne az állami támogatás, sőt, ők fizetnének bérleti díjat. 2. A mostani szabályozórendszerben veszteséges vállalatok jelentős részénél nem kellene leállítani a termelést, és az így kieső árukat importtal pótolni. 3. Elkerülhetővé válna az indokolatlan mértékű munkanélküliség keletkezése, ezáltal mérsékelni lehetne a gazdasági és társadalmi feszültségeket.