HOZZÁSZÓLÁS (heev)

 

Az írás, mely röviden jellemzi a BAL létrejöttének történeti hátterét is, két fő részből áll: az első, rövidebb rész az alapdokumentumokból kiszűrhető néhány következtetést fogalmaz meg. Ezek tartalmazzák azokat az eszméket és célokat, melyeket a BAL magáénak vall (defenzív és offenzív társadalmi önvédelem, önszerveződés és önigazgatás, közvetlen demokrácia,), illetve azokat a társadalmi képződményeket, melyeket elutasít (tőkés piacgazdaság, politikai állam, pártpolitika, parlamentarizmus). A hosszabb, második rész az alapdokumentumok szövegeivel alátámasztva fejti ki az első részben röviden megfogalmazott elveket.

Az írás gondolatmenetéhez kapcsolódva két állítás mentén igyekszem haladni:

A./ A BAL alapdokumentumaiban összefoglalt eszmék és célok távlatilag továbbra is érvényesek.

B./ A megváltozott történelmi helyzet azonban a hagyományos baloldalnál szélesebb, illetve más szerkezetű összefogást tesz szükségessé. Ez utóbbi állítást a következőkkel próbálom alátámasztani:

1. a hagyományos baloldal egy (pártpolitikai) része már nem képviseli következetesen a „baloldali” eszméket, ugyanakkor megerősödőben van egy „rendszerkritikus jobboldal”, mely kisebb-nagyobb mértékben a BAL szellemiségéhez hasonló eszméket és célokat képvisel. Tehát átrendeződőben vannak a lehetséges szövetségi viszonyok: nem biztos, hogy ott, vagy csak ott vannak a lehetséges szövetségeseink, ahol véljük őket – ezt a helyzetet elemezni és tudatosítani kellene.

2. Új helyzetet jelent, hogy „a létező szocializmus” bukásával eredeti céljainktól messzebbre kerültünk, ez is eszméink és érvrendszerünk felülvizsgálatát, valamint a címzettek megszólításának új módját igényelné.

3. Új helyzet a környezeti pusztítás veszélyes mértéke, ennek szintén felül kellene írnia a korábbi szövetségi politikánkat.

(Mindhárom pontot külön-külön is fontos vitatémának gondolom, a további vitapontokra a szövegben *-gal külön is felhívom a figyelmet.)

 

1. A cikkben megfogalmazott eszmeiség és célok továbbra is elfogadhatók:

A BAL alapdokumentumaiból levont következtetések legtöbbjével ma is egyetérthetünk.

Az alapvető állítások mentén haladva:

1. Én is úgy gondolom, hogy a mai helyzet talán legfontosabb feladata „egy termelő és önkormányzó közösségek együttműködéséből felépülő, önmagát megszervező társadalom lehetőségeinek elméleti és gyakorlati keresése.” Változás, hogy ilyen célkitűzések ma már nem csak a baloldalon jelentkeznek* (ld. következő pont).

Alternatív baloldal*-ként határozzuk meg magunkat – ezt a kérdést érdemes volna a megváltozott viszonyokra való tekintettel körbejárni:

- Rutinszerűen hivatkozunk a „baloldali értékekre”. Érdemes volna tisztázni, pontosan melyek ezek és miért? Nyilvánvaló ebben a történelmi eredet és a politikai hagyományok nagy szerepet játszanak, szembesülnünk kell azonban azzal a ténnyel, hogy ezek egy részét az alternatív és rendszerkritikus jobboldal is magáénak vallja. A kapitalista rendszert illető, éles kritikájuk párhuzamos a mienkével, ugyanakkor az őskereszténység eszméire hivatkozva, egyes alapértékek kapcsán (pl. az egyenlőség vagy az elnyomottakkal való szolidaritás) akár elsőségre is igényt tarthatnak*.

Kérdés, van-e értelme huzakodnunk azon, hogy mely eszme melyik oldalhoz tartozik, és féltve őrizni a „baloldali eszméket” a „kisajátítástól”. Nem inkább örülnünk kellene, ha a másik oldalon is növekszik a hasonlóan gondolkodók száma, ahelyett hogy nem egyszer nyakatekert érveket próbálunk szerkeszteni arra, hogy a hasonlóan gondolkodók valójában miért is mondanak mást, mint mi*?

Nem lenne-e produktívabb, az eredet és/vagy az ideológiai-politikai hovatartozás firtatása nélkül, a közös nézetekre és gyakorlati célokra helyezve a hangsúlyt a legkülönfélébb nézetű emberekkel és csoportokkal közös cselekvési formákat kialakítani? A politikai gondolkodásban ez, úgy néz ki, elképzelhetetlen, de a valóban „civil” megközelítés ezt tenné indokolttá*.

Nem hiszem, hogy ebben komoly akadályt kellene jelentenie annak az elővigyázatosságnak: hátha a (valamilyen részben) másként gondolkodó emberek távlati célja nem is azonos a miénkével. Ez ugyanis majd a távolabbi jövőben fog csak kiderülni. Hogy akkor majd kikkel és hogyan szövetkezhetünk, az szerintem nem a jelen, hanem a jövő feladata lesz. Addigra ők is és mi is, a közös gyakorlatban résztvevő valamennyi egyén sokat fog változni. Az akkori, valamikori felállást megjósolni előre lehetetlen, de szükségtelen is. Tehát bár egyfelől szükséges tudnunk, hogy merrefelé akarunk menni, és az irányt igyekezzünk tartani, de másfelől nagyon fontos lenne a saját ideológiai görcseinket és előítéleteinket az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben oldani. Nem szabadna időnként erőnek erejével olyan momentumokat keresni, melyek a gyakorlati kísérletezésben való részvételt már jó előre hátráltatják vagy meghiúsítják. „A puding próbája az evés” mondják az angolok, az elméletek igazsága is a gyakorlat nyomán kap konkrét formát, és nyerhet megerősítést.

A legkülönbözőbb gondolkodású, hitű és hagyományú emberek szövetkezésére a BAL szellemisége lehetőséget biztosít, miután „az Elvi program az embert, az egyéni szabadságot, a személyiség kibontakozását tekinti központi értéknek”, és „az önszerveződés nyitott, mivel lehetővé teszi a szabad társulást, illetve kiválást, így semmilyen szempontból nem korlátozza az egyént, sőt az egyéni szabadság kiteljesedésének feltételeit biztosítja”.

 

A fentiek alátámasztására álljon itt egyetlen példa. Többnyire jobboldali gondolkodású, alapvetően azonban antikapitalista szellemű emberek önszerveződési kísérletei zajlanak manapság vallási és/vagy környezetvédelmi eszmeiséggel párosítva. Magukat „élőfalu”-hálózatnak nevezik. Ezek a kisközösségek, minél teljesebben kivonulva a mai társadalomból, igyekeznek önfenntartó életformát kialakítani. E közösségek a közvetlen demokrácia alapelvei szerint igyekeznek működni. Törekvéseik megvalósítása közben rengeteg szervezési és emberi (pszichikai, kommunikációs, erkölcsi stb.) probléma merül fel, melyeket igyekeznek emberségesen, az egyenlőség eszméjét tiszteletben tartva megoldani. Mindegyik formálódó közösség más és más, de máig gyakorlatilag csak a vallásos alapon működő közösségeknek sikerült nagyobb lélekszámot elérni. Vélhetőleg a mai társadalomban elszórtan számos egyéb, hasonló jellegű kísérlet is folyik, melyek a jelenlegi gazdasági és társadalmi körülmények között vegetálásra vagy pusztulásra vannak ítélve. Mégis ezeknek a kisközösségi kísérleteknek a baloldal számára is igen fontos tanulságai lehetnek.

Tehát összefoglalóan: bár mi, hagyományaink szerint, baloldaliaknak valljuk magunkat, és nem is hiszem, hogy ezen feltétlenül változtatnunk kellene, érdemes tudatosítani, hogy a mai helyzetben a baloldal nem zárkózhat csupán önmagába, mert azok az eszmék és célok, melyeket mi magunkénak vallunk, más halmazállapotú közösségeket (is) képesek létrehozni, mint amilyenek a hagyományos bal-jobb politikai és ideológiai kritériumokkal kijelölhető határok közé beleférnek. Ezek legalább olyan fontosak és tanulságosak lehetnek a jövő szempontjából, mint a tisztán sajátjainkénak nevezhetők. 

Ha a fenti gondolatot elfogadjuk, akkor a gyakorlati tevékenységünk humán alapja is másként alakulhat: lényegesen nagyobb lehet a merítési bázisa, mind a defenzív, mind az offenzív körben.

 

2. Kétségtelen, hogy „a társadalmi élet egészét átfogó új társadalmi mechanizmus létrejöttét” kell megcéloznunk, „csupán az egyes társadalmi területek /gazdaság, politika, kultúra stb./ belső megreformálására törekedni nem jelent kiutat”.

Az önigazgató kisközösségekben ezek a szintek együtt jelentkeznek, tehát ebben is modellértékűek lehetnek.  A jelenlegi túlszakosodott és túlbonyolódott társadalmi-irányítási gyakorlatban ugyanis az egyes területek külön-külön, a saját logikájuk szerint, sokszor kívülről átláthatatlanul működnek, és inkább akadályozzák, mint segítik egymás törekvéseit, nem érvényesül közöttük a „szinergia”.

 

Az írás további részében körvonalazódó új társadalmi mechanizmus elveivel és működési logikájával teljes mértékben egyetértek. Ez a fajta „jövő társadalma”-kép – az én értelmezésem szerint – nagyjából jelen volt abban a kommunizmus-képben, melyet „a létező szocializmus” idején az iskolákban tanítottak. Más kérdés, hogy a valóság gyakorlata mennyire mutatott ennek az irányába. Viszont az is tény, hogy egy ilyen társadalom létrejötte és működése csak akkor képzelhető el, ha a benne résztvevők közösségi elkötelezettsége és erkölcsi szilárdsága igen magas szintű. A „létező szocializmus” idején az elkötelezettek közül sokan azt gondolták, ha „a lét határozza meg a tudatot” és a lét idővel egyre inkább az ideális társadalom kialakulásán fog dolgozni, hiszen az új szellemben nevelt új meg új generációk egyre inkább elfogadják majd az új társadalom eszméit, így „a tudat anyagi erővé válik”. Tehát a távlatokat tekintve, nem tűnt reménytelennek a dolog.

Most azonban, úgy tűnik, jóval messzebb vagyunk mindettől, hiszen a mai társadalomban az egyenlőség és szolidaritás eszméi nem maguktól értetődő értékek, helyüket felváltotta az individuális önmegvalósítás és az öngondoskodás eszménye. Ezeket erősen propagálja a média, de bizonyos mértékig jelen vannak az iskolai oktatásban is. Ennek következtében az új nemzedékek tagjai számára egyre inkább elhomályosul, hogy saját jól-létük, sőt létük és a közösség egészének boldogulása között miféle összefüggések vannak, hogy nemcsak közösségi jogok, hanem kötelezettségek is léteznek.

Tehát tudati szinten sok mindent elölről kell kezdenünk. Egyre kevésbé számíthatunk „a hagyományos baloldali eszmék” evidenciájára. Ez is indokolja, hogy újra számba kell venni, pontosan meg kell fogalmazni, mit is értünk ezeken; érveinket is fel kellene frissíteni, és a mai populáció számára emészthetővé tenni.

A kapitalista értékrend újbóli terjedésével számítanunk kell arra, hogy főleg a fiatalok körében szűkül az a bázis, ahol szavaink biztosan termékeny talajra hullnak, ugyanakkor lehetnek új, eddig hozzáférhetetlen területek. Ez is a nagyobb nyitottságot indokolná.

 

3. Teljesen új helyzet a környezetrombolás mai foka. Mivel ez (bár nem egyformán) minden embert érint, a közös cselekvés bázisa esetenként igen széles lehet, és a hatékonyság érdekében, kell is, hogy legyen. Itt sem elsősorban az eszmei azonosságnak vagy hasonlóságnak, hanem a gyakorlati teendőnek kell előtérben állnia.

 

 

Azért szúrtam be ezt a gyengítő szócskát, mert a mai helyzet másik égető kérdése a környezetvédelem, tehát a „termelő és önkormányzó közösségek” építkezési, ill. működési lehetőségeinek keresésekor ezt hangsúlyozottan figyelembe kell venni.

* -gal jelöltem azokat a fogalmakat, melyeket külön is érdemes volna elemezni, megtárgyalni.

Ezzel olyan egyéneket és csoportokat jelölök, akik élesen szemben állnak a mai kapitalista rendszerrel, a mai politikai pártokkal vagy eleve elutasítják a mai parlamentarizmus gyakorlatát, alternatív életformákban gondolkodnak, de hagyományaik, esetleg vallásosságuk a jobboldalhoz köti őket.

Ami ugyan már egy elfajzott állapot, hiszen a „politika” eredetileg a közügyek intézését jelentette, a pártosodást a „ki intézze a közügyeket?”, vagyis a hatalom birtoklásának a kérdése váltotta ki, viszont az idők folyamán ez utóbbi elhomályosította az eredeti funkciót, és a pártok „ideológiája” valójában a hatalom elnyerésének eszközévé vált. A „politikának” eredeti funkciójához való visszaterelésére, vagyis a közügyek átlátható és igazságos intézéséről szóljon, jött létre a „civil” mozgalom. Mivel a hatalomért való versengés a cselekvő erők egymás általi gyengítését, sőt kioltását eredményezi, más technikát, a tenni vágyó emberek összefogását (kooperációját) helyezi előtérbe. Miután az „ideológiák” ma gyakorlatilag a hatalmi versengés céljait szolgálják, a civil szerveződés, ha eredményt akar elérni, nem lehet ideológia-függő. Ez nem azt jelenti, hogy ne fogalmazzuk meg az eszméinket és céljainkat, de ne használjuk ezt harci eszközként.

 


HOZZÁSZÓLÁS (Fogler Tibor)


A vitaindítóban is vázolt alapgondolatok egyrészt "idealistának", "korszerűtlennek" tűnnek, de mint igyekszem kifejteni - paradox módon részben ugyanazon okokból - egyúttal korszerűek és realisták is.


1. A jelenkor globalizált kapitalizmusa egy igen magasan szervezett, tagolt, strukturált organizmus. Ebben minden mindennel összefügg, az egyén millió szállal kapcsolódik, függ ettől a rendszertől. Lehetetlen ebből kilépni, leválni róla, így bármilyen önszerveződő, önálló életforma kialakítása, és - mivel a tudat a lét tükröződése - ennek megfelelő gondolkodás kialakítása is. (Például most egy e-mailt írok, ehhez használom a t-mobile multi-cég szolgáltatását, annak ezernyi alvállalkozóját, egy feltehetőleg távol-keleti éhbérérét dolgozó munkások által összeszerelt PC-t, a Microsoft szoftverét, az ESSILOR /másik multi/ szemüvegét hordom, és így tovább...) Hogy tudnék én ebből a rendszerből kilépni? Az önellátást (legalább részben) célul maguk elé tűző közösségek is millió szállal kapcsolódnak a kapitalista piachoz (nem tehetnek mást).


2. Ez a mindent magába integráló szörnyeteg (a globalizált kapitalizmus) teljes egészében bekebelezte a hagyományos értelemben vett politikai életet, és a civil mozgalmakat is. A pártok, civil szervezetek nem kis mértékben "tőkés vállalatként" működnek, vesznek-eladnak, integrált részei a kapitalizmusnak.(Esetenként politikai árut, tömegbefolyást árulnak, és általában valós anyagi javakat, illetve működési lehetőségeket vásárolnak) Ezen szervezetek működése része a globális kapitalizmus lényegéhez tartozó médiaszínjátéknak. (A „kenyeret és cirkuszt a népnek” jelszóból - úgy tűnik - mára a kenyér egyre mellékesebb, a cirkusz a lényeges). A közelmúlt politikai eseményei (2006 szeptember, október) megmutatták, hogy mégoly szervezett, és jelentős tömegeket megmozgató pártok, szervezetek sem tudnak semmilyen hatást kifejteni a globalizált tőke hatalmi szervezeteire - és ez most teljesen független attól, hogy a befolyásolási kísérlet céljaihoz hogyan viszonyulunk. Ha csak annyi volt a céljuk, hogy GY. F. mondjon le (ez persze szerintünk teljesen irreleváns, lényegtelen dolog), akkor ezt a lényegtelen dolgot sem tudták keresztülvinni. Tehát a hagyományos politikai tevékenység mára gyakorlatilag értelmét vesztette - nem több médiacirkusznál.


3. Milyen út maradt akkor? Nos, az 1. pontban felsorolt nehézségek ellenére a globális piacból legalább apró részletekben kilépő egyének és csoportok mégiscsak gyengítik a rendszert - az a kevés, amit a piacon kívül más eszközökkel oldanak meg, elveszett a tőke számára. Ilyen apró ellenállás a NET-en folyatatott "szabad szoftver" forgalom, információk, zenék, más műalkotások szabad forgalma, az önellátó kísérletek, kisközösségek, a HUTÉ-hoz hasonló "társadalmi munkán" alapuló szükségletkielégítések, sőt a hatalom által "fekete gazdaság"-nak, "szürke gazdaság"-nak nevezett jelenség is. Ezek apró, észrevehetetlen bolhacsípések a globalizált tőke testén - de minden ilyen bolhacsípés azért mégiscsak vérveszteség... Ami ennél is fontosabb: az ezekben részt vevő emberek esetleg kiegyensúlyozottabbak, megelégedettebbek, BOLDOGABBAK társaiknál. Ezt látva esetleg egyre többen keresik és választják ezeket a lehetőségeket. És itt a kapitalizmus a maga ásta verembe eshet, ugyanis működéséhez olyan jogi kereteket (ún. szabadságjogok) hozott létre, amik ezt a választást is lehetővé teszik (egyelőre?).


"heev" azon gondolataival, hogy taktikai szinten itt és most a magukat jobboldalinak aposztrofáló pártok, szervezetek soraiban is találhatunk nézeteinkkel részben közös irányzatokat - talán nagyobb számban is, mint a magukat baloldalinak aposztrofáló szervezetekben - egyetértek. Ebben a médiacirkuszban a szabályok úgy alakultak, hogy mindenkinek választani kell egy "zászlót" a jobb/bal kínálatból. (Hasonlóan a pankrációhoz, ahol jófiú/rosszfiú szerepeket játszanak a résztvevők.) A választást elsősorban az befolyásolja, hogy hol van éppen üresedés, hol lehet befurakodni az amúgy már telített színpadra. Ahogy az MSZP nem BALOLDALI, úgy a FIDESZ sem JOBBOLDALI. A mai politikai szervezetek jobb/bal címkéi (amit önmaguk is vállalnak) rendkívül esetlegesek.
Itt kívánom megjegyezni azt a szentségtörő véleményemet, hogy még a fasiszta/antifasiszta címkézés is végletes leegyszerűsítés. Ezt a viszonyrendszert is a médiaszínpadon való tülekedés pillanatnyi telítettsége, sűrűsödése-ritkulása határozza meg. Legyünk vele tisztában, hogy nem mind baloldali, aki Che képével díszített pólót hord, és nem mind fasiszta, aki nagy-magyarországos tarisznyát visel, urambocsá árpádsávos zászlót lenget.
Ezek is csak pózok, álruhák. Természetesen most nem a valódi, átgondoltan választott fasizmust védelmezem (nekem ettől többszörösen is van okom tartani), hanem a nem átgondolt, zavaros, megtévesztett, oda sodródó elégedetlen embereket - akiknek minden okuk megvan az elégedetlenségre, és az ún. baloldalon nem találnak senkit, aki jogos elégedetlenségüket megfogalmazná, mozgolódásuk élére állna!
Mindebből az következik, hogy az egyetlen - ha mégoly sziszifuszi - esély a kapitalizmus elleni CSELEKEDET: a piacnak minden lehetséges módon történő kiiktatása, megkerülése (urambocsá akár még a törvények kereteit is feszegetve). És ebben azokkal is együtt lehet és kell működni, akik magukról azt hiszik, hogy ők jobboldaliak.