7.1. Helyzetértékelés

A szociálpolitika a jelenlegi /nyugati és keleti/ rendszerek mostohagyereke. Az ide tartozó ellátó hálózatokat és pénzügyi alapjaikat a 80-as, 90-es években mindenütt komoly támadások, lefaragások érték. Sokak szerint az úgynevezett jóléti államnak vége. Beköszönt a rosszléti államok kora.

A jelenlegi uralkodó elit nem úgy tekinti a szociálpolitikát, mint a normális emberi életfeltételek garanciarendszerét, hanem mint költségvetésí terhet, nyûgöt, amivel csak tessék-lássék foglalkozik, de legszívesebben megszabadulna az egésztõl. Ez utóbbitól csak politikai-választási érdekei tartják vissza.

A szociális rendszerek elleni támadás a tõke és az állami bürokrácia közös megnyilvánulása. A tõke részérõl a magasabb profithányadról van szó, az állami bürokrácia részérõl pedig a magasabb saját célú fogyasztásról. A szociálpolitika elleni támadás: az alacsony növekedési ütemek melletti makroszintû és mikroszintû jövedelem-újraelosztás. A vesztesek a gyenge civil társadalom legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb csoportjai. A legfiatalabbak, legidõsebbek, az alacsony szakképzettségûek, a szellemi vagy testi fogyatékosok, az elhanyagolt területen élõk, az etnikai-nemzetiségi másságuk alapján támadhatók.

A jelenlegi uralkodó elit részérõl logikus, ámbár cinikus gondolat a szociális rendszer olyan átalakítása, amely az ellátás színvonalát részben vagy egészben az állampolgárok önkéntes önbiztosítási képességétõl, hajlandóságától teszi függõvé. Az egyenlõtlenség a szociális ellátó rendszerben is újratermelõdik.

7.2. Alternatíva

Kiindulópontunk az, hogy a szociális elesettség - bizonyos eseteket leszámítva - alapvetõen nem egyéni sorscsapás, hanem strukturális okokra visszavezethetõ társadalmi mûködési zavar. A feladat ezen mûködési zavarok kiküszöbölése, csökkentése, amely egyúttal alapvetõ társadalom-mûködési hatékonysági mutató is. Ez elsõsorban az esélyegyenlõtlenségek csökkentését jelenti. Másodsorban a tagjait megóvni képes közösségek erõsítését. Végezetül különleges figyelmet igényel a legkiszolgáltatottabb korosztályok iránt. Egy emberséges rendszernek kiemelten kell gondoskodnia saját jövõjérõl /gyermekek/ és saját múltjáról /idõsek/.

A fentiek miatt hosszabb távon az átfogó társadalompolitikába épített szociálpolitika mellett foglalunk állást. Hosszabb távon az állampolgárok közösségei visszaveszik az államtól a szociális gondoskodás teendõit és eszközrendszerét. /Ennek feltétele a közösségek önállósága és gazdasági ereje./

Fontossága miatt külön említjük a foglalkoztatás kérdését. A mai munkamegosztási rendszerben és a mai munkaidõnagyság esetén nem lehetséges az emberek többsége számára a munkát mint életszükségletet elképzelni. De egyáltalán nem értelmetlen ez a gondolat egy másik munkamegosztási, idõfelhasználási rendszerben. A jelenlegi magas és tartós munkanélküliséggel kapcsolatos pszihológiai-magatartási tapasztalatok is figyelmet érdemlõek. Ezek azt jelzik, hogy a hasznos tevékenység igénye túlmutat a puszta pénzkeresés problémáján - bár aktuálisan ez a legfontosabb. Ezen túlmenõen az önbecsülésrõl, a hasznosságérzetrõl, a másokkal szembeni méltóság megõrzésérõl is szó van.

7.3. Az átmenet programja

Az alternatív program szociálpolitikája abból indul ki, hogy válságos idõben nem gyengíteni, hanem erõsíteni kell a társadalmi szolidaritás intézményeit. Ezeknek az intézményeknek rendszerszerûen, összefüggõen, hézagmentesen kell mûködniük, hogy senki ne hulljon ki azon a bizonyos szociális hálón.

További követelmény, hogy a szociális rendszer, amennyire lehetséges, preventiv /bajmegelõzõ/ legyen. Ez olcsóbb és humánusabb is. Meg kell akadályoznia az életfeltételek tömeges ellehetetlenülését.

Ezért elutasítjuk a strukturális problémákat kezelni képtelen, "a gazdagok riadt kis lelkét" nyugtató szegénypolitikát. Helyette megelõzõ, összefüggõ, méltóságot megõrzõ, állampolgári jogon mûködõ, átmenetileg pozitív megkülönböztetéseket is alkalmazó szociális rendszert javaslunk. Konkrétabban:

7.3.1. Mindaddig, amíg a helyi és funkcionális önkormányzatok gyengék, mûködjön az állami költségvetéshez egyirányban kapcsolódó szociális kassza. Az egyirányú nyitottság azt jelenti, hogy a hiányokat az állami költségvetés tartalékkeretébõl feltöltik, a szociális kasszából viszont más célra pénzt átcsoportosítani nem lehet.

7.3.2. A szociális kassza belülrõl feladatok szerint tagolt lenne. Feltöltése részben célzott adókból, részben a szociális intézmények alkalmankénti saját bevételeibõl, állami juttatásokból, máshonnan származó felajánlásokból történik. A kiinduló ellátási szintet úgy kell rögzíteni, hogy az megfeleljen a korábbi /1973-1996 közti/ idõszak legkedvezõbb ellátási állapotának, funkciók szerinti bontásban.

7.3.3. A kiinduló szintet csökkenteni - egy-egy ellátandó területre számolva - nem szabad. Ezt törvény mondaná ki. A kasszát korrigálni kell az inflációs változásokkal - elõre, illetve szinkron módon. Ugyanígy korrekciós tényezõ, ha a társadalmi-gazdasági feltételek változásával bizonyos teendõket a helyi önkormányzatok át tudnak venni a korábbinál nem rosszabb szinvonalon, vagy ha az ellátást létrehozó ok megszûnt.

7.3.4. A humanista kormány azonnali intézkedéseket hozna a tömeges és tartós munkanélküliség csökkentésére. E gyors intézkedéseken túl szükség van az egész munkaerõpiac olyan átalakítására, ami elejét venné a munkanélküliség tartóssá válásának. Egészségesebb és mûködõképesebb egy olyan társadalom, amelyik minden munkát keresõnek tud biztosítani értelmes, hasznos tevékenységet, mint amelyik hatalmas munkanélküli réteget hurcol magával megalázó körülmények közt, és elszenvedi összes kellemetlen következményeit. Ehhez azonban ki kell szabadítani a munkaerõt a tõke jövedelmezõségi szempontjainak fogságából. A társadalmi haladás a munkaidõ arányos csökkentésében is megnyilvánulhat, nem csak a mért összes termelés növekedésében. Erre már ma is számos technikai és munkaszervezési megoldás létezik, amelyeket alkalmazni lehetne.

A munkanélküliség alternatívájaként a következõ megoldásokat szorgalmaznánk:

/a/ - csökkentett munkaidõ, illetve több emberre osztott feladat,

/b/ - dolgozói tulajdon szélesebb körû alkalmazása,

/c/ - belsõ piac élénkítése, külsõ piacok reorganizálása,

/d/ - csoportbérezés kiterjedt alkalmazása,

/e/ - folyamatos és széleskörû átképzés, illetve többszakmás vagy integrált tudás kialakítása,

/f/ - az alapfokú oktatás meghosszabbítása, a közép és felsõfok kiszélesítése,

/g/ - közhasznú helyi munkák széleskörû, fizetett alkalmazása,

/h/ - a munkaigényes infrastruktúra és környezetvédelem fejlesz-tése,

/i/ - rugalmasabb nyugdíjkorhatár,

/j/ - önellátást vállaló csoportok, illetve a korábbi földosztásokból kirekesztett cigány lakosság földhöz juttatása.

Végsõ esetben munkanélküli segély adható, de ezt nem tekintjük alternatívának.

7.3.5. Alulról-felülrõl korlátos egységes nyugdíjrendszert javaslunk, amely nem differenciálja jobban az idõs állampolgárokat, mint az aktív dolgozókat, sõt, mérsékli a korábbi különbségeket.

7.3.6. A különbözõ okokból elesett vagy munkaképtelen csoportokat koncentrált és folyamatos - lehetõleg természetbeni - segítségben kell részesíteni. Itt országosan egységes normákat kell érvényesíteni. Az elesett emberekkel foglalkozó intézmények személyi állományát sokoldalúan képzett szociális munkásokkal kell kiegészíteni; a területi családsegítõ központokat meg kell erõsíteni anyagi és személyi feltételeikben, jogi lehetõségeikben.

7.3.7. Átmenetileg indokoltnak látszik jövedelmi plafon alkalmazása, amelyen felüli összeget a magánszemélyeknek az adóalapból maguk választotta közhasznú célra kellene átutalniuk /szociális, oktatási, kulturális, egészségügyi alapítványok, alapok javára/.

7.3.8. A legfontosabbnak jelenleg a szegénység újtratermelõdésének megakadályozását tartjuk. Ez túlmutat a szûken értelmezett szociálpolitikán. A szegénységet véglegesen csak egy szolidáris önszabályozó társadalom szüntetheti meg, ahol minden polgár élete egyaránt fontos. Addig is gyorsított felzárkóztatási programra van szükség, amely a várostervezéstõl az oktatáson keresztül az egészségügyi ellátásig rendszerszemléletben, összefüggéseiben gondolja át a teendõket.

7.4. Mit tegyünk itt és most

A szolidaritás apró gesztusait naponta gyakorolhatjuk környezetünkben, ez azonban alapvetõen nem változtat a kiszolgáltatottság újratermelõdésén. Az adott intézmények és politikai erõviszonyok közt csak annyi érhetõ el, hogy csoportos nyomásgyakorlással a döntéshozókat a szociális rendszer pénzügyi és személyi megerõsítésére sarkalljuk. Sovány vigasz, hogy a gazdasági-politikai elit szociális cinizmusának is vannak fokozatai.

Ezzel párhuzamosan meg kell kezdeni a jelenlegi rendszer tartós kárvallottjainak civil érdekszervezetekbe tömörítését, és a köztük létrejövõ kapcsolatok elõsegítését. Õk a társadalom több mint kétharmada, amely állandó szociális lázongással fenyegethet. A baloldal teendõje, hogy ez a fenyegetés ne kaotikus robbanásba, hanem rendezett rendszerváltásba forduljon.