3.1. Helyzetértékelés

3.1.1. A rendszerváltozások alapkérdése a tulajdon és a hatalom együttes újraelosztása.

A tulajdonviszonyok jelenlegi átalakítási iránya és módja nemzetgazdaságilag káros. A vita nem az állami tulajdon részarányának célszerû csökkentése körül van - ez ugyanis indokolt, bár a különbözõ szintû társadalmi feladatok szabályozásának funkcionális elemzése kikerülhetetlen, csakúgy, mint ezek hatékonysági mutatóinak és társadalmi ellenõrzésének kialakítása -, hanem hogy kiknek a javára, hogyan, és milyen célból menjen végbe ez a folyamat. Rendkívül egyenlõtlen feltételekkel folyik a küzdelem.

3.1.2. A tulajdon újraelosztását számos "tisztátalan" jelenség kíséri, mivel a zsákmány viszonylag szûkös, az önjelölt tulajdonosok pedig viszonylag sokan vannak és mohók. A különféle visszaélések és manipulációk mértéke akkora, hogy azzal a tömegkommunikáció és a hivatalos szervek is kénytelenek foglalkozni. E jelenségek nem tekinthetõk egyedi eseteknek, hanem a tulajdonváltás kialakított módjának szerves velejárói, törvényszerûen tömeges megnyilvánulásai.

3.1.3. Kirajzolódnak egy új uralkodó osztály körvonalai, egymással is versengõ elitcsoportjai. A lakosság túlnyomó többsége azonban már induláskor a pálya szélére szorult. Különösen meggondolandó, hogy a magyar gazdaság világpiaci integrálódása milyen hazai alkupozíció mellett megy végbe, mely csoportok vannak erre felkészülve, és milyen érdekeket követnek. A jelenleg erõs alkuerejû csoportok küzdelme azt fogja eredményezni, hogy az amúgy is gyenge középrétegek felmorzsolódnak, a társadalom kettészakad egy vékony "gazdag nemzetre" és egy széles "szegény nemzetre".

3.1.4. Az utóbbi években /1987-1996/ a tulajdont érintõ törvények és egyéb döntések zöme rendkívül káros volt. Ilyennek tekinthetõ az átalakulási törvény, a különbözõ földtulajdont érintõ törvények, a szövetkezeteket szétverõ jogi szabályozás és pénzügyi nyomás, a kárpótlási törvények bizonyos rendelkezései, az iparvállalatok privatizációjának módja, a bankszektor túlzottan nagyvonalú kezelése, a társadalombiztosítási alapok nyomorgatása, a külföldi pályázóknak adott kedvezmények, az egyházi igények kedvezményezett kezelése.

3.1.5. Az állami vagyon zöme az állampolgárok - mint munkavégzõk - erõfeszítéseinek eredményeként jött létre. De éppen õk, a gazdasági értékek tényleges létrehozói /fizikai és szellemi munkások/ szenvednek hátrányt a jelenlegi privatizációs folyamatban. Ha ez a privatizáció, akkor a magyar társadalom a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján nem privatizációt akart. Nem a korábbi és a mai dolgozók közvagyon feletti tulajdonosi jogosultsága szorulna bizonyításra, hanem a jelenlegi állami és pénzbürokrácia ilyen igénye.

3.1.6. A jelenleg zajló privatizációs folyamatok következményei:

/a/ - a nemzeti tõke jelentõs része közvetlenül külföldi profitérdekek alá rendelõdik,

/b/ - más része közvetett módon kerül a külföldi érdekek alá /adósság, tanácsadók, szerzõdések, vegyes vállalatok, nyereség kimentés, piacvesztés stb./, ezzel megteremtõdnek Magyarország gazda-sági kiszolgáltatottságának, gyarmatosításának feltételei,

/c/ - a tulajdonrendezésbe a gazdasági hatékonyságtól idegen, elavult értékeket hordozó politikai szempontok keveredtek, ami aka-dályozza a gazdaság korszerûsödését,

/d/ - a hazai élõsdi tõke átmeneti rablógazdálkodása bontakozott ki, amit gyors összeomlás követhet több ágazatban,

/e/ - mindezt a munkavállalók zömének és a kiszolgáltatott helyzetû rétegeknek a gyors elnyomorodása kiséri, miközben tartósan megoldatlan marad a munkanélküliek helyzete,

/f/ - ezek a folyamatok teret nyithatnak egy demagóg szélsõjobboldali politikai radikalizmus számára is.

3.1.7. A magántulajdon gyorsított kiépítése egy válságtársadalomban azért is kifogásolható, mert még a sokat hangoztatott közvetlen gazdasági hatékonyságot sem segíti elõ, és ellentétes a társadalmi veszélyszituációkban szokásos, /és társadalomlélektanilag hitelesebb/ kollektivisztikus magatartásformákkal. Ezért jelenleg az állami tulajdon privatizációját lassítani, közösségi hasznosítását gyorsítani szükséges. Mindezeket annak hangsúlyozásával mondjuk, hogy elutasítjuk azokat az álközösségi formákat, amelyek elnyomják az egyéniséget, az állampolgári jogokat és kezdeményezõ készséget.

3.2. Alternatíva

A rendszerváltás hevületében az újonnan feltörekvõk elõszeretettel hivatkoztak 1956 örökségére. Csak éppen a legfontosabb és legelõremutatóbb örökséget, a munkástanácsok gazdasági hatalmának gondolatát igyekeztek gyorsan elfelejteni-elhallgatni. Ez útjukban állt. Az alternatív baloldal viszont joggal támaszkodhat erre az örökségre és korszerûsítve felhasználhatja azt. A kollektiv dolgozói-állampolgári tulajdon lehet a részvénytõke és az állami bürokrácia hatékony alternatívája, természetesen csak a kor technikai szintjén, modern döntéselméleten és szabályozástechnikán alapulva.

3.3. Az átmenet programja

3.3.1. Az eddigi nemzetellenes tulajdonpolitika alternatívája valamilyen szolidarisztikus megoldás lenne. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezõ nagyon nehéz 10-20 évben a hazai munkavállalói réteget, valamint a területi és szociális önkormányzatokat kell a tulajdonjogok szempontjából kedvezõbb helyzetbe hozni. A munkavállalók közé számítható az a menedzser réteg is, amely szaktudásával szolgálja a gazdasági felemelkedés ügyét.

3.3.2. Feltételezzük, hogy valamilyen módon kialakul a dolgozó és más kisemmizett rétegek tartós hatalmi túlsúlya, és módjuk van akaratukat törvényes eszközökkel érvényesíteni. Ekkor a legsürgõsebb teendõk a következõk:

/a/ - kerettörvényt kell alkotni az állami vagyon általános átadási-eladási-felhasználási szabályairól,

/b/ - a külföldieknek szóló indokolatlan kedvezményeket meg kell szüntetni,

/c/ - az "egyháziasítást" be kell illeszteni az általános jogi keretbe,

/d/ - meg kell erõsíteni az önkéntes társuláson alapuló szövetkezetek jogbiztonságát, és formagazdagságukat a törvényeknek garantálni kell,

/e/ - intézkedni kell arról, hogy az állami vagyont a dolgozói kollektíva, illetve az érintett önkormányzat beleegyezése nélkül ne lehessen elidegeníteni /különösen védeni kell a szociális-kulturális létesítményeket/,

/f/ - a bankokra vonatkozó gyors tulajdonjogi döntésekkel meg kell akadályozni a spekulációs célú pénzmozgást és a bankfelügyeletet szigorítani érdemes,

/g/ - ésszerû idõhatárig visszanyúlva felül kell vizsgálni a nagyértékû tulajdonátadási ügyleteket.

3.3.3. A humanista társadalomra való átmenet során a tulajdonviszonyok kétféle tipikus megoldása képzelhetõ el. Az egyik út a korlátozásmentes versenybérleti rendszer fokozatos kiterjesztése. Ez a megoldás az állami és területi önkormányzati vagyon megfelelõ fizikai és pénzügyi egységeit azoknak adja bérbe meghatározott idõre, akik a hatékonyabb gazdálkodást vállalják. Kellõ szabályozás esetén ekkor érvényesül legjobban a szakértelem, és ekkor küszöbölhetõ ki leginkább a sokféle ettõl idegen szempont, gazdaságilag irracionális mozzanat /például öröklés, kinevezés, monopólium, múltbeli pénzfelhalmozás, politikai hûség stb./. A felmerülõ szabályozási szempontok társadalmi egyeztetése és a nyilvánosság kialakitása az egyik leglényegesebb feladat. A termelési tényezõkhöz való ilyen korlátozásmentes hozzáférés és képességverseny lehet az államkapitalista és államszocialista tulajdonmonopóliumok igazi, hatékony alternatívája.

Történelmileg érthetõ okokból azonban igen erõs az igény az egyéni, másokat kizáró gazdálkodói magántulajdon megszerzésére. Erre való tekintettel az átmenet másik reális útja az átfogó tulajdondecentralizálás, amelynek során minden dolgozó és más állampolgár egyénként vagy csoportban gazdálkodói vagyonhányadhoz jut. Hogy mi adható egyéni és mi csoporttulajdonba azt a vagyonmûködtetés célszerûségi szempontjai /fizikai-technikai jellemzõi/ illetve állampolgári döntések határozzák meg.

Természetesen alkalmazható a két megoldás valamiféle kombinációja is. A lényeg az, hogy az átmenet idõszakában meg kell akadályozni, hogy bárki önhibáján kívül vagyontalan, nincstelen, kisemmizett maradjon vagy azzá váljon, illetve meg kell akadályozni, hogy néhány ember kezében hatalmas vagyonkoncentráció jöjjön létre. Mindkét célkitûzés elérhetõ olyan normatív keretszabályokkal, törvényekkel, amelyek nem igénylik hatalmi szervek alkalmi, szeszélyes, önkényes közbelépését, sõt ezt kifejezetten tiltják. Az átmenet programja ezzel egyszerre garantálja a polgári vagyonbiztonságot, és ezen túlmenõen az emberi életbiztonságot.

3.3.4. Ha a társadalom úgy dönt, hogy nem a bérleti rendszer válik általánossá, hanem a tulajdondecentralizálás, akkor jogosultsági sorrendet kell megállapítani a gazdálkodói vagyonhoz jutásnál. Ennek alapja lehet a jelenlegi illetve múltbeli értékalkotó munka, valamint közhasznú tevékenység. Itt az alábbi sorrend érvényesíthetõ:

/a/ - vagyonátadás a dolgozói kollektívák részére,

/b/ - vagyonátadás a szociális-egészségügyi feladatokat ellátó szerve-zetek részére,

/c/ - vagyonátadás a területi önkormányzatoknak az alapfeladatok sikeres ellátása érdekében,

/d/ - vagyoneladás garanciával rendelkezõ hazai menedzser-vállalkozók részére;

/e/ - vagyoneladás korlátozott mértékben külföldi "szolid tõke" részére.

3.3.5. Mivel a tulajdonviszonyok átalakításának alapelve a dolgozók, állampolgárok és csoportjaik vagyonhoz juttatása, ezért ennek mikéntje az érintettek legszélesebb belegyezésén kell hogy nyugodjon. A dolgozói tulajdon nem lehet mellékes mozzanat - mint jelenleg -, hanem az átalakulás központi kérdése. Ha felmerülhet egyáltalában kárpótlás az elmúlt évtizedek kapcsán, akkor az mindenekelõtt a javak elõállítóit illeti, akiknek munkatevékenységét a mindenkori uralkodó elit nem fizette meg kellõen - sem a múltban, sem a jelenben.

A dolgozói tulajdon olyan megoldás, amely szervesen összekapcsolja a tulajdonjogot, a munkatevékenységet és a jövedelmet. Ez a legerõsebb érdekeltségi forma. /Más országok értelmes, felvilágosult cégtulajdonosai már régen rájöttek arra, hogy a szívesen együtmûködõ társtulajdonos-munkás sokkal hatékonyabb, mint a morgolódó bérrabszolga. Lásd a különféle nyugati ESOP tapasztalatokat, amit nálunk MRP-ként - munkavállalói résztulajdonosi program - próbálnak immel-ámmal alkalmazni, a megfelelõ feltételek biztosítása nélkül. De még ez is jobb, mint a semmi, bár sok hátulütõje van a hazai megoldásnak./ Persze e tulajdonformának a hierachikus vezérlési módnál hatékonyabb mûködtetését csak hosszabb távon, a szervezettség növekvõ mértékében és fejlõdésében lehet lemérni.

Az elõzõekbõl kiindulva az állampolgári /dolgozói/ tulajdonhoz juttatás szempontjai lehetnek a következõk:

3.3.5.1. A gazdaság "államtalanítása" során a dolgozók tulajdonába kell adni az állami vagyon azon termelõ-szolgáltató egységeit, amit nemzetbiztonsági, ellátásbiztonsági, rendszertechnológiai vagy környezetvédelmi okok nem zárnak ki. A kivételeket az erre vonatkozó törvényben kell felsorolni. A kivételek megállapításába be kell vonni az ott dolgozók képviselõit és a fogyasztói-felhasználói érdekszervezeteket.

3.3.5.2. A tulajdonhányad átadásáért semmiféle pénzbeli vagy egyéb ellenszolgáltatás nem köthetõ ki, viszont az állam az átadás feltételéül szabhatja bizonyos tevékenységek meghatározott ideig kötelezõ folytatását.

3.3.5.3. A tulajdonátadásnak két általános formája lehet, ami más-más jogtechnikai szabályozást igényel:

/a/ - az átvett termelõegység az ott fõállásban dolgozók tulajdonába kerül, vagy

/b/ - a dolgozók tulajdonába kerülõ állami vagyonhányad munkahelytõl függetlenül kerül "szétosztásra" speciális részvény formájában /ez utóbbi megoldás gyengíti a tulajdon-tevékenység-jövedelem egységét/.

Mindkét megoldásnak vannak elõnyei és hátrányai. Például az /a/ változat már induláskor nagy vagyoni esetlegességet, egyenlõtlenséget eredményez, bár nagyságrendekkel kisebbet, mint a ma kialakuló állapotok. A /b/ változatban arányosabb elosztás lehetséges, amelybe a jelenlegi munkanélküliek és nyugdíjasok is könnyen beilleszthetõk, de a tulajdonjog erõsen fiktív marad, nem olyan személyes. Lehetséges a két megoldás összekapcsolása is.

3.3..5.4. Bármelyik megoldás esetén célszerû az alábbi eljárási szabályokat érvényesíteni:

Dolgozói közgyûlés vagy küldöttgyûlés összehívása, ahol ismertetik a tulajdonátadás lehetséges változatait, és írásban mellékelik a termelõegység alapvetõ reál- és pénzügyi adatait. Ezt követõen bizonyos idõ után dolgozói közgyûlés vagy szavazás dönt arról, hogy melyik változatot választják. Az/a/ változat esetén arról is döntenek, hogy a rájuk jutó vagyonhányadot milyen formában kívánják mûködtetni /kollektív tulajdonosi, szövetkezeti, magánrészvény tulajdonosi stb./. A pénzügyi-jogi szabályozás nem tartalmazhat a csoporttulajdont hátrányba hozó megoldásokat. Ha az érintett termelõ-szolgáltató egység sem az /a/ sem a /b/ változatba nem kerül bele, és különleges szabályok sem vonatkoznak rá, akkor meghirdethetõ belföldi vagy külföldi befektetõk számára bizonyos vagyonhatárig, nyilvános pályázaton.

3.3.5.5. A dolgozói tulajdon itt vázolt javaslata többletpénz-kiáramlást nem igényel, igy inflációs hatása nincs, a hitelrendszert nem terheli. Teljesíti a társadalom azon elvárását, hogy a volt állami vagyon közelebb kerüljön az állampolgárokhoz, de ne koncentrálódjon túl nagy gazdasági hatalom kevés kézben. Teljesíti a társadalom azon elvárását, hogy az értéktermelõket ne sújtsák további hátrányok. Utat nyithat egy nem-kapitalista szükségletelvû gazdálkodás felé.

3.3.6. A tulajdonviszonyok átalakítása során néhány terület gyors, speciális megoldást igényel fontossága vagy belsõ sajátosságai miatt. Ezért:

/a/ - külön megoldást kell alkalmazni a lakásszektorra,

/b/ - külön megoldás kell a nemzeti és világörökség részét képezõ föld-vagyonra, természeti kincsekre,

/c/ - sürgõsen meg kell oldani a földmûvelésbõl, állattartásból megélni szándékozó cigánycsoportok földhöz juttatását /õk minden földosztásból tömegesen kimaradtak/,

/d/ - külön megoldás kell az országosan egységes, nem megbontható szolgáltató rendszerekre.

3.4. Mit tegyünk itt és most

3.4.1. A dolgozói tulajdonnal rokonszenvezõ szakemberek segítségével ki kell használni a Munkavállalói Résztulajdonosi Programban és más jogszabályokban rejlõ - sovány - lehetõségeket.

3.4.2. Ahol a dolgozók gyanús vállalateladási ügyleteket sejtenek, lépjenek sztrájkba, követeljenek nyilvános vizsgálatot, informálják a sajtót, illetve a velük rokonszenvezõ szervezeteket. Ha szükséges, menjenek el a gyárfoglaló sztrájkig.

3.4.3. Követelni kell az üzemi tanácsi jogkörök szélesítését szakszervezeti nyomásgyakorlással.

3.4.4. A politikai pártoktól független, és a dolgozói tulajdon követelése talaján álló dolgozói tanácsok országos hálózatát célszerü létrehozni. Ha lehetséges, ehhez érdemes megnyerni néhány szakszervezetet.

3.4.5. Kemény kollektív szerzõdéseket kell kikényszeríteni a vállalattulajdonosoktól - legyenek azok magánszemélyek vagy az állam.

3.4.6. Közgazdasági, jogi, vezetési, szervezési ismeretekre és tapasztalatcserére van szükség olyan meghívottakkal, akik a dolgozók ügye mellé álltak. Jelenleg sok "szakszerû" locsogás-fecsegés-mellébeszélés üli meg e tájat. Hamar ki fog derülni, hogy lehetséges emberszabású munkaszervezet, lehetséges tõkeviszonytól és bürokráciától mentes társadalom.

3.5.7. Segíthetnek a helyzeten olyan önálló dolgozói-szövetkezeti vállalatok, vállalkozások, amelyek a példa erejével hatnak.

3.4.8. Minden nyilvános akciót a munkanélküliekkel együtt kell végrehajtani. Bárki, aki ma még dolgozik, holnap munkanélküli lehet.