A Baloldali Alternatíva Egyesülés egyetért a Televízió Szakszervezete elnökségének 1989. szeptember 18-i állásfoglalásával. Határozottan támogatjuk az önök követeléseit; és mi is tiltakozunk a Magyar Televíziót fenyegető aktuális kommerciális és politikai veszélyek ellen.

Az uralkodó politikai oligarchiának nincs joga azt kiárusítani, és arra sincs, hogy a meglevő csatornáit és frekvenciáit kiárusítsa, részben vagy teljesen külföldi, illetve hazai cégeknek eladja vagy bérbe adja. Tiltakozunk az ellen is, hogy bármely politikai elit a televíziót, a rádiót saját pártpolitikai céljaira kisajátítsa vagy a politikai pártok alkudozásának tárgyává váljanak demokratizálódó nyilvánosságunk ezen alapvető intézményei. Arra sincs egyetlen pártnak joga, hogy beleszóljon a televízió (és a rádió) munkájába; műsorpolitikájába és konkrét műsorainak elkészítésébe.

Követeljük, hogy a Magyar Televízió (és a Magyar Rádió is) legyen végre a magyar nép, a nemzet tulajdona! Minden eszközzel támogatjuk azt az igényüket, hogy a Magyar Televízió irányításáról, vezetéséről, felügyeletéről és szervezetéről - a Televízió szakszervezetének, mint a dolgozói-munkavállalói érdekeknek a bevonásával - a Parlament döntsön; kiegészítve azzal, hogy e döntésekben pártpolitikai szempontok helyett szakmapolitikai szempontnak kell meghatározó szerepet játszania.