1. Elnevezési lehetőségek

 

Az itt bemutatásra kerülő modellt számos elnevezéssel lehet illetni, melyek mindegyike a modell más-más sajátosságára irányítja a figyelmet. Interaktív demokrácia, amennyiben messzemenően épít a modern információs-kommunikációs technikákban rejlő lehetőségekre, valamint a résztvevők kölcsönös párbeszédére. Civil demokrácia, amennyiben bázisa alapvetően a lokális, regionális és globális civil kezdeményezések és szerveződések hálózata. Humanista demokrácia, amennyiben működésmódja és irányultsága bizonyos emberi értékek iránt elkötelezett, fogékony. Részvételi demokrácia, amennyiben előfeltételezi az emberek egy mérvadó részének aktív közéleti érdeklődését és tevékenységét. Hatalommentes társadalmi modell, amennyiben feltételezi, hogy az előző évszázadok erőfölényen alapuló elitisztikus uralmi formái meghaladhatók. És így tovább... De a bevezető megjegyzésnek nem lehet feladata a modell teljes körű vázolása. Pusztán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az itt említett elnevezéseket - mindaddig, amíg ez értelmezési problémát nem okoz - hasonló értelemben használjuk, és a most kifejtendő modell szinonim kifejezéseiként hivatkozunk rájuk.

 

2. A modell lényege

 

Kiinduló feltevésünk és tapasztalatunk az, hogy a világ jelenlegi domináns intézményeinek gyenge a problémamegoldó képessége. Számos alapintézmény irányultsága, tevékenységét meghatározó értékrendje is vitatható. Ez a fenntartásunk vonatkozik mind az alapvetően gazdasági, mind az alapvetően politikai intézményekre. Aggodalmunkat nem oszlatja az információs technikák robbanásszerű fejlődése, ennek a folyamatnak a befogadó alkalmazására ugyanis a nemzetközi intézmények érzékelhetően nincsenek még felkészülve. Nem a technikai képesség hiányzik, hanem egy olyan felhasználói szemlélet, amely a kommunikációs lehetőségeket a világ elmaradottabb térségei felzárkóztatására mozgósítaná. A nemzetközi kapcsolatok hagyományosan meghatározó szereplői - a (nemzet)államok - bizonyos vonatkozásban túl kicsik, más vonatkozásban túl nagyok ahhoz, hogy a globális és lokális kríziseket kezelni tudják. Még regionális (mezo)szinten is rendkívül egyenetlen teljesítményt nyújtanak. Külön problémát jelent, hogy a ma domináns intézmények egy része - részben az egyenlőtlen erőviszonyok miatt - erőteljesen antidemokratikus tendenciákat (is) hordoz. Számos nemzetek feletti képződménynek problematikus az érdekkötöttsége illetve legitimitása (ENSZ, NATO, EU, IMF, IBRD stb.).

 

 
Végül is a jelenlegi globális, regionális és lokális intézmények alapvetően két vonatkozásban elmaradottak, korszerűtlenek (bár természetesen más-más mértékben):

ˇa jelenleg és a közeljövőben rendelkezésre álló technikai lehetőségekhez képest,

ˇaz érzékelhető társadalmi elvárásokhoz képest.

Mindezek figyelembevételével a közvetlen demokrácia modelljén belül az alábbi elveket és technikákat javasoljuk:

ˇhierarchia csökkentése,

ˇszereplők erőviszonyainak, lehetőségeinek közelítése,

ˇhorizontalitás,

ˇszubszidiaritás, vagyis az ügyeket azon a lehetséges legalacsonyabb szinten kell megoldani, ahol az összes szükséges feltétel a rendelkezésre áll,

ˇa szükséges vonatkozásokban világkormányzás,

ˇönszabályozás, önkormányzás (kiegészítve a negatív externália tilalmával),

ˇpozitív kiegyenlítő transzfer (átmeneti időszakra, a strukturális és történelmi egyenlőtlenségek mérséklése érdekében),

ˇtársadalmi szerződések rendszere,

ˇállami szint visszahúzódása a lokális és globális szint javára, anélkül, hogy ez civilizációs visszaesést eredményezzen,

ˇközösségi tulajdonkontroll, különös tekintettel a nagy tőkeerejű transznacionális képződményekre,

ˇhelyi "adók" túlsúlya,

ˇmédia-jogok befogadó- (felhasználó)centrikus szabályozása,

ˇpártdominanciák visszaszorulása,

ˇtárgykörparlamentek, civilparlamentek,

ˇkorporációk, delegálás, visszahívhatóság,

ˇnemzetközi szerződések népszavazásos kontrollja,

ˇnemzetközi intézmények demokratikus deficitjének csökkentése.

A modell lényege tehát a szabadsággal és egyenlőséggel kapcsolatos régi emberi várakozások korszerűbb összehangolása, az elkövetkező évtizedek technikai lehetőségeinek pozitív felhasználásával egy közvetlenül demokratikus alapintézmény-rendszerben.

 

3. A modell kialakulása

 

A dolog jelenleg úgy áll, hogy léteznek viszonylag érett, koherens javaslatok, valamint tapasztalhatóak sporadikus kedvező előjelek egy alapvetően nem túl "barátságos" környezetben. Egészen a legutóbbi időkig a történelmi fejlemények egyáltalán nem kedveztek egy civil demokrácia megfogalmazásának. A modern társadalmak (népesség)-növekedésével és strukturálódásával ugyanis a részvételi demokrácia különféle mítoszai elenyészni látszottak, és legfeljebb kistelepülés méretre merték néha javasolni. Most azonban új helyzet van. Nem az antik görög vagy Rousseau-i demokrácia-elképzelést kell feltámasztani, hanem a modern információs-kommunikációs lehetőségeket kell (lehet) kihasználni. Bátran állítható, hogy az ezredfordulót követő évtizedekben az interaktív demokráciának nem technikai, hanem társadalomszerveződési és érdekrendszerbeli akadályai lesznek. De mindegyik változásban, mozgásban van. A jelenlegi modell szándékoltan optimista módon azt feltételezi, hogy a kedvező mozzanatok felerősíthetők, alternatívává, tendenciává szélesíthetők. Természetesen ennek valószínűsége a jelenlegi trendek folytatódása esetén rendkívül csekély. De logikailag nem kizárt. Nem "bízunk" tehát ezen alternatíva bekövetkeztében, pláne nem tartjuk "szükségszerűnek", de értékesnek véljük, és ezért adunk neki egy esélyt.

Milyen történeti tendenciák mutatnak a közvetlen demokrácia irányába?

A húszadik század második felében két markáns - és egymásnak látszólag ellentmondó - tendencia rajzolódott ki. Egyrészt megerősödtek az autonómia-törekvések, másrészt tért hódított a globális gondolkodás, felelősség, cselekvés igénye. Kétségtelen, hogy a függetlenedési törekvések számos esetben torz, irracionális formát öltöttek, nem mindig találták (találják) meg adekvát, humanisztikus formájukat. Több esetben a főhatalom jellege determinálja ezen autonómia-mozgalmak eszközrendszerét. De akár így, akár úgy, méltányolható vagy visszataszító formákban az önálló, saját életmód, kultúra, identitás, önkormányzás igénye munkál ezekben a törekvésekben. Az önkormányzást, önrendelkezést itt a legtágabb értelemben gondoljuk, vagyis a családi-kistelepülési szinttől a regionális, etnikai, nemzeti szinten keresztül a világ nagy kultúrköreinek szintjéig. Az összes szint ilyen vagy olyan formában kinyilvánította a húszadik században a saját létmód megszervezésének igényét a hagyományos vagy új "birodalmi" logikákkal szemben. (Ebben a megközelítésben logikai összefüggést látunk a Szovjetunió, Jugoszlávia stb. szétbomlása, a meg-megújuló Amerika-ellenes törekvések és a transznacionális vállalatokkal szembeni kritikák közt. Azt akarjuk ezzel állítani, hogy az ilyen és hasonló megnyilvánulásokban a szervetlen alárendelődés elutasítása - is - munkál.)

E folyamat szerves ellenpólusa a globális problémák tudatosulása legalább a Római Klub felléptétől (hatvanas évek legvége). A részvételi demokrácia modellje szempontjából ez most annyiban fontos, hogy itt vált letagadhatatlanul egyértelművé, hogy a Glóbuszon zajló számos folyamat mindenkit közvetlenül vagy közvetve érint. Sőt, e folyamatok jó részét mi magunk idéztük elő. Miközben tehát zajlottak (zajlanak) a szeparatista küzdelmek, addig fokozatosan erősödött a kölcsönös közvetlen (egyenlőtlen) függés is. Ez globális intézményeket, magatartási szabályokat kíván.

A húszadik században e kettős tendencia pozitív és negatív vonásai az események sodrában szétválaszthatatlanul összegubancolódtak, és csak utólagos elméleti-analitikus szétválasztásukra van mód. Ezt viszont szükséges megtenni, hogy lássuk, melyek az erősítendő és melyek az elhárítandó fejlemények.

 

Melyek a közvetlen demokrácia modelljébe becsatornázható kedvező fejlemények?

ˇAz ENSZ több szakosított szervezete felismerte a globális és lokális problémák összekapcsolásának szükségességét. Több ilyen kezdeményezést tettek például az Észak-Dél párbeszéd, a RIO, a környezeti kérdések, a népesedési folyamatok, az éhínség, a gyermekek, az oktatás, a nők, az emberi jogok stb. kérdésében. Nem rajtuk múlt, hogy ebből rendkívül kevés valósult meg.

ˇEgyre több helyen vetik fel és alkalmazzák a helyi vagy országos népszavazás, illetve népszavazás-kezdeményezés jogi intézményét. Ez arra utal, hogy létezik egy elemi igény a döntéshozói kör és a döntés által érintettek körének közelítésére, amit elemi demokratikus kritériumnak tartunk, még akkor is, ha ez a gyakorlatban számos elvi és módszertani problémát vet fel, illetve sokszor kínos következményekkel jár.

ˇHa az önkormányzás gondolatát tágan értelmezzük, akkor látható, hogy rendkívül szívós és intenzív törekvés érvényesül, hogy a különböző tevékenységi formák és létmódok elismertessék autonómiájukat, e kifejezés pozitív értelmében. Hosszú távon egy hatalommentes társadalom nem lehet más, mint a szabadon választott életformák rendezett hálózata.

ˇAz utóbbi évtizedek megmutatták, hogy ahol nő a világban a pusztítás és a nyomor, ott előbb-utóbb megjelenik a karitativitás is. Nem állítjuk, hogy a két folyamat egyensúlyban van, sőt, inkább az a helyzet, hogy a karitatív tevékenység kései-utólagos, szelektív és nem eléggé átfogó. De összességében mégis progresszív szerepet tölt be egy civilizációs-humanizációs folyamatban. Jelzőtüzekként szolgálnak egy elbarbárosodó világ forgatagában.

ˇKedvező fejleménynek tartjuk a különféle civil szervezetek és mozgalmak terjedését és erőteljes fellépését, még akkor is ha jelenlegi szándékaik meglehetősen vegyesek. Itt maga a forma elterjedése a fontos, ami arra utal, hogy igen sok ember elégedetlen a jelenlegi állapotokkal, és társaival összefogva kísérletet tesz a viszonyok befolyásolására. A tartalom vegyességét természetesnek véljük. Ez majd tisztulhat az idő előrehaladtával. Különösen bíztató, hogy a civil mozgalmak egyre gyakrabban tesznek kísérletet összehangolt nemzetközi fellépésre, kihasználva a modern kommunikációs lehetőségeket.

ˇ A civil szervezetek egy része viszonylag magas szervezettséget ért el és képes saját szolgáltatások nyújtására az államhatalomtól függetlenül. Néhány helyen maguk a kormányzatok is szorgalmazzák ilyen szolgáltatásnyújtó nem-kormányzati szervezetek (NGO) létrejöttét, hogy bizonyos feladatok alól mentesítsék magukat. Eltekintve most az eltérő jogi megoldásoktól, távlatilag elképzelhető, hogy az NGO-k, mint nem-profitelvű képződmények a különféle emberi egyéni és közösségi szükségletek egyre szélesebb körét lesznek képesek kielégíteni karitatív módon, vagy méltányos díjazás ellenében szerte a világon. Gazdasági tevékenységet is folytató nem-profitelvű NGO-k világhálózata a szükségletek jelentős részét kivonhatja a piac vagy az állam nyers fennhatósága alól.

ˇAz Európai Parlament eddigi története fokozatos, óvatos araszolás abba az irányba, hogy Európának legyen magas szintű, demokratikusan választott ellenőrző, törvényalkotó testülete. Jelenlegi pozíciói gyengék az EU egyéb szerveihez képest, de némi elmozdulás tapasztalható. Hosszabb távon az egész folyamat abba az irányba mehet, hogy az Unió ne a kormánytisztviselők és gazdasági lobbyk akaratát képezze le, hanem valóban az európai közösségek delegáltjainak egyeztető, szabályozó fóruma legyen.

ˇKedvező fejleménynek tartjuk a különböző felhatalmazású ombudsmani intézmények létrehozását. Az állampolgári jogok biztosaiból nemzetközi hálózat fejleszthető ki, a mainál erősebb jogosítványokkal, különösen a szociális jogok, a környezetvédelem és a fegyverkezés terén. Megfontolandó, hogy ez a mai ENSZ alatt épüljön-e ki, vagy attól függetlenül?

ˇA világgazdaság egyik legsúlyosabb problémája a rendkívül kiterjedt mértékű központi (állami) adóztatások kusza halmaza. Messzire vezetne hatásainak elemzése (tőkemozgások, reálbérszint-különbségek, helyi források elszívása, fegyverkezés-finanszírozás stb.). Itt most csak azt szögezzük le, hogy általában kedvezőnek ítéljük azokat a törekvéseket, amelyek a helyi adókat növelnék a központi adók rovására, két feltétel teljesülése esetén. A helyi adózásra áttérés nem növelheti a régiók közti különbségeket sem országon belül, sem országok között, tehát szükség lesz egy országos és nemzetközi kiegyenlítő-felzárkóztató pénzügyi mechanizmusra. Másrészt a helyi adó felhasználását a helyi közösségek közvetlen demokratikus ellenőrzése alatt kell tartani.

ˇEgy nemzetközi közvetlen demokratikus modell kialakulása szempontjából bíztató fejlemény a környezettudatosság, környezetvédelem növekedése a világ számos területén. Ez a folyamat rendkívül egyenlőtlen, de a hosszú távú tendenciája kedvező - ha megéljük. Mert most az a helyzet, hogy versenyt futunk az idővel ebben a vonatkozásban.

ˇA világ számos országában sikerrel működnek különféle gazdálkodó szövetkezetek, annak ellenére, hogy az uralkodó jogfelfogás és pénzügyi technikák nem kedvezőek a számukra. Folyamatosan bizonyítják életképességüket egy rideg, rt.-k, kft.-k és holdingok uralta világban. Jelzik, hogy a munkaerő és tőkeerő szerves csoporttulajdona értelmes, hatékony alternatívája a két tényező szétválasztásának. Amíg léteznek, addig rájuk hivatkozva mindig kifejthető elméletben és kifejleszthető gyakorlatban a szövetkezetek gazdasági dominanciáján alapuló közvetlen demokratikus gazdálkodási világrendszer.

ˇÉrtékesnek tartjuk azokat az önellátó közösségeket, életmód-kísérleteket, amelyek védekezni próbálnak a globális kapitalizmus káros hatásai ellen. Nem kell azonosulni egyikkel vagy másikkal, de hagyni kell őket, amíg nem fordulnak agresszív módon a személy szabadsága és a környezetük ellen. Különféleképpen lehetünk elégedettek. Amíg ez másokat nem sért, védeni kell e különös formákat, mert az emberi faj élet-változatosságát gazdagítják.

ˇ

 

 
 Rendkívül fontos a közvetlen demokrácia nemzetközi kiépíthetőségével kapcsolatban a kommunikációs-információs hálózatok terjedése, ezek felhasználhatósága jó ügyek érdekében is. Négy vonatkozására hívom fel a figyelmet. (1) Lehetővé teszi nemzetközi civil akciók összehangolását. (2) Lehetővé teszi távoli személyek, csoportok gyors együttdöntését. (3) Lehetővé teszi igen nagy (milliárdos nagyságrendű!) népesség népszavazásos lekérdezését. (4) Lehetővé teszi az eddig jobbára helyi tevékenységcserén alapuló, pénzkímélő, "adózáskímélő" formák nemzetközivé szélesedését. Mindegyik mozzanat hozzájárulhat az interaktív demokrácia kialakulásához.

 

4. A modell teoretikus előzményei

 

A konkrét fejleményeken túl van néhány elméleti megfontolás, ami szintén a közvetlen demokrácia irányába mutat. Például:

ˇIsmét tért hódítanak a különféle társadalmi szerződés-elméletek modernizált változataikban.

ˇRendkívül erősek és megalapozottak az elit-kritikák.

ˇNem enyésztek el azok az értelmiségi szándékok, amelyek plebejus törekvéseknek próbálnak szellemi támogatást nyújtani, és amelyek egyre pontosabban képesek megkülönböztetni irányultságukat egy nyers populizmustól.

ˇSzámos színvonalas megfogalmazása született a piaci és állami zsarnoksággal szemben egyaránt védekező társadalom gondolatának, és megértek a feltételek egy offenzív civil stratégia kifejtésére.

ˇAz elmúlt évtizedekben több tudós magas elméleti szinten kifejtette a kooperatív, hálózatos rendszerek előnyei, nem csak a társadalom, de a biológia és informatika vonatkozásában is. Nem véletlen, hogy a számítástechnika kezdetben hierarchikus rendszereket hozott létre, később, fejlettebb szakaszában hálózatos szerkezetet.

A javasolt modell tehát létező tendenciákat, csirákat, valamint teoretikus megfontolásokat szervez egy nyalábba, és felerősíti ezeket.

 

5. A modell előnyei és hátrányai

 

A bemutatott modell keretében feloldhatónak tartunk egy régi, áldatlan vitát: demokrácia vagy hatékonyság, illetve más terminusokban autonómia vagy világkormány. Nem arról van szó, hogy ezt a vitát feleslegesnek, befejezettnek vagy éppen álvitának tartanánk. Hanem arról hogy a közvetlen demokrácia modelljén belül lehetségesnek tartunk olyan iterációkat, lépéssorozatokat, modifikációkat, amelyek a két szempontot szervesen összekapcsolják a szükséges arányokban. Azt gondoljuk továbbá, hogy a demokrácia és hatékonyság, valamint az autonómia és világkormány nem minden vonatkozásban alkotnak egymást kizáró ellentétet. Sok esetben egymáson belül helyezkednek el, egymásból kibonthatók. Viszonyuk tehát inkább dialektikus és nem dichotóm. Szerves összekapcsolódásuk kölcsönös megerősítést, legitimitást is eredményez, nem pusztán kölcsönös korlátozást. Ha a különböző szintek jól strukturáltak, ha a problémák és jogkörök világosan tagoltak egy közösségen vagy közösségek hálózatán belül, és minden szint közvetlen demokratikus módon legitimált, akkor kialakítható adekvát cél-eszköz viszony.

A modell igazi tartalmi előnye azonban az a hatás, amit az életminőségre gyakorol hosszú távon, lokális és globális szinten egyaránt. Ezek közül az életminőség-előnyök közül célszerű kiemelni az alábbiakat:

ˇelnyomásmentesség,

ˇerőszakmentes konfliktusrendezés,

ˇfenntartható fejlődés,

ˇéletesélyek bővülése,

ˇminden vonatkozásban humánus társadalom.

Nem hallgathatjuk el a modell hátrányait sem. Világos, hogy a modell korlátozza a jelenleg privilegizált csoportok mozgásterét. Korlátozza az elit számára a hatalom, tőke, tudás, összeköttetések kizárólagos használatának és átörökítésének lehetőségét. Vannak tehát "vesztesei", ellenérdekeltjei ezen alternatívának. Úgy véljük azonban, hogy a felkínált előnyök ellensúlyozzák ezen hátrányokat. (Nem elemezzük itt azt a problémát, hogy vajon a korábbi privilégiumok indokoltan jöttek e létre. Azt azonban megjegyezzük, hogy jellemzőnek tartjuk, hogy mely csoportok támogatnának, és mely csoportok elleneznének egy itt vázolt alternatívát.)

 

6. Lehetséges forgatókönyvek 2020-ig

 

A modell lehetséges kibontakozásához több forgatókönyv vezethet. Ezek nem feltétlenül egymást kizáróak. Az alábbiakban vázoljuk azokat a fontosabb fejleményeket, amelyek külön-külön, vagy bizonyos kombinációban a bemutatott célmodell felé vihetik a fejleményeket a következő húsz évben.

ˇGlobális kommunikáció révén a civil mozgalmak összehangolt nyomásgyakorló képessége javul. Általánossá válik a kölcsönösen szolidáris támogató párhuzamos akció. Itt abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a civil mozgalmak együttműködése előtt mind a mai napig alapvetően két okból tornyosultak szinte leküzdhetetlen akadályok szerte a világban. Az egyik problémát a nyilvánvaló érdekellentétek okozták, hiszen a tagolt társadalmak civil mozgalmai is szükségszerűen tagolt érdekstruktúrával rendelkeznek. Reálisan nem feltételezhetjük, hogy ez belátható időn belül megváltozhatna. Azt viszont feltételezhetjük, hogy a fokozódó globalizálódás és kölcsönös függőség körülményei közt ezek a mozgalmak új tudatosságot alakítanak ki. Ez a tudatosság szükséges a hatékonyabb fellépéshez, és gyakrabban vezet rész- vagy átfogó kérdésekben szövetséges kereséséhez, együttes fellépéshez. A mozgalmi siker érdekében az adott szervezet a legkülönbözőbb bonyolult kombinációkba kényszerül, ami moderálja tevékenységét, szélesíti látásmódját és érdekeltségi körét. Adott esetben viszontszolgálatokra kényszerül más szervezetekkel kapcsolatban. Ez az intenzív, kölcsönös együttműködés - kezdetben a saját siker érdekében - hosszú távon megváltoztathatja ezen civil mozgalmak problémastrukturáló képességét, ami az állandó konfrontálódás felől a tárgyalásos-demokratikus technikák, kölcsönös érdekbeszámítás felé vihet.

A másik akadály inkább technikai jellegű volt és sokkal nagyobb valószínűséggel fog kedvező módon változni az elkövetkező húsz évben. A fejletlenebb kommunikációs lehetőségek közepette rendkívül lassú, nehézkes, pontatlan volt az egymás törekvéseiről való időben történő tájékozódás. Számos esetben a térben távolabbi érintettek már a kész helyzettel szembesültek, utólag. A mai technikai lehetőségek mellett lényegében megoldott (megoldható) az azonnali tájékozódás és együttes döntés. Ez óriási többletlehetőségeket nyit a civil mozgalmak számára. A Glóbusz bármely pontján kibontakozó nemkívánatos fejleményekre azonnal reagálni lehet nemzetközi szinten. (Ennek természetesen van egy tulajdonjogi, médiapolitikai feltétele, amit nem itt tárgyalunk részletesen, csak visszautalunk rá. Nevezetesen: a tiltakozások és kezdeményezések hatékonyságát perdöntő módon befolyásolja a nagy világkommunikációs hálózatok szándéka. Felerősítik, vagy legyengítik-elhallgatják a kezdeményezéseket? Jelenleg ugyanis nem az a kérdés, hogy felkerül-e valami mondjuk az Internetre, hanem az, hogy a domináns médiabirodalmak ebből "hírt" csinálnak-e vagy sem. Mert ahova bármi felkerülhet válogatás nélkül, annak egy idő után nincs érdemét megillető súlya. Ez a jelentőségvesztés a világhálózatokat szinte születésük pillanatától kísérti.)

ˇENSZ reform indul a világválságok koordinált kezelésére (környezet, élelmezés, víz, fegyver, drog, terrorizmus, maffia, üldözött kisebbségek, spekulációs pénzpiacok stb.). E reformokat kezdeményezhetik felvilágosult kormányok, illetve kikényszerítheti a civil mozgalmak erősödő nyomása.

Amikor egy hatékonyabb világméretű koordináció lehetőségére utalunk, akkor alapvetően két problémát kell megválaszolnunk. (1) Miért az ENSZ adott intézményrendszeréből indulunk ki? (2) Nem ellentétes-e a közvetlen demokrácia gondolata a világméretben tevékeny és befolyásos szervezet követelésével? Nos, ami az első kérdést illeti, a kiindulópont azért az ENSZ, mert jelenleg ez a legátfogóbb világszervezet, ami némi legitimitással bír, és tevékenységi köre kellően sokoldalú ahhoz, hogy a legkülönfélébb világválságok összehangolt kezelését koordinálja. Mellette szól nemzetközi szakértői gárdájának kiterjedtsége és kapcsolatrendszere. Továbbá az a tény, hogy a többi nemzetközi tömörüléshez képest a legkevésbé van befogva speciális hatalmi igények szolgálatába. Mindezek az előnyök kellő fenntartással és viszonylagosan értendők. Legitimitásán van mit javítani, de ez a tagságát alkotó államok belső rendszerén is múlik. Ezen a ponton a globális, lokális és regionális demokráciák kölcsönösen feltételezik egymást. Az is kétségtelen, hogy a nemzetközi gazdasági-politikai erőviszonyok az ENSZ tevékenységére is rányomják bélyegüket. Azonban még mindig nagyobb az esélye az ENSZ demokratizálásának és hatékonyságjavításának, mint egy teljesen új világszervezet kezdeményezésének a következő húsz évben. Az ENSZ belső-külső reformjának természetesen lehet motorja valamely regionális tömörülés, és ebben a vonatkozásban Európa felelőssége mérhetetlenül nagy.

Ami a közvetlen demokrácia és a globális hatékonyság kapcsolatát illeti, ezek csak egy hagyományos megközelítésben, illetve az erre adott kritikákban zárják ki egymást, amikor a közvetlenség egyben méretnagyságot is implikál (lásd Dahl, Olson, Dahrendorf, Hayek stb.). Ha azonban új demokráciában, új technikai lehetőségek adta közvetlenségben, új módon strukturált választási és döntési rendszerben gondolkodunk, akkor nem a méret a döntő, hanem a viszonyok és "játékszabályok" szerkezete, amelyek a legkisebb egységnek is lehetővé teszik, hogy a globális cselekvésben valamilyen módon otthagyja lenyomatát. A közvetlenségek láncolata kapcsolja össze a lokalitásokat, és teremt globális hatékonyságot. Ez a mi megközelítésünkben azt jelenti, hogy egy leendő ENSZ döntéshozatali mandátummal rendelkező fórumai és személyiségei nem feltétlenül kormányzatuktól kapják megbízatásukat, hanem egy közvetlen demokratikus legitimációs láncolaton keresztül nyerik el a konkrét felkérést, konkrét felhatalmazással.

ˇGazdasági önellátás tendenciája erősödik. Ezt a lehetőséget, szcenáriót úgy értelmezzük, mint arra irányuló törekvést, hogy adott térség népei az életfeltételeik lehető legszélesebb körével maguk rendelkezzenek, a másoknak okozott negatív externáliák kizárásával. Ez megoldhatatlan a gazdasági önállóság bizonyos szintje nélkül. Kellő történelmi tapasztalat van arról, hogy egyenlőtlen alkuerejű cserepartnerek kereskedelmi kapcsolatai mivé fajulnak. A kereskedelem mindig is kettős hatást gyakorolt: egyrészt civilizált, választékot bővített, másrészt deformálta a gyengébb partner belső társadalmi-gazdasági viszonyait. Különösen így van ez az intenzív globalizálódás időszakában. A kölcsönös gazdasági kiszolgáltatottság sajátos irányokba tereli az adott népek fogyasztási struktúráját és tevékenységszerkezetét. A relatív gazdasági önellátást viszont úgy képzeljük el, hogy az alapszükségleteket ellátó alapgazdaság vagy "mag" gazdaság helyi emberi és természeti erőforrásokon nyugszik, és ezt csak kiegészíti - de nem uralja - a cseregazdaság. Lásd e tárgyban Siklaky vagy Tütő fejtegetéseit. Nem célszerű itt meghatározni az alapszükségletek körét, és az alapgazdaság kifejlesztésére alkalmas népesség-, illetve területnagyságot. Elegendő az elv leszögezése.

ˇElképzelhető, hogy történelmi, politikai és strukturális okokból nagy tőkeerejű pozitív transzfer bontakozik ki a harmadik világ felé.

ˇVállalati-szervezeti reformok kezdődnek belső és nemzetközi nyomásra. ami a transznacionális világcégek lehetőségeit korlátozza.

ˇPrecedensértékű választójogi szisztémák kerülhetnek bevezetése, új demokráciák jönnek létre.

ˇAz euro-bürokrácia fölé legitim kontroll épül.

ˇEU-polgár státusz és régiók Európája kiformálódása.

Mindezek külön vagy összefonódva az általunk jelzett közvetlen demokrácia irányába mutathatnak az elkövetkező húsz évben.

 

Budapest, 1999-2000.