/Ezt a gondolatmenetet 1848 márciusa plebejus demokratái emlékének ajánlom. Továbbá mindazon nőknek és férfiaknak, akik a XIX-XX. században a legmélyebben megértették a demokrácia és a szocializmus (antikapitalizmus) összekapcsolásának fontosságát. Végezetül mindazon barátaimnak és kortársaimnak, akik egy vonzóbb XXI. század előkészítésén munkálkodnak./

 

Amit felvázolok, az normatív modell lesz. Meggyőződésem ugyanis, hogy a kelet-európai államszocializmus és rendszerváltás társadalomkritikai elemzése lényegében megtörtént, elvégeztetett. A fő feladat jelenleg olyan haladó alternatívák előterjesztése, amelyek megvitathatók, és bizonyos elemeik kipróbálhatók. A baloldali értelmiségnek "túlfejlett hiperkritikai érzéke" van, de most már inkább konstruktív javaslatokra lenne szükség.

A közvetlen demokráciára vonatkozó gondolatmenetem egy tágabb modellbe illeszkedik, amely lefedi az életviszonyok teljes körét. Végül is egy társadalom karakterét intézményei és alanyainak magatartásai határozzák meg. Intézmények és magatartások, mindenekelőtt a gazdasági és a politikai alrendszerben. Így ez négy összefüggő témát (problémát) határoz meg. Ezek közül itt egyről lesz szó, a politikai intézményrendszerről, annak is csak néhány eleméről. (Közben természetesen tekintettel vagyok a másik három területre is, legszívesebb együtt, egyszerre fejteném ki ezeket, de erre most terjedelmi okokból nincs mód.)

Kiindulásként tagolt társadalmat feltételezek. A tagolódás fontosabb dimenziói:

1.Területi (lokális - regionális - állami - regionális - globális).

2.Tevékenység  és tulajdon szerinti (foglalkozási struktúra, szakmastruktúra, vagyon, jövedelem stb.).

3.Biológiai (nem, életkor, egészség, etnikum).

4.Kulturális (hagyományok, szokások, ismeretek, hitek stb.).

5.Politikai tagolódás, mely részben az előzőek sűrítménye, hatalomra irányuló koncentrálódása.

Szövegdoboz:   A tagolódást nem fejtem ki, ez más elemzésekben korrekt és extenzív módon megtalálható, itt pusztán kiinduló adottságként hivatkozom rá. A közvetlen demokráciát olyan intézményrendszerként értelmezem, amely - más intézményes megoldásokkal összekapcsolva - a nem megszüntethető/meg-szüntetendő tagoltságnak civilizált kifejeződést biztosit, a megszüntethető/megszüntetendő tagoltságot pedig mérsékli, visszaszorítja.

A közvetlen demokrácia modelljével összeegyeztethető fontosabb módszerek (eszközök) egy nem teljes listája:

1.Horizontális kommunikáció.

2.Kötött mandátum, delegálás, visszahívhatóság.

3.Tárgykörparlamentek.

4.Pályáztatás és választás kombinálása.

5.Lokális, regionális, állami, globális népszavazások.

6.Társadalmi szerződések (megállapodások).

A további gondolatmenet elsősorban az itt jelzett 2-5. pontok alkalmazására épül. A modell felépítéséhez - egyszerűség kedvéért - egy tízmilliós népességű országot feltételezek, amely közepesen fejlett, európai módon kultúrált, és tendenciájában teljesen számítógépesíthető. Működjön benne jelenleg kb. 50 000 civil szervezet és 24 politikai párt. És akkor kezdjük...

1. 2004. január 2.-a van. Az erre a célra kijelölt és megfelelően felszerelt közintézményi hálózatban országos listákat (pozíciókat) nyitnak. Bármely tíz polgár nyithat egy pozíciót (listát), amelyhez tetszés szerint további személyek feliratkozhatnak. Egy személy egyszerre (egy időben) csak egy listán lehet. A megnyitott országos listákra a bejelentkezés 3 hónapig tart, addig bárki változtathatja helyét, egyik listáról a másikra mehet (különféle benyomások, véleményváltozás, tájékozódás hatására). A három hónapos "helyezkedési időszak" csak feltételezés, lehet hosszabb vagy rövidebb induló periódus mellett érvelni. Tegyük fel, hogy a listákat március 31.-én lezárják az akkori állapotnak megfelelően. Ezzel létrejön egy eredeti (induló) eloszlása a teljes lakosság politikailag döntésképes részének. Az eloszlási arányok szuperparlamenti helyet (helyeket) biztosítanak. A szuperparlament előre megállapított létszámától függően egy-egy ilyen parlamenti hely (helyek) megszerzése az egyes országos listákon szereplő személyek számától függ. Ebből adódik, hogy kialakul egy küszöbszám, amely alatt hely nem szerezhető. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a küszöbszám alatti lista kezdeti politikai támogatottsága jelentéktelen, ezért szuperparlamenti hellyel nem jár. (Félreértések elkerülése érdekében: a listán nem a leendő parlamenti tagok vannak, hanem azon állampolgárok összessége, akik valamely érdek (érték) mentén ugyanarra a listára bejelentkeztek. A lista mindaddig "él", amíg legalább tíz élő személy neve van rajta.) A küszöb alattiak a továbbiakban természetesen társulhatnak, beolvadhatnak vagy fenntarthatnak egy nulla helyű pozíciót, a későbbi átáramlások reményében, ha a lakosság orientációja számukra kedvezően változik.

2. A "szuperparlament" (nevezhetjük máshogy is) tárgyköröket és tárgyalási sorrendet állapít meg, érdemi döntéseket azonban nem hozna. Feladata lényegében az ország számára előreláthatóan fontos döntési, jogszabály-alkotási témák kijelölése, logikai sorba rendezése, amely a későbbi ún. tárgykörparlamentek munkáját meghatározza. A szuperparlament (tárgykörkijelölő parlament) tagjai a korábban említett országos listán szereplők által delegált személyek. Mandátumuk csak a tárgykörök megállapítására szorítkozik, utána megszűnik, és mindenki visszatér korábbi civil tevékenységéhez. A szuperparlamenti elfoglaltság idejére térítés adható, ennek mértékére és lebonyolítási módjára most nem szükséges kitérni. Az egész szuperparlamenti periódus maximum néhány hét. A szuperparlament létszáma az előbb jelzett népességadat esetén 500-1000 fő közt célszerű. (Ez némi leegyszerűsítéssel azt jelenti, hogy 7 500 000 választásra jogosultat feltételezve, és 60 %-os aktivitással számolva egy parlamenti hely megszerzéséhez kb. 6 000 polgár egyetértő akarata szükséges.

3. A kijelölt tárgyköröknek megfelelően munkaparlamentek (tárgykörparlamentek, részparlamentek) jönnek létre. Vélelmezhető, hogy egy kellően racionális csoportosítás után a jól megkülönböztethető (bár végső soron összefüggő) önálló tárgykörök Szövegdoboz:   nagyságrendje a jelenleg szokásos - európai - kormányzati struktúrának megfelelően alakul, bár ez nem szükségszerű. Lehet más rendezőelv is. Azt feltételezem, hogy kezdetben kb. 10 részparlament működik, egyenként maximum 100-200 fővel. Feladatuk a hatáskörükbe utalt jogszabályok megalkotása, a szuperparlament által megjelölt fontossági sorrendben és határidőkkel. Egy-egy összetettebb törvénycsomag elfogadására 1-4 hónapot lehet számítani. A tárgykörparlament tagjait az országos lista megfelelő csoportjai delegálják és bármikor cserélhetik. A pozíció tehát kötött, a megbízatás kötött a delegáló csoport által, de a küldött személy változhat. Mivel a delegált a permanens visszahívhatóság állapotában van, ezért nincs módjában a mandátumát magával vive egy másik frakcióhoz, állásponthoz, lobbyhoz stb. átülni. A mandátum tkp. a küldő, delegáló társadalmi csoporté, a delegátus csak egy megbizatást hajt végre. (Hogy mit és meddig vállal, az szakértelmén, morális lelkiismeretén múlik, illetve a küldő csoport vele kapcsolatos bizalmán.)

4. Mivel az országos listák permanensek, állandóan "naprakészek", ezért a társadalom érdektagoltságában bekövetkező elmozdulásokat azonnal jelzik. Finomabban és pontosabban, mint a jelenlegi közvélemény-kutatások. Ráadásul "azonnali" következményei vannak. A társadalomnak és a döntéshozó szerveknek nem kell felvenniük a politikai választási ciklus négyévenkénti ideges rángatózásait, mert nincs négyévenkénti választási kampány (annak összes visszataszító, torzió esetlegességeivel), hanem egy fokozatos politikai mozgás van, amit a döntéshozó testületek összetétele az országos listák figyelembevételével azonnal leképez. Minden személyes átjelentkezés egyik listáról egy másikra, vagy távolmaradás minden listától, esetleg addig döntésképtelenek tömeges megjelenése bizonyos listákon azonnali politikai következményekkel jár. A kontinuitás érdekében lehetséges az a technikai megoldás, hogy a listák összetételében bekövetkezett változás csak bizonyos késleltetéssel (pl. 6 hónap, vagy a következő év, vagy a következő előre jelzett törvénycsomag tárgyalásának kezdete stb.) érvényesüljön a parlament összetételében.

5. A tárgykörparlamentekbe csak az a lista delegál, amelyik előzetesen érdekeltségét, érintettségét bejelentette a tárgyalásra kerülő törvénycsomag vonatkozásában. A távolmaradók így nem befolyásolják a határozatképességet, mert ez utóbbi csak az érdekeltséget bejelentők függvénye. Az érdekeltséget bejelentő csoport dönthet úgy, hogy pl. mind a nyolc mandátumát egy delegált személyre (szakértőre) bízza, aki így nyolc szavazattal bír. Ez tkp. az Rt. közgyűlési elv korlátozott alkalmazása. Idő-, pénz-, humán erőforrás-kímélő vonatkozásai nyilvánvalóak, ezért erre nem térek ki.

6. Az önérdek kifejezésére képtelen, vagy ebben korlátozott csoportok (pl. gyermekek, magatehetetlen betegek) számára automatikus (létszámarányos?) listát kell nyitni, ahol a karitatív és velük törődő szakmai szervezetek tagjai is megjelenhetnek. Külön mérlegelést kíván, hogy automatikus parlamenti (védett) pozícióval is rendelkezzenek-e?

A bemutatott gondolatmenet egy választási ciklus-mentes politikai rendszer egyik pillére, amelyben párt és nem-párt jellegű szervezet közt nincs választójogi, pénzügyi-támogatási különbség. Ebben a modellben a civil képződmények fokozatosan ledolgozhatják történelmi, szervezeti, pénzügyi hátrányaikat a professzionalizálódott, relatíve zárt, zsákmányszerző elven működő politikai pártokkal szemben. (A jelenlegi pártrendszerek elavultságára itt nincs mód kitérni, csak jelzem, hogy ezek a XIX-XX. században többé-kevésbé adekvát formák mára a progresszió és demokrácia továbbfejlődésének akadályozóivá váltak. Nem egyik vagy másik párt, hanem maga a hagyományos pártforma.) Egy sokoldalúan tagolt társadalomnak sokoldalúan tagolt politikai érdekartikulációra van szüksége, lehetőleg minél kevesebb közbeiktatott torzítással és manipulációval. Ezt közelíti a vázolt modell. A dolog jobb megértése érdekében azonban szükséges utalni néhány kiegészítő feltételre és működési sajátosságra.

1. Az érdekcsoportok, amelyek valamely listára tömörültek, maguk közül delegálhatnak képviselőket, de nincs akadálya annak, Szövegdoboz:   hogy a mandátumokat pályázatok közbeiktatásával töltsék fel. Ez teljesen az érintett csoport belső, szuverén ügye. A törvényi előírások legfeljebb néhány összeférhetelenségi szabályt köthetnek ki, illetve előírhatnak bizonyos demokratikus játékszabályokat, amelyek a nyíltság, esélyegyenlőség, kontrollálhatóság feltételeit rögzítik. Mivel nincs szabad, többéves mandátum, ezért a képviselők állandó, erős számonkérés mellett dolgoznak. Nincs mód lényeges, indokolatlan anyagi előnyszerzésre sem, ezt itt nem részletezett szabályok biztosítanák.

2. A rendszer infrastruktúráját a településszerkezethez igazodó, közpénzekből finanszírozott párt- és érdekcsoport-semleges közösségi házak (teleházak?) hálózata alkotná. Fizetett szakmai segítő személyzettel és megosztott terem- és időhasználattal működne. Ez és egyéb demokratikus kommunikációs hozzáférési lehetőségek biztosítanák, hogy a vagyoni, jövedelmi különbségek ne tevődjenek át közvetlenül a politikai lehetőségek szférájába.

3. A törvények közötti összhangot az államfő (vagy államfői testület) mellé rendelt szakértő államjogi testület, esetleg az átalakított hatáskörű alkotmánybíróság biztosítaná. A modell egyébként nem zárja ki komplex törvénycsomagok esetén több részparlament együttes döntését.

4. Az államfőt vagy államfői testületet (3-7 fő) közvetlen népszavazás választja.

5. A kormánytagokat az érintett tárgykörparlament választja, a miniszterelnököt a szuperparlament vagy közvetlen népszavazás. A vázolt rendszer logikájából az következik, hogy itt a kormány nem egy pártakarat hordozója, hanem a miniszterek az adott tárgykörparlament döntéseit operatív módon levezénylő végrehajtó személyek, a miniszterelnök pedig e munka koordinátora. Ez természetesen más személyes kvalitásokat kíván, mint amilyeneket a jelenlegi politikus-kormányok tagjaitól.

6. A vázolt modell és a jelenlegi helyzet közti rendezett átmenetet egy kétkamarás parlamenti megoldás szolgálná legjobban, ahol a második kamara már delegálási (esetleg korporációs) alapon jönne létre. E második kamara létrejöttében és működésében kipróbálná az itt vázolt elveket, finomítaná, tisztázná a közvetlen demokrácia makroszintű intézményeit, és megbízatási ciklusa végén (2-4 év) népszavazást kezdeményezne az új politikai modell-javaslat alapjairól. E minőségében a második kamara kvázi alkotmányozógyűlési funkciót töltene be. (Feladatköre ebben a vonatkozásban alapvetően eltérne a jelenlegi kétkamarás rendszerektől.)

Szükségesnek tűnik néhány problémát is előre jelezni.

1. A javasolt megoldásnak rugalmas önkorrekciós képességgel kell rendelkeznie. Bár alapszerkezete "csomag-szerű", vagyis nem vegyíthetők benne tetszőlegesen az elemek, és néhány mozzanatát szükségszerűen együttesen kell bevezetni, különben deformált hatást kapnánk, mégis úgy kell bevinni egy már működő, tagolt társadalomba, hogy ne eredményezzen káoszt. Ha megszüntetünk egy funkcionális intézményt, azt egy nem kisebb hatásfokú és/vagy olcsóbb megoldással kell helyettesíteni, ami demokratikusabb is egyben. Nem lehetséges szabályozási vákuum!

2. Teljesen nyilvánvaló minden közvetlen demokratikus megoldás esetén (is) a jobboldali populizmus veszélye. Ez minden olyan kombinációban szükségszerűen felmerül, ahol a teljes érdektagolt népesség fejezheti ki szándékait. A jobboldaliság itt nem az intézményi megoldásban van, hanem az emberek orientációjában. Így van ez a zártabb, közvetettebb megoldások esetén is. Jobb ezt előre kimondani, és a kockázatot nyílttá tenni, mint utólag hosszas magyarázkodásba fogni. A plebejus demokratikus baloldal nem úgy tudja elhárítani a nacionalista-populista veszélyt, hogy szemérmesen hallgat (félelmében) a közvetlen demokrácia lehetőségeiről, és átengedi a terepet a gátlástalanabb jobboldalnak. Hanem: (1) árnyaltabban, szakszerűbben veti fel e lehetőségeket, illetve (2) egzisztenciális oldalról gyengíti a populizmus létalapját, a társadalmi bizonytalanságot. (Ez utóbbi azonban a konkrét gazdaságpolitika területére vezet, ezért itt mellőzzük a kifejtését.)

3. Felmerülhet az aggály, hogy a javasolt modell túlzott szétforgácsoltsághoz vezetne. Gyengül a társadalmi integráció? Csökken a kölcsönös tolerancia és empátia? Valószínűleg nem, hiszen a társadalmi csoportok torzításmentesebb, horizontális Szövegdoboz:   kommunikációja erősödne a politikai elit közbeékelődése nélkül, ami számos korábbi szembenállást mérsékelhet. A szociológiailag releváns társadalmi csoportok valódi létproblémáiról folyna a diskurzus, pártmanipulációktól mentesen.

4. Javaslatom semmi olyat nem tartalmaz, amiből a történelmileg létrejött politikai pártok adminisztratív felszámolására lehetne következtetni. Egyszerűen arról van szó, hogy a mára oligarchizálódott politikai porondra - egyenlő esélyekkel - be kell engedni a civil társadalmi kezdeményezéseket. Ez nem kevesebb, hanem több társadalmi demokráciát teremt, ha biztosíthatók a modell infrastrukturális, financiális feltételei. A politika finanszírozása itt kikerülne a tehetős csoportok közvetlen ellenőrzése alól. Ez valóban "egy ember - egy szavazat" elvet követne. A közvetlen demokrácia megszüntetve megőrzi a liberális demokrácia vívmányait.

5. Hosszabb kifejtést igényel, hogy a modellbe hol és milyen mértékben építhető be egy korporációs elem. (A történelmileg ismert korábbi rosszemlékű korporációs megoldások mellőzendő, illetve vállalható vonásainak elemzésétől itt eltekintünk.) Ugyanígy tisztázandó, hogy milyen "delegálási lépcsők" lehetségesek, továbbá, mely szinteken rendelkezik a delegált (bizalmi) egy szavazattal, és hol lehet a szavazata a küldő-delegáló csoport létszámával arányos.

 

Budapest, 1998. március

                                                         

 

Utólagos kiegészítés

 

A közvetlen demokrácia lehetséges politikai modelljét vázlatosan bemutattam az Eszmélet Baráti Kör 2000. március 6.-i összejövetelén is (Kerék vendéglő). Az ott kialakult beszélgetésben felmerült néhány probléma, amire célszerű röviden reagálni.

- Racionális terv szerint mozgónak gondolom-e a történelmet? Nem! Nincs előzetes immanens vagy transzcendens "terv". Szándékok és akaratok vannak, amelyek adott közegben próbálnak érvényesülni. Ebből tendenciák, alternatívák, "forgatókönyvek" bonthatók ki, természetesen csak bizonyos szükségszerűségi korlátokon, peremfeltételeken belül. Az egész inkább egy rendkívül ellentmondásos, dialektikus mozgás. Racionalizmus és irracionalizmus egyaránt áthatja, az emberi jellemek egész tarkasága rajta hagyja lenyomatát. De amikor egy jobb világon munkálkodunk, akkor javaslatunkat racionálisan vitatható formában kell előterjeszteni, létező erőkből és hatásokból kiindulva. A javaslat nem azt mondja, hogy a dolognak szükségszerűen így kell történnie, hanem felkínálkozik, mint lehetőség. Ha akarod, megragadod.

- Politikai modellem működik-e, ha fennmarad a magántulajdon? Ezt árnyaltan látom. Javasolt politikai modellemnek vannak gazdasági előfeltételei, amelyeket másutt kifejtettem. Összegezve: a jelenlegi korlátozatlan, globális kapitalista gazdasággal nem egyeztethető össze, de nem is az a célja. Egy korlátozott, szabályozott magántulajdonosi rendszerrel összeegyeztethető. Igazi közege azonban egy közösségi gazdálkodási modell lehetne.

- Mi a viszonyom Silo elképzeléséhez? Alapvető törekvését szimpatikusnak tartom, bár az általa használt nyelvezet számomra még idegen, és kellően strukturált társadalmi modellek felvázolására nem tartom alkalmasnak. Szellemi szövetségest látok benne, aki más úton nyomul előre, de számos kérdésben hasonló értékeket vall mint én. Azt hiszem a személyiségre, a "belsőre" koncentrál, engem viszont jobban érdekel jelenleg, hogy a "belső jószándék" hogyan intézményesíthető. Egy teljes embermodellhez, társadalommodellhez mindkettőre szükség van. Ezért szükségesnek tartom, hogy a közeljövőben a baloldal képes legyen újrafogalmazni saját társadalomlélektanát és "antropológiáját" - ez utóbbit igen tágan értve. Silo egyébként hosszabb elemzést illetve beszélgetés-sorozatot érdemelne, a hozzá közelálló csoportokkal együtt.

- Mi a modell nemzetközi dimenziója, különös tekintettel az egyenlőtlenségekre, elmaradottságra, a másik póluson pedig a gazdasági-hatalmi erőfölényre? Erre a jelenlegi kötet más tanulmányaiban részletesebben utalok, lásd a globalizációval illetve a modell nemzetközi kiterjeszthetőségével foglalkozó írásokat.

- Érvényesnek gondolom-e a modellt a centrum országokra, illetve az elmaradott országokra? Vagy csak a félperiféria modellje? Értelmezhetőnek tartom a centrumra és a félperiféria egy részére. A Szövegdoboz:   teljesen elmaradott régiókra nem, illetve csak korlátozottan, kombinálva helyi intézményekkel, bevált hagyományokkal. Ennek alapvetően két oka van. (1) A modell hallgatólagosan előfeltételez bizonyos technikai-informatikai minimumot. (2) Előfeltételezi továbbá a politikai kultúráltság, magatartás bizonyos elsajátított szintjét. Ahol ezek hiányoznak, ott más, szerves, ekvivalens megoldást kell kifundálni a helyi erők együttműködésével.

- Árnyalni kellene a nem-alkuképes csoportok (pl. gyerekek, magatehetetlenek, stb.) érdekmegjelenítését! Ezzel a felvetéssel egyetértek. A dolog természetéből adódóan az ő képviseletük csak közvetett (helyettesítő), és érdekbeszámító lehet. Néhány javaslat, ami felmerült: (1) Nagyságrendjük statisztikai adatokból megállapítható, és ennek arányában "védett" helyeket kell biztosítani a döntéshozó testületekben olyan szervezetek számára, amelyek az ő érdekeiket felvállalták. (2) Egy másik lehetőség, hogy azok a családok, amelyekhez ők tartoznak, esetenként fél szavazattal többel rendelkeznek, és e töredék szavazataikat meg is oszthatják különböző listák közt. Például egy házaspár két kiskorú gyerekkel és egy magatehetetlen beteg rokonnal összesen három és fél szavazattal bír, és ezt akár négy listára is "szétszórhatják". (3) Egyéb megoldások is elképzelhetők, például magas szintű szociális alkotmányos védettség, garanciarendszer, amit nem lehet csökkenteni, csak bővíteni.

- Hogyan épül a modellbe a technokrácia, a szaktudás? Egyáltalában azok a problémák, amelyek nem szavazás tárgyai (pl. tudományos eredmények). Vagy másként: "Einsteinnek" és a "Hómunkásnak" azonos szava (szavazata) van? Igen, a szavazati jog azonos, de szavuk, érvelésük súlya más. A laikus testületeknek mindig is szükségük lesz arra, hogy szakkérdésekben a leghozzáértőbbek véleményét kérjék ki. Különösen a nagy kockázatot hordozó kérdésekben. A tudományos kutatások szabadságát fenn kell tartani, ott nincs helye szavazásnak. De a tudományos eredmények alkalmazhatóságáról tudós-laikus párbeszéd és együttdöntés szükséges.

- Ki kell dolgozni a modell lokális és regionális szintjét is. Igen. Szerencsére a méret, a nagyságrend csökkenésével a problémák egy része eltűnik, és a feladat egyszerűsödik. Én inkább a nemzetközi kiterjeszthetőséget érzem problematikusnak, és nem az állam alatti szintet.

- Mi motiválná a tárgykörparlamentek tagjait, hogy vállalják ezt a munkát? Ambíció. Hiúság. Szakmai hozzáértés. Felelősségérzet... stb. Szerencsére nagyon különbözőek vagyunk, és számtalan dolgot megteszünk horribilis ellenszolgáltatás nélkül is. Amúgy sem arról van szó, hogy nulla ellátmányért dolgoznának, hanem hogy méltányos ellátmányért, és csak meghatározott ideig.

- Átmenet és elfogadhatóság kérdéseit kidolgozni. Ez egy szívós, fokozatos, összehangolt "nyomulást" kíván a civil mozgalmaktól. Másutt kifejtettem már, hogy a civil társadalom összességében megvan az a képesség, hogy minden lényeges gazdasági, politikai funkciót visszaszerezzen a tőle elidegenült politikumtól, ökonomikumtól. Hiszen mindkettő számára végső soron a civil társadalom szolgáltatja az erőforrásokat és legitimációt, akár mint munkateljesítményt, akár mint választási szavazatot. Ezeket a "támogatásokat" meg is lehet vonni a hatalomtól. Hát akkor mire várnak? Nem külön-külön kell össze-vissza ugrabugrálni átmeneti előnyökért, kegyekért, hanem összehangolt nyomásgyakorlásra van szükség, világos, pozitív célok érdekében egy végiggondolt forgatókönyv alapján. Tessék emlékezni arra, amit Vaclav Havel mondott az államszocializmus megdöntése kapcsán az ajtórésbe betett és ide-oda mozgatott lábról. Hát erről van szó.

- Utópisztikus a gondolat. Lehet. Talán. Tudsz jobbat? Akkor terjeszd elő.

 

*

 

Magam is szeretnék néhány dolgot a modell kapcsán felvetni:

- Valamennyien tudjuk, hogy az elmúlt kétszáz év haladó mozgalmai (beleértve a munkásmozgalmat és annak marxista ágát is) mennyit kínlódott, vitázott az adekvát politikai forma megtalálása érdekében. Ez sokszor szervezeti és ideológiai szakításra is vezetett. Végül is a domináns forma ez lett: 1. "proletárdiktatúra" (törvényhozás és végrehajtás szoros összekapcsolása) + 2. Szövegdoboz:   élcsapatpárt. A fejlemények ismertek. Most újra fel kell vetni a kérdést, hogy mi lehet a XXI. század adekvát haladó politikai formája? Úgy gondolom, hogy a közvetlen demokrácia, és a civil szerveződések hálózata.

- A civil szerveződésekkel kapcsolatos finnyásság egyébként akkora butaság és szűklátókörüség, mintha a jakobinusok vagy a kommunisták a maguk idejében azért nem akartak volna társaságot, klubot, pártot létrehozni, mert ilyeneket reakciós vagy polgári alapon is szerveztek. (Forma és tartalom tisztázatlansága!) Különben is, ha nincs "fülünk" a civilekre, akkor jelentős rétegérdekeket képtelenek leszünk magas szinten artikulálni, de ezt majd megteszi más, és mozgósítja őket a saját politikai hátsó szándékai érdekében.

- Látható, hogy a modell kiinduló pontja a tagoltság volt, de a szöveg nem mondja, hogy ez osztálytagoltság. Lehet az is, de nem szükségszerű. Taktikai okokból ezt nem kell feszegetni, amíg nem muszáj, mert ennek megítélése túlságosan megosztja a haladó erőket is. Ha azonban vitára kerül a sor, akkor saját pozícióm a következő: A valamikori osztálytagoltság felülstrukturálódott, és alulról is szétbomlóban van. Felülről (kívülről) az egyenlőtlen fejlődés kiváltotta ideológiák, életmódminták, globalizáció-lokalizáció, etnikum, stb. bomlasztja. Alulról (belülről) a munkamegosztási és tulajdonosi struktúra lépcsőzetessége, differenciálódása. Vagyis nincs empirikus kétpólusú homogenizáció. Ezért a gazdaságfilozófiai értelemben vett osztály nem szólítható meg közvetlenül, homogénként, mert eltolódott a gazdaságszociológiai alapszerkezet. A társadalmi csoportokat specifikus mivoltukban, egyéb (nem-osztály) dimenziókban is meg kell tudni szólítani. A kapcsolatot, a koherenciát az egymásra-vonatkoztatottságoknak kell biztosítani. Nem egy osztályt kell totálissá tenni, hanem a kapcsolati rendszert (hálózat). Ebből az is következik, hogy árnyaltabban, megengedőbb módon újra kell fogalmazni az egész társadalmi lét - társadalmi tudat problémát, és a hangsúlyt mind a leíró-magyarázó modellben, mind a normatív modellben a közvetítettségre kell helyezni. A közvetítés fontosabb, mint ahogy számos XIX-XX. századi elmélet gondolta.

- Hangsúlyozni kell, hogy e modell nem szünteti meg az összes konfliktust. Ez valószínűleg gyakorlatilag lehetetlen. Inkább arról van szó, hogy új mozgásformát teremt és azt intézményesíti, ezzel a lehetséges konfliktusokat humánus keretben tartja. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy igyekszik minimális áldozattal elérni a lehető legtöbb ember lehető legmagasabb elégedettségét (és itt a "legtöbb" hangsúlyosabb, mint a "legmagasabb"). A mozgásformával párhuzamosan tárgyalni kell a mozgástér kérdését is, és a kettő nem azonos. Az utóbbin inkább az alternativitás szélességét értem, az előbbin inkább az intézményesülés módját.

- Addig is, amíg e modell nem érvényesül teljeskörüen, átmeneti megoldásként ajánlható a Siklaky féle "becsületszerződés". Most nem a szerződés tartalmára gondolok, hanem a formára. Látni kell azonban, hogy a kétféle megoldás eltérő helyzetet feltételez. A becsületszerződésnek akkor van funkciója, ha nincs könnyű visszahívási eljárás. A becsületszerződés alapvetően morális jellegű és önkéntes, míg a visszahívhatóság politikai jellegű és eljárásjogi. Természetesen egy visszahívásos rendszerben is tehet a képviselő ilyen önkéntes gesztust. Ezzel mintegy interiorizálja az egyébként külső szabályt.

 

Budapest, 2000. március