A rendszerváltást követő években megritkultak a közvetlen demokrácia lehetőségeit, intézményes formáit latolgató viták. A hazai politikatudomány figyelme, kutatóapparátusának zöme a kialakult többpártrendszer, parlamenti erőviszonyok, képviseleti demokrácia felé fordult. A létrejött realitást egyre inkább mint kívánatos állapotot is értelmezték, és csak részleges módosító javaslatokat mérlegeltek. A közvetlen megoldásokat csak mint kiegészítő elemeket tudták elképzelni az alapvetően közvetett hatalmi rendszer perifériáján. A közvetlen társadalmi jogosítványokat a törvényhozás fokozatosan korlátozta, és ahol a jog nem volt egyértelmű, ott meghatározott jogértelmezéssel és akaratérvényesítéssel eliminálta a közvetlen kezdeményezéseket.

A vázolt folyamat tulajdonképpen logikus volt, hiszen a hatalomra kerülő elit szerette volna törvényesíteni, bebiztosítani a rendszerváltás során szerzett helyzeti előnyét. Csökkenteni akarta saját elmozdításának, felelősségre vonhatóságának lehetőségét. Intézményesen minimalizálni akarta a hatalomgyakorlás társadalmi kockázatát. Így váltak nélkülözhetővé, sőt bizonyos esetekben nyűggé, teherré azok a társadalmi szervezetek, csoportok és kezdeményezések, amelyek oly jó szolgálatot tettek számukra a régi hatalom felbomlasztásának időszakában.

A civil társadalmat tehát elküldték „a jognak asztalától”. Jöjjenek a profi politikusok! Eltelt néhány év, és a magyar társadalom is megtapasztalta azt a Nyugaton már hosszú ideje nyilvánvaló igazságot, hogy a XX. század végén alapvető problémák vannak a képviseleti demokrácia, pártdemokrácia uralkodó intézményi megoldásaival. Magának a pártformának a válságával kell szembenéznünk! A politikai akaratképzés alapmechanizmusai torzultak! Legitimációs tisztázatlanságok merülnek fel! A parlamentek és kormányok problémamegoldó képessége gyengül!

Talán eljött az ideje a közvetlen demokrácia újravitatásának és javaslatai megfontolásának. Ehhez a vitához kíván hozzájárulni ez a tanulmány. Bizonyos értelemben ezt most tekintsd kesztyűnek. Ha akarod, felveszed....

 

1.    A közvetlen demokrácia fogalma

Közvetlen demokrácia szigorú értelemben az, amikor a potenciális döntéshozói kör és a döntés által potenciálisan érintettek köre azonos. Ez a szigorú feltétel azonban bizonyos természetes és társadalmi okokból nem jöhet(ett) létre.

(1) Természetes oknak tekinthető, hogy a felfogó- és értékelő-képességükben életkoruk vagy betegségük miatt korlátozottak nem tudnak aktív részesévé válni a döntési folyamatnak, jóllehet maga a döntés mélyen érintheti őket. (Például: csecsemők védőoltása, magatehetetlenek egészségügyi ellátásának módja és színvonala.) Ilyen esetekben a közvetlen demokrácia fogalmának implicit módon tartalmaznia kell a szolidaritás és érdekbeszámítás mozzanatát. Hasonló a helyzet a még meg nem születettekkel. A közvetlen demokráciát ezért már legelvontabb megközelítésben is többnek tekintem, mint pusztán akaratképződési szabályok halmazát.

(2) Társadalmi oknak tekinthető, hogy minden tagolt társadalomban az előnyök megszerzésének, megtartásának, illetve a hátrányok elhárításának különféle intézményes technikái lehetségesek. E megoldások közül a különféle társadalmi csoportoknak más-más áll rendelkezésére, amelyek céljaik szempontjából eltérő módon hatékonyak. A közvetlen demokratikus megoldások rövid távon csak bizonyos csoportok helyzetét javítanák, míg más csoportok átmenetileg hátrányt szenvednének (pontosabban: felhalmozott pozícionális előnyeikből engedni kényszerülnének). Emiatt egy szűkös erőforrású világban mélységes érdekellentét áll fenn a különféle csoportok legitimációs felfogása és kívánatosnak tartott döntési eljárásaik közt. Sem a diktatórikus, sem a képviseleti, sem a közvetlen demokrácia nem alapozható meg úgy, mint ami már itt és most mindenkinek közérdeke. Ez ideologisztikus áltatás lenne. Minden társadalomszerveződési megoldás csak úgy fejthető ki korrekt módon, ha hozzárendeljük, tudatosítjuk a megoldás kedvezményezettjeit, kárvallottjait. Végeredményben tehát a közvetlen demokrácia széleskörű kialakításának tényleges Szövegdoboz:   akadálya a társadalom jelenlegi gazdasági-hatalmi szerkezete. Konkrét, jól megalapozott ellenérdekeltségek működnek a rendszer különböző monopolizált erőforrásait felhasználva.

(3) A közvetlen demokrácia szigorú érvényesülésének van még egy akadálycsoportja, amit külön kell említeni, mert nem sorolható be tisztán sem a természeti, sem a társadalmi okok közé. A rendszer bonyolultságából fakadó nem szándékolt externális hatásokról van szó, amelyek egyaránt lehetnek kedvezőek vagy kedvezőtlenek a döntéshozói körön kívül. Mivel ez a probléma – eltérő mértékben – minden döntési típusnál felmerül, ezért nem tekinthető a közvetlen demokrácia specifikus akadályának. Azt lehet állítani, hogy a nem szándékolt hatás a közvetlen demokráciának (is) megszüntethetetlen velejárója, kockázata, de a természeti és társadalmi ismeretek gyarapodásával e kockázatok mérsékelhetők. A negatív társadalmi-gazdasági-ökológiai externáliák – kellő felkészültség és jóakarat esetén – elfogadható tűrési határok közt tarthatók úgy, hogy a közvetlen demokrácia általános elve ne sérüljön. Ez egyben azt is jelenti, hogy a közvetlen demokrácia fogalmába implicit módon beleértem az önmérséklő szabadság fogalmát is. (Az önmérséklő szabadság alapvetően nem a döntéshozó csoport szabadságát korlátozza, hanem a másik csoport szabadságfeltételét őrzi meg.)

Vázlatosan áttekintve a szigorú értelemben felfogott közvetlen demokrácia akadályait egy árnyaltabb, realisztikusabb, operacionalizálhatóbb megközelítéshez jutunk. Szolidáris, érdekbeszámító, önmérséklő közvetlen demokráciára gondolunk, amely a jelzett természetes és externális problémákat kezelni tudja, a társadalmi eredetű akadályokat pedig egy hosszú történelmi küzdelemben megkísérli lebontani.

A közvetlen demokratikus megoldások sürgetését azok a negatív tapasztalatok kényszerítik ki, amelyekkel az eddigi társadalomtörténet szolgált. Ha csupán az utolsó kétszáz év világfejleményeire vagy magyarországi történéseire gondolunk, akkor is az a legkevesebb, amit állítani lehet: a domináns társadalomszabályozási megoldásokkal valami nincs rendben. A társadalom közösségei hosszú ideje kilátástalan védekezésre kényszerülnek hol az állam, hol a piac, hol valamilyen más hatalom zsarnokságával szemben.

Ezek az intézmények már hosszú ideje nem a társadalmi-közösségi akarat hordozói (ha egyáltalán valaha azok voltak, de ezt a kérdést most nem kell felvetnünk). Ebben a megközelítésben a közvetlen demokrácia nem más, mint a társadalomszerveződési funkciók visszaszerzése az egyének és közösségeik által. Nem kell itt minden vonatkozásban újat kitalálni, bár korszerű adaptációra szükség van a jelenlegi fejlettségi szintnek megfelelően. Ha munkahipotézisként elfogadjuk Polányinak és Kornainak a tevékenységek koordinációs típusairól kifejtett gondolatmenetét, akkor az alábbi integrációs sémákat kapjuk: (1) agresszív, (2) bürokratikus (redisztributív, adminisztratív), (3) piaci (parlament mint piac is), (4) kooperatív (reciprokatív, etikai), (5) önellátó. Mellőzve most a részleteket és a két szerző közti – egyébként fontos – különbséget, azt lehet mondani, hogy a közvetlen demokrácia nem más, mint a (2) és (3) formából a (4) formába való átmenetnek, illetve magának a (4) formának a szerveződési módja.

Magyarországon jelenleg a bürokratikus és a piaci koordináció túlsúlya tapasztalható, ráadásul mindkettő erősen oligopolisztikus formában. Mindezt az utóbbi években egyre jobban „színezi” az agresszivitás számos mozzanata. Társadalomstatisztikák és egyéni-családi rémtörténetek egyaránt az elvadult, negatív individualizmus előretöréséről szólnak. Lehetetlenség nem látni az összefüggést ez utóbbi és a társadalmi szerveződési mód közt, a félperiféria körülményei közepette. A közvetlen demokrácia kiterjedt intézményesítése legalább esélyt kínálna a negatív folyamatok lefékeződésére, a lakosság többsége által is élhetőbb világ megteremtésére. Ebből a szempontból a közvetlen demokrácia egyszerre önmagában is értékes öncél, és ugyanakkor számos kedvező hatással kecsegtető döntési procedúra.

 

2. A közvetlen demokrácia fontosabb dimenziói

A modern társadalmakat több, egymástól eltérő rendezőelv tagolja, s végül is ezek kölcsönhatása adja egy rendszer struktúráját. Ezek a tagolódások egyben kijelölik a közvetlen demokrácia Szövegdoboz:   dimenzióit is. Már itt szeretném jelezni, hogy a magyar társadalmat jelenleg tagoló dimenziók egy része esetleges, átmeneti, és nem szükségszerű, hogy a közvetlen demokrácia intézményei ezt a tagoltságot leképezzék és megerősítsék. A történetileg fennálló tagoltságok egy részén való túllépés éppen hogy feltétele a modern, humánus társadalom megteremtésének (például: etnikai szembenállás, a tudás kirívóan egyenlőtlen intézményei hozzáférési lehetőségei, legális és illegális gazdaság szétválása). Amikor e tagoltság esetlegességét állítom, ezzel nem azt mondom, hogy egy, a jelenlegi rendszert leíró elemzésben elhanyagolhatók, hanem azt, hogy kedvező intézményes átalakulások esetén jelentőségük hosszú távon csökkenthető.

Melyek azok a dimenziók, amelyekkel a közvetlen demokráciára vonatkozó javaslatoknak tartósan számolnia kell Magyarországon (és másutt is)?

(1) Területi tagoltság. Az már hosszú ideje nyilvánvaló, hogy a XXI. század egy irracionális, elfogadhatatlanul egyenlőtlen és diszfunkcionális állami tagoltságot fog örökölni szerte a világon. Ennek a történelmi örökségnek szinte minden mozzanatával komoly bajok vannak (méret, jogkör, legitimitás, határok, törekvések). Talán egyetlen érdeme, hogy segít elkerülni a teljes káoszt. Hirtelen eltűnése (ez valószínűtlen) veszélyes mozgásokat indítana el. Változatlan fennmaradása azonban számos égető probléma sikeres megoldását akadályozza. Ki kell mondani: az állam mint alapegység korszerűtlen. Ennél kisebb és nagyobb struktúrák szükségesek: a lokális és globális szint erősítése. A jelenlegi problémák zöme olyan, hogy az állami szintnél kisebb, illetve jóval nagyobb döntési fórumok kívánatosak.

Konkrétan Magyarország esetében ez azt jelenti, hogy vissza kell nyúlni a néhány évtizeddel ezelőtti Bibó-Erdei féle városmegye koncepcióhoz, legalábbis néhány eleméhez. Nem az elnevezés a fontos, és nem is az, hogy 70 vagy 100 ilyen egység jöjjön létre. Az a lényeges, hogy a jelenleg számos vonatkozásban diszfunkcionális és esetleges megyerendszert felváltsa egy alulról szerveződő, mezőgazdasági-ipari-szolgáltató funkciókat viszonylagos önálló-sággal ellátni képes településcsoport. (A szolgáltatást itt a rövidség kedvéért gyűjtőfogalomnak tekintem, és beleértem a közigazgatási, közbiztonsági, kulturális, szellemi funkciókat is.) E településcsoportok az egymást „megkereső-megtaláló” települések közti szerveződéssel jönnének létre, bizonyos jogi szabályok betartásával. A városmegye tehát nem államigazgatási besorolás eredménye, hanem szerves egymásratalálás, amely egy idő után belülről teszi fölöslegessé a jelenlegi megyei burkot. Az új területi-közigazgatási struktúra kialakításánál az állam érvényesíthet néhány olyan „játékszabályt”, amely megakadályozza, hogy önmagukban életképtelen települések teljesen magukra maradjanak. Ez lehet valamiféle „befogadási kényszer”.

Magyarország földrajzi adottságai indokolhatják, hogy az előbb jelzett kisebb-nagyobb szerves településszövetségek 5-7 regionális körzetté integrálódjanak, a csak regionális szinten megoldható problémák kezelése érdekében.

Ugyanakkor néhány nyomasztó gondról már jó ideje látszik, hogy megérett a globális, de legalábbis fél földrésznyi közös szabályozásra (ökológia, munkaerőmozgás, élelmiszerellátás, infrastruktúra, fegyveres konfliktusok, maffia, fertőző betegségek). Itt a döntési jogkörök „felfelé csúsztatása” teljesen indokolt, és a szorosan vett állami szuverenitás már többet árt, mint használ. A globális döntéshozó fórumok szükségessége összhangba hozható a közösségi szuverenitás és a közvetlen demokrácia elveivel, ha a globális fórumok összetétele és jogosítványai minden vonatkozásban a helyi demokráciák ellenőrzésének vannak alávetve. Tudjuk, hogy ma messze nem ez a helyzet.

(2) Tevékenység szerinti tagolódás. Ha a területi tagolódás elsősorban a politikum bázisa, úgy egy rendszer tevékenységek szerinti tagolódása elsősorban a gazdasági struktúrát adja meg. Ha a XX. századi uralmi-hatalmi elit finnyás volt a közvetlen politikai demokráciát érintő javaslatokra, úgy még elutasítóbb volt a közvetlen gazdasági demokráciával kapcsolatban. Számos szerző a közvetlen demokrácia fogalmát nem is tartja kiterjeszthetőnek a gazdaságra, mondván, hogy az a magánszemélyek racionális tőkeallokációjának területe, és itt – főszabályként – nincs helye közösségi döntéseknek, legfeljebb korrekciós mechanizmusok Szövegdoboz:   formájában. Ez utóbbit is többnyire parlamenti, kormányzati, esetleg önkormányzati tényezőkre bízzák. Az ódzkodás érthető. Az elit itt saját legvégső legitim alapjait (a magántulajdont) védi. Valószínűleg három ilyen neuralgikus pontja van a modern, illetve modernizálódó európai társadalmaknak: az állam (erőszak-monopólium és adókivetési jog), a pártok (az elit érdektagoltságának szabályozási csatornái), és a magántulajdon (a tőkeviszony legitim intézményesítése). Ez a terület egyben az, ahol az elit a legelutasítóbb a közvetlen demokratikus javaslatokkal szemben. E területek mellé negyediknek az utóbbi évtizedekben felzárkózóban vannak a szellemi tőkefelhalmozás intézményei, de itt a küzdelem még nem dőlt el végleg.

A közvetlen gazdasági demokrácia körüli viták Magyarországon a tulajdonosi jogosítványok és a jövedelemelosztás kérdésében konkretizálódtak (az utóbbiba beleértve az adóügyeket is). A viták során az elmúlt tizenöt évben nem mindig volt világos, hogy itt a tét a közvetlen demokrácia is, az mintegy „menet közben” esett áldozatául a küzdelmeknek. Mellőzve a bizonyítást – az itt és most hosszadalmas lenne – azt állítom, hogy Magyarország elmúlt tizenöt éves átalakulás-történetében bizonyos pillanatokban elvileg adott volt egy közvetlen gazdasági demokrácia megteremtésének lehetősége. Az erre irányuló javaslatok nem a kivitelezhetőségen buktak meg, hanem az erősebb ellenérdekelt csoportok más irányú elképzelésein és akaratán. (Ezzel visszajutunk az 1.2. ponthoz.)

Melyek azok a fontosabb területek, amelyek a tevékenység szerinti tagolódáson belül a közvetlen demokratikus eljárás részét képezhetik? A vállalatokon-vállalkozásokon belüli jövedelem-elosztás, a vezetők kinevezése, a munkafeltételek megállapítása, más vállalatokkal való egyesülés, illetve kiválás. Az adórendszernél a vetítési alap, a mérték, az alsó és felső sávok, jogcímek, felhasználási irányok és nagyságrendek. A döntéshozói kör itt is a potenciális érintett kör, ami más lesz a vállalat, és más az adófajták esetében. Az adókat az ellátandó közfunkció legitimálja és kényszeríti ki.

(3) Biológiai adottságokra épülő tagolódás. Az életkor, a nem, az egészségi állapot, a fajta szerinti hovatartozás olyan adottság, amely különérdekeket működtet. Egy demokrácia minél kevésbé szolidáris és érdekbeszámító, annál nagyobb a létjogosultsága a jelzett sajátosságokra épülő követeléseknek. Azok a demokratikus megoldások fogadhatók el teljes értékűnek, amelyek lehetővé teszik ezen érdekeknek a döntési folyamatokba épülését, illetve önálló megszerveződését.

(4) A kulturális minták szerinti tagolódás. Itt hasonló a helyzet, mint a (3) pontban. A közvetlen demokráciáknak kölcsönösen tolerálnia kell egymás működési feltételeit, szabadságfeltételeit. Ha egy irányzatnak nincs módja, hogy állami vagy gazdasági kapcsolatrendszerén keresztül a saját javára és a többiek kárára megváltoztassa az erőforrás-eloszlást, akkor nagy valószínűséggel hajlamosabb lesz egy idő után a kölcsönösen méltányos egyezségre más irányzatokkal.

Az eddig vizsgált négy dimenzió rendre kereszthatásokat eredményez. Ez a közvetlen demokratikus megoldások egyik legproblematikusabb vonása. Nem lehetséges ugyanis tiszta, egydimenziós redukció! De ez nem is kívánatos. Az érdekrendszer mindig pluralisztikus marad – végső soron még egy személyen belül is. Más szabályozási formák sem tudták megoldani ezt a problémát. Minden érdekredukció vagy a tradícióhoz vagy a politikai diktatúrához vagy a gazdasági monopóliumhoz vezetett. A közvetlen demokrácia is fenntartja tehát az érdekpluralizmust. Ami elérhető, az a küzdelem civilizálása, rendezett mederben tartása, az altruista mozzanatok erősítése.

Talán magától értetődik, hogy az életnek vannak olyan dimenziói, amelyek nem vethetők alá semmiféle közösségi választásnak. Ez egyébként összhangban van a közvetlen demokrácia azon elvével, hogy amennyire lehet, a legkisebb egységek felől építi fel magát. Nem alkalmazható a demokratikus procedúra a személyes ízlés körébe tartozó fogyasztásra, az érzelmi alapú társválasztásra és az esztétikai értékek létrehozására.

Itt kell megemlíteni azt a különleges lehetőséget, ha emberek egy csoportja életmódkísérlet-szigetre vonul. (A szigetet itt jelképesen értem.) Ezt a makrokörnyezetnek tolerálnia kell, ránézve kötelező döntést nem hozhat. Ekkor tulajdonképpen új, belső szabályok alakulhatnak ki a csoportban, amit tiszteletben kell tartani. Lényegében két megszorító keretfeltétel lehet a kísérletező csoporttal kapcsolatban. (1) Nem okozhat a környezetének negatív (vagy annak ítélt) externáliát. (2) Önkéntes szabályelfogadáson alapul, senki belépését nem kényszerítheti, és bárki kilépését engedi.

 

3. A közvetlen demokrácia módszerei

A közvetlen demokrácia az akaratképződési és döntési eljárásoknak egy olyan rendezett halmaza, amely biztosítja az állampolgároknak a közvetlen részvételt az előbb jelzett folyamatok minden lényeges mozzanatában, és garantálja önmaga reprodukálhatóságát. Az ide tartozó eljárásokat többen összefoglalták már (e tárgyban különösen Szabó Máté írásai színvonalasak), így én most csak azokra a megoldásokra utalok, amelyek a jelenlegi magyar társadalomfejlődésnek különösen hasznára válnának.

(1) Horizontális kommunikáció. Közismert a magyar társadalom erős atomizáltsága, és a civil szervezetek viszonylagos gyengesége. Ebből kölcsönös gyanakvás, az erőforrásokért és befolyásért való gáncsoskodó versengés fakad. A civil szervezetek jelentős része riválist lát a másikban és nem együttműködésre képes és hajlandó társat. Egy intenzívebb horizontális kommunikálás, egymás ügyeiben való tájékozottabb jelenlét oldhatja a jelenlegi kölcsönös ódzkodást, és segítheti az együttes fellépést. (E közeledésnek persze értékrendbeli határai vannak. A jelenlegi társadalmi tagoltság mellett nem hiszünk egy nagy, átfogó, mindenkit felölelő civil mozgalomban, és ilyen talán nem is kívánatos.)

Szövegdoboz:   (2) Delegálás kötött mandátummal. A jelenlegi döntéshozó testületek – mindenekelőtt a parlament – elvileg a szabad mandátum elvén alapulnak. E mandátumszabadságot természetesen számos korlátozás terheli, mindenekelőtt a frakciófegyelmen, a pártfegyelmen keresztül. Ez a kötöttség azonban nem a választópolgár és a képviselő közti közvetlen kapcsolaton alapul, hanem számos közbeiktatott szervezet, érdek és tényező alakítja, deformálja. Jelenleg sem elvileg, sem gyakorlatilag nincs mód az állampolgári akarat közvetlen érvényesítésére a képviselőkön keresztül az országgyűlésben. Az áttétel esetleges, és szinte teljesen a képviselő lelkiismeretén múlik, ami a mai világban – lássuk be – igen csekély garancia. Egy delegálással kombinált, kötött mandátum, csökkentené a képviselők manőverezési szabadságát, de megnövelné az őt küldő társadalmi csoport érdemi érdekkifejeződését és döntési részvételét.

(3) „Munkaparlamentek” vagy tárgykörparlamentek. A jelenlegi parlamentek „mindenevő”, mindentudó szerepkörbe kényszerültek. Ezen alig segít a bizottsági rendszer, illetve a háttérszakértői hálózat. Minden érdemi döntésnél nagyobb az ahhoz a kérdéshez közvetlenül nem értő, így mások sugalmazására támaszkodó képviselők száma, mint azoké, akik a problémát belülről, szakmájukból, munkájukból következően ismerik. A tárgykörparlementek javaslatának lényege az, hogy a jelenlegi országgyűlést felváltaná az alkalmanként delegált képviselőkből álló részparlamentek sora, akiknek a mandátuma az adott törvény megtárgyalásáig-elfogadásáig tart (szükség szerint 1-4 hónap), majd a képviselők visszatérnének addigi tevékenységükhöz. E részparlamentek jóval kisebb létszámmal működő döntéshozó testületek lennének, tagjait a törvény által érintett érdekszervezetek delegálnák, és személyükben visszahívhatók, cserélhetők lennének. Munkájukat jogi-szakértői csoport támogatná, ügyelve a törvényen belüli, illetve a törvények közötti konzisztenciára. Néhány előnye e megoldásnak: (1) Képviselők közvetlen ellenőrizhetősége. (2) Az eljárás gyorsasága, esetleg párhuzamosan több kérdés tárgyalása. (3) Összességében olcsóbb, költségvetés-kímélőbb mind a dologi, mind a személyi kiadásokat illetően. (4) Radikálisan csökkentené a jelenlegi politikai közélet pártdominanciáját. (5) Folyamatosan laikus kontroll érvényesülne a törvény által érintett csoportok részvétele révén, miközben javulna a hozzáértési szint.

A javasolt tárgykörparlamenti megoldás nem zárja ki, hogy a több területet érintő vagy átfogó törvények esetén a részparlamentek együttes ülést tartsanak. Az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen megoldás más alkotmányos és törvényi szabályozást kíván az egyes hatalmi ágak és állami méltóságok viszonyában, valamint a választási-Szövegdoboz:   delegálási rendszerben. Az mindenesetre nem hozható fel a javaslat ellen, hogy indokolatlanul széttagolná az összetartozó dolgokat, hiszen ebben az esetben a miniszteri rendelet, sőt maguk a minisztériumok is vitathatóak lennének. A területek közti konzisztenciát pedig alkotmánybírósági, legfelső bírósági vagy államfői testületi szinten is biztosítani lehetne, ehhez nem szükséges egy mammutparlament.

(4) Pályázat és választás. A jelenleginél messze kiterjedtebb körben célszerű alkalmazni e kettő kombinációját mind a gazdasági, mind a kulturális, mind a politikai szférában. A nyílt pályázatok és meghallgatások keretében megismerhetőek a pályázó elképzelései. Egészen máshogy néz ki a dolog, ha a fontos közfunkciót betöltő személyek, illetve közintézményi vezetők a kinevezésük előtt nyilvánosan és számonkérhetően fejtik ki, írják le javaslataikat. Ugyanez vonatkozik a helyi tisztségviselőkre, munkahelyi vezetőkre. A felelőtlen ígérgetések mérséklése érdekében javadalmazásuk egy része összekapcsolható a vállalt feladat sikeres teljesítésével.

(5) Országos és helyi népszavazások. A népszavazás intézménye az egész XX. századi képviseleti demokrácia egyik legérzékenyebb pontja. Ennek alapvetően két oka van. Az egyik az, hogy a manipulálható népszavazás eszközét számos esetben tekintélyuralmi vezetők használták fel pozíciójuk megerősítésére és a személyi diktatúra kiépítésének legitimálására. A másik ok, hogy a hatalmi elit politikai előjogait védi a civil kontrollal szemben, és a népszavazások gyakorlatában ezeket a politikai előjogokat veszélyeztető megoldást lát. Míg az első aggályt komolynak tartjuk és magunk is osztjuk, a második aggályt inkább mint az igazi demokrácia útjában álló akadályt értelmezzük.

A népszavazások rendszerét nem csodagyógyszernek tekintjük, és nem is kizárólagos eszköznek. Úgy vélem, hogy csak más alkotmányos változtatásokkal együtt, és megfelelő keretfeltételek esetén töltheti be méltó helyét egy népszuverenitási rendszerben, ha e fejezet többi pontjában kifejtettekkel együtt kerül alkalmazásra. Ezen túlmenően pedig: (1) Alacsony szinten kell tartani a népszavazásra kötelező kezdeményezés aláírásminimumát. (2) Bővíteni kell azt a kérdéskört, amelyben népszavazás elrendelhető. (3) Néhány esetben a népszavazást kötelezően ki kellene írni ahhoz, hogy az adott döntés érvényes legyen.

A helyi és országos népszavazásokat egyben egy politikai tanulási folyamat részének is tekintjük. Olyan eszköznek, amelynek segítségével az állampolgárok közvetlenebbül uralhatják és megtapasztalhatják választásaik következményeit. A hibás döntés a maga konkrét módján hat vissza és tanít, nem úgy, mint a jelenlegi képviselőválasztások. A közvetlen demokratikus eszközök manipulálhatósága éppen a gyakoribb, kiterjedtebb alkalmazásuk révén csökkenne.

(6) Társadalmi szerződések. A modern államfejlődés a központosított jogalkotást, a felülről lefelé származtatott jogok rendszerét tette általánossá, visszaszorítva ezzel a helyi szabályozások sokféleségét. E jogkoncentrációnak számos üdvös, civilizáló hatása volt, mára azonban némely vonatkozásban a továbbfejlődés akadályozója. A személyes és helyi autonómia növelése azt kívánja, hogy a társadalmi élet egyre nagyobb szeleteit az egyenrangú felek szabad szerződéses megállapodása szabályozza, ne a központi akarat. Hosszú távon olyan modell felé kell elmozdulni, ahol a társadalmi megállapodások rendszere az élet igazi szabályozója, és csak ami ilyen módon nem rendezhető, az kerüljön központi hatáskörbe. A hatalmi jogosítványokat is ebben az értelemben alulról felfelé kell származtatni.

A helyi „törvényhozás”, illetve a társadalmi szerződések lehetősége természetesen úgy bővítendő, hogy egyrészt ne legyen jogi vákuum, másrészt a már elért humanitárius és civilizációs vívmányok ne sérüljenek.

Azt feltételezzük, hogy az állampolgárok közösségeinek vitáiból szerves módon kinövő megállapodások nagyobb magatartásszabályozó erővel bírnak, mint a felülről oktrojált megoldások. Igen, a közösségeket néha magukra kell hagyni, hogy belülről kínlódják ki szorosabb kötelékeiket. Így véljük, hogy a társadalmi szerződések felé történő kellően körültekintő elmozdulás viszonylag hamar konkrét eredményeket hozhat a közbiztonság, a fekete gazdaság, a környezetvédelem, a költségtakarékosság, a foglalkoztatás, az életminőség kérdéseiben. Egészen általánosan fogalmazva pedig közelítené a legalitást a moralitáshoz.

(7) Helyi adók túlsúlya. Az elmúlt tíz évben különböző okok miatt a központi hatalom úgy terhelt számos funkciót a helyi önkormányzatokra, hogy ezzel nem járt együtt megfelelő források biztosítása. A végeredményt előre lehetett látni, de az adott erőviszonyok mellett nem volt mód megakadályozni. Már rég itt az ideje e vészes tendencia megállításának. A funkciónak és eszközöknek együtt kell járnia. Az adóstruktúra megváltoztatása a helyi adók javára a korábban tárgyalt pontok megvalósíthatóságát is növeli. Hosszú távon pedig egy sikeresen funkcionáló helyi társadalom – illetve ezek hálózata – radikálisan csökkenti a központ bevételi igényeit is.

A helyi adók túlsúlyát azzal a megszorítással lehet szorgalmazni, ha ez együtt jár regionális és globális kiegyenlítő mechanizmusok működtetésével. Szükség van tehát olyan központi elvonásra (később felajánlásra?), amely felzárkóztatási-szolidaritási céllal működik. Tágabban fogalmazva pedig a központosított adóknak is konkrét célhoz rendelt adóknak kell lennie, amelyek népszavazás tárgyát (is) képezhetik.

Az eddig bemutatott eszközök jellege olyan, hogy egymást feltételezik, erősítik, rendszert alkotnak. Nem szerencsés tehát olyan vitát folytatni róluk, amelyik hol egyiket, hol másikat veszi célba, ráadásul úgy, hogy előnyeit-hátrányait egy változatlan közegben értelmezi. Különösen nem szerencsés a mai intézményi adottságok közt létrejött emberi mentalitásokkal összekapcsolni. Mentalitás és intézmények együtt, kölcsönhatásban változnak.

 

4. Előnyök és hátrányok

Szövegdoboz:   A közvetlen demokráciára vonatkozó javaslatok elbírálásánál mérlegelni kell előnyeit és hátrányait. Természetesen relatív előnyökről és hátrányokról van szó, vagyis arról, hogy más társadalomszerveződési megoldásokhoz képest mit tud nyújtani. Az összehasonlítást módszertanilag nehezíti, hogy a parlamentáris demokrácia különféle változatairól, illetve a tekintélyuralmi rendszerekről bőséges történelmi tapasztalat áll rendelkezésre, míg a közvetlen demokrácia inkább dokumentumokban van kifejtve, és korlátozott tapasztalati anyagra hivatkozhat. Nem szerencsés egy létező rendszer és egy elvi modell szembesítése, de ezzel a nehézséggel minden radikális jövőalternatívának számolnia kell. A képviseleti demokrácia is így kezdte ...

Tekintsük át először a közvetlen demokrácia valószínűsíthető előnyeit:

(1) Az eddig alulreprezentált, gyenge alkuerejű csoportok esélyei nőnek, mivel a döntési jog decentralizáltabb, a hatalom nem monopolizálható, és a civil kontroll minden szinten intenzívebb. A döntéshozói kör és a döntés által érintett kör közelebb kerülésével a korábban periférikus helyzetű rétegek is az akaratképzés aktívabb részeseivé válnak.

(2) A javasolt megoldások összességében csökkentik a központ fenntartási költségeit, olcsóbbá teszik az egész politikai intézményrendszert, tehermentesítik a társadalmi erőforrások egy részét, amely így más feladatokra felszabadítható.

(3) Csökken a hivatásos politikus- és állami bürokrácia létszáma, ugyanakkor nő az állampolgári ügyekben szakszerűen eljárni képes alkalmi politizálók aránya.

(4) Az erősebb helyi strukturáltság és autonómia miatt nő az új, alternatív életmódkísérletek lehetősége, és ezzel áttételeken keresztül az egész emberi faj fennmaradásának valószínűsége.

(5) A rendszer rugalmasabb, alkalmazkodóképesebb a felmerülő belső és külső igényekkel kapcsolatban.

(6) Magasabb toleranciaszint valószínűsíthető.

(7) Kooperatív stratégiák kerülnek előtérbe, az együttműködés gyakorlati eredményei az országon belül és az országon kívül is csökkentik az agresszív konfliktusok valószínűségét.

(8) A döntésekkel való azonosulás nő az érintettek részéről, ennek következtében javulnak a mérhető teljesítmények.

(9) A rendszer az életesélyek kiegyenlítődése irányába tart, kevesebb a vesztes, több az elégedett ember.

A jelzett hatások a gazdaság, a kultúra, az életminőség számos áttételén keresztül érvényesülnek. Újra hangsúlyozni szeretnénk, hogy a várt előnyök elsősorban nem az egyik vagy másik megoldás Szövegdoboz:   közvetlen eredményeként bontakoznak ki, hanem az egész javaslathalmaz összetett következményeként. (Ezekben szerepet játszik számos itt nem említett megoldás, amelyek összhangban vannak a közvetlen demokrácia elveivel.)

A részvételi demokrácia vonzáskörébe tartozó javaslatokat számos alapos bírálat érte. Tekintsük most át a legfontosabb ellenérveket, vélt hátrányokat:

(1) A közvetlen demokrácia intézményeinek működtetése túlságosan költséges, különösen ami a gyakori népszavazásokat illeti.

(2) Eljárási rendje lassú, körülményes egyeztetéseket kíván, vég nélküli vitákba fúlhat, káoszba csaphat át.

(3) Szükség van a professzionális politikusokra, mert a modern társadalom túl bonyolult rendszer ahhoz, hogy felkészületlen laikusok szakszerűtlen döntéseinek legyen kiszolgáltatva.

(4) A közvetlen demokrácia manipulálható.

(5) A képviselők visszahívhatósága instabilitást eredményez.

(6) Alantas tömegérdekek uralmára vezethet.

(7) Technikailag kivitelezhetetlen.

(8) Nem hatékony (ez általában összefoglaló érvként szerepel).

Ha végiggondoljuk ezeket az érveket, láthatjuk, hogy egy részük olyan, amire a közvetett, parlamentáris demokráciának sincs kielégítő válasza, más részüket politikai gyanakvás és pozícionális félelem táplálja, harmadrészt mára technikailag irrelevánsak. Az ellenvetések sorrendjében haladva:

(1) A közvetlen demokrácia „drágasága” nem bizonyított, különösen nem a jelenlegi hatalmi elit fenntartási költségeihez képest, amelyhez számos közvetett tételt is figyelembe kell venni. A jelenleg működtetett intézményekből és párttámogatásokból megtakarítható annyi, ami fedezi a népszavazási költségeket. Továbbá a közvetlen megoldásoknál jobban lehet számítani a lakosság „ingyenes” társadalmi tevékenységére.

(2) Ez áthidalható megfelelő időfelhasználási szabályokkal és döntéskényszerekkel, ugyanúgy, ahogy a képviseleti demokrácia is képes volt túljutni korai vég nélküli obstrukciós szakaszán.

(3) A professzionális tudásnak erős laikus kontroll mellett kell működnie. Nem arról van szó, hogy a közvetlen demokrácia nélkülözi a szakértelmet, hanem arról, hogy igyekszik azt az ügyek megoldásának érdekében felhasználni, anélkül, hogy politikai privilégiumot vagy gazdasági előnyöket kapcsolna hozzá. Ezen túlmenően, egy bonyolult rendszer is kellően strukturálható jó problémafelvetés esetén.

(4) A manipuláció mértékét az erre fordítható eszközök korlátozásával a közvetlen demokrácia körülményei közt jobban lehet csökkenteni, mint a mai meglehetősen korrupt világban.

(5) A visszahívhatóság inkább rugalmasság és kontroll, hiszen a képviselt csoport érdekei relatíve stabilak, nem ez változik, csak a képviselő személye.

(6) Ennél az érvnél egészen nyilvánvalóan látszik a hatalmi elit viszolygása a társadalmilag alávetett csoportoktól, félelem az általuk történő ellenőrzéstől. A kérdés ugyanis az, mi számít „alantas tömegérdeknek”, mit minősítenek annak, és amennyiben ez létezik, milyen történelmi okok reprodukálják? Másként fogalmazva: mik az „alantasság” megszüntetésének a feltételei?

(7) Ezen az érven a modern informatikai fejlődés túllépett és irrelevánssá tette. De csak technikai és nem társadalmi értelemben. Ma már a kérdés az, hogy a számítástechnikában rejlő lehetőséget kik és milyen célok érdekében fogják felhasználni.

(8) Egy rendszer hatékonyságát nem lehet kizárólag „piaci” terminusokban megadni. Egy komplexebb hatékonyságvizsgálat feltárhatja a közvetlen demokrácia pénzben nem mérhető előnyeit, hatalomtechnikailag nem értelmezhető pozitívumait.

Végezetül még egy megjegyzés, ami talán csökkentheti a vita élét. Valószínű, hogy a közvetlen demokratikus formákat nem lehetséges és talán nem is kívánatos kizárólagos szabályozási elvvé tenni. Az igazi kérdés a dominancia. Vagyis: a közvetlen demokratikus alapstruktúrába ellenőrzött-korlátozott módon beépülnek közvetett, illetve utasításos elemek, vagy a közvetett és utasításos alapstruktúrába épül be néhány közvetlen demokratikus mozzanat?

 

Szövegdoboz:   5. A közvetlen demokrácia feltételei

A közvetlen demokráciával kapcsolatos magyarországi viták sokszor az önkormányzatiság fogalma alatt folynak. Csakhogy az önkormányzat nagyon különböző történeti eredetű, szintű és funkciójú szervezet gyűjtőfogalma. Ahhoz, hogy a részvételi demokrácia feltételeit, magyarországi esélyeit komolyan mérlegelni lehessen, célszerű néhány alapvető különbséget tisztázni. Ennek érdekében az alábbi fogalmi megkülönböztetést javaslom: tagoljuk az önkormányzat gyűjtőfogalom alá besorolt képződményeket aszerint, hogy néhány kiemelt szempont alapján az önállóság milyen fokára jutott. Legalább három szempontot érdemes figyelembe venni: a működési célt, a belső struktúrát és a környezetével fenntartott input-output kapcsolatot. Így az önkormányzatiság négy lehetséges fokozatát kapjuk:

(1) Önigazgatás. Ilyen megoldásnak azt tekintem – függetlenül a kifejezés egyéb történeti jelentéseitől –, amikor az adott szervezet a működési célját, rendeltetését kívülről kapja, ezen alapvetően nem változtathat, viszont módja van belső feladatmegosztását, szervezeti felépítését döntően maga kialakítani. A tevékenységéhez kapcsolódó erőforrásokat illetően erősen input-függő, és a tevékenység eredménye alapvetően kifelé irányul, a szervezeten kívüli szereplők számára. Ez erősen determinált „önkormányzás”, és jelenleg számos magyarországi gazdasági és társadalmi szervezet ebbe a megoldásba sorolható. Megítélésem szerint különböző okok miatt még a jelenlegi települési önkormányzatok zöme is.

(2) Önkormányzat. (A kifejezés szűkebb értelmében.) Ezt szuverén célkijelölés jellemzi, de részleges külső input-output függés. Ezért céljai érvényesítésében bizonyos korlátozásokat szenved, illetve kompromisszumokra kényszerül. Belső struktúráját maga alakíthatja ki. Ez az a fokozat, ahonnan a közvetlen demokratikus megoldásoknak már érdemi jelentősége van, illetve lenne. Részlegesen determinált forma.

(3) Önszerveződés. Nevezhető tágan értelmezett önkormányzásnak is. Ezt a fokozatot saját célkijelölés és szabad belső struktúraalakítás jellemzi. Erőforrásai döntő részével maga rendelkezik (még ha ezek szűkösek is), külső szervezet vagy szereplő számára végzett szolgáltatás nem tipikus, kivéve néhány ide sorolható karitatív szervezetet. Ez szabad, de lokálisan korlátozott forma, ahol a korlátozottságot vagy maga a célkijelölés szabja meg vagy az erőforrásszűke, vagy egy másik szervezet tevékenysége okozza. Jelenleg a tipikus helyzet az, hogy az önszerveződési kísérletek rendre beleütköznek a nem-önszerveződő társadalmi környezet meglehetősen gyanakvó, rosszindulatú korlátaiba. Az önszerveződő fokozat a közvetlen demokratikus megoldások igazi begyakorlási terepe lehetne, és tulajdonképpen ezt a „veszélyt” érzékeli az antidemokratikus társadalmi környezet. Képzeld el, ha ezek a megoldások tartósan eredményesek és életképesek lennének, és hoznák a korábban jelzett várható előnyök zömét! Micsoda botrány...!

(Itt megint utalnom kell a jótékonysági szervezetek egy részének speciális helyzetére. Külön elemzést igényelne majd, hogy miért engedi-szorgalmazza ezt és csak ezt az önszerveződést a hatalom – esetleg ideszámítva még néhány „ártalmatlan” önművelő, önszórakoztató és hobby kört. Teljesen világosak ugyanis ezek indirekt tehermentesítő funkciói.)

(4) Önszabályozás. (Néhai Liska Tibor kifejezését átalakítva szociosztátnak is nevezhetnénk.) Ez önszerveződések, önkormányzások kooperatív makrorendszere. Egyes részei rendelkeznek a (3) pontban leírt sajátosságokkal, vagyis saját célkijelölés, saját erőforrások és saját kialakítású működési mód. Az önszabályozó társadalom részeit a korábban tárgyalt társadalmi szerződések rendezett halmaza tartja össze. Ha ez domináns forma, akkor intézményesen biztosítottak a közvetlen demokrácia újratermelődési feltételei. Ha domináns forma, akkor mód van arra, hogy bizonyos részmozzanataiban önkormányzó vagy önigazgató szervezeteket mint alformákat működtessen.

Ha végiggondoljuk a bemutatott fokozatokat, akkor a közvetlen demokrácia magyarországi feltételei és esélyei úgy fogalmazhatók meg, hogy ezek a társadalmi önszerveződések kiterjedtségén, mélységén múlnak. Vissza kell szorítani az önszerveződésekkel kapcsolatos intézményesített gyanakvást, politikai és pénzügyi korlátozást, szelektív bánásmódot. Szövegdoboz:   Humanisztikus túlélési kísérleteknek kell tekinteni őket egy olyan világban, amely mindent elkövetett annak érdekében, hogy megkeserítse az emberek életét.

A közvetlen demokrácia erős feltételekhez kötöttsége miatt nem tekinthető történelmi szükségszerűségnek, hanem technikai és történelmi lehetőség, valamint sokak számára morálisan kívánatos megoldás. Egyszóval: esély.

Milyen feltételcsoportok adódnak az előző (1)-(4) pont alapján? Nyilvánvaló, hogy a közvetlen demokrácia sem lehet meg materiális előfeltételek nélkül, vagyis bírnia kell azokat az erőforrásokat, amelyek működése alapját képezik. Jelenleg ebből a szempontból érvényesülnek a legkomolyabb korlátozások és ez nem véletlen. Az önálló közösségek létét akadályozza az állampolgárok túladóztatása és az indokolatlanul egyenlőtlen jövedelemelosztás, valamint tulajdoni struktúra. A közvetlen demokráciának vannak bizonyos szabályozástechnikai, jogi feltételei. Ezek kidolgozottak, ismertek, de jelenlegi alkalmazási körük túl szűk. Feltételeznünk kell továbbá olyan szellemi-kulturális beállítódást, amely végiggondolja és elfogadja a közvetlen demokráciában rejlő előnyöket. Végezetül előfeltétel az a társadalmi önszerveződési képesség és halandóság, amely emberek kellően nagy csoportját hozza mozgásba ezen ügy érdekében. Az említett négy feltétel (mely immanensnek tekinthető) kiegészül egy ötödikkel, és ez az, hogy a közvetlen demokráciával szemben markánsan ellenérdekelt csoportok meggyengüljenek (meggyengítsék őket).

 

6. Stratégiák

Milyen stratégiai lépések tehetők Magyarországon a közvetlen demokrácia irányába? Mindenekelőtt célszerű kiszélesíteni a társadalmi szervezetek közötti kooperációt. Jelenleg viszonylag csekély az együttműködési hajlam és erős a kölcsönös gyanakvás. Az együttes fellépésre általában csak közvetlen várt előnyök esetén kerül sor. Ezen a helyzeten változtathat, ha gyakrabban kerülne sor olyan találkozókra, ahol eltérő érdekeltségű csoportok mutatják be problémáikat. A másik gondjaiba való elfogulatlanabb belelátás növelheti a szolidaritást. Stratégiai horderejű lenne az is, ha belátható időn belül olyan alkotmányos és választójogi reformok lépnének életbe, amelyek számottevően bővítik a részvételi demokrácia lehetőségeit.

Mivel erre az ismert okok miatt a jelenlegi döntéshozók aligha hajlandók, ezért szükség van a kollektív nyomásgyakorlás kemény, de kulturált eszközeire. Nem kifogásolható az sem, ha a társadalom különféle csoportjai a gazdasági és politikai teljesítménymegvonás eszközéhez folyamodnak, hiszen az elsajátítható többlettermékre, illetve a parlamentáris legitimációra a legérzékenyebb a jelenlegi elit. A politikai támogatás megvonása történhet olyan (konstruktív) módon is, hogy az esedékes országos és helyi választásokon a polgárok csak olyan jelöltet támogatnak, aki előzetesen, írásban és számonkérhető módon elkötelezi magát a közvetlen demokrácia konkrét megoldásai mellett. Az írásos feltételszabás már egy lépés a kötött mandátum irányába.

A közvetlen demokrácia (sem) működne, ha nincsenek ekként „játszani tudó” állampolgárok. Ezért perdöntő fontosságúnak tartom, hogy ezt a fajta problémakezelést és -megoldást a már létező fórumokon és önkormányzatokban az emberek begyakorolják az adott törvényes kereteken belül. Közben az is kiderül, hogy hol és miben nem megfelelő a törvény. Ennek a begyakorlási és tanulási folyamatnak hasznos katalizátora lehetne egy olyan országos képzési hálózat, amely a társadalmi önszerveződés és közvetlen demokrácia értékeit és technikáit ismerteti meg az emberekkel, „nem középiskolás fokon”.