A globalizáció első, tömör és semleges megközelítésben nem más, mint a glóbus-méretű közvetlen hozzáférhetőség radikális növekedése és gyorsulása térben és időben egyaránt. Az egyetemes elérhetőség pozitív és negatív tendenciákat egyaránt hordoz, és ez a tény független attól, hogy ki mit ítél az egész folyamatból kedvezőnek vagy kedvezőtlennek. Új eredményes technikák és új kockázatok, új humánus esélyek és új kiszolgáltatottságok torlódnak egymásra a világrendszerben. Több szabadság-lehetőség párosul a hatékonyabb elnyomással, nagyobb jóléti potenciál néz farkasszemet a tömeges kilátástalan nyomorral stb. A globalizálódás a testet öltött egyenlőtlen fejlődés. (Nem előzmény nélküli, de itt a dolog kialakulástörténetével nem foglalkozunk.)

Ha a globalizációt egy lehetséges modern humanizmus felől szemléljük, akkor jelenleg inkább a visszataszító vonásai nyilvánvalóbbak. Ez magyarázza (de nem feltétlenül igazolja) a legtöbb haladó mozgalom erőteljes globalizáció-ellenességét. Van ugyanis néhány "szerencsétlen" jelenlegi tény, ami szinte determinálta a progresszív erők viszolygását e folyamattól. Néhány ilyenre utalunk, részletes kifejtés nélkül.

Először is, itt egy "ellopott" fogalomról van szó. Mindenki tudja, hogy a globális problémákat eredetileg éppen az emberiség jövőjéért aggódó progresszív tudósok, személyiségek állították a figyelem középpontjába a hatvanas-hetvenes évek fordulójától. Tíz-húsz év elteltével azonban a globális problémák - a domináns politikai-gazdasági csoportok és a tömegkommunikáció jóvoltából - alárendelődtek a technicista ízű globalizáció fogalmának, és ebben az új megközelítésben már jelentősen megváltoztak a hangsúlyok és értéktartalmak. A globalizáció hívei és ellenfelei diskurzusának középpontjába a pénzpiacok, a transznacionális gazdasági szervezetek, az USA-Japán-Európa globális versengés, az információs társadalom kérdései kerültek. Az eredeti (etikai?) intenciók elsikkadtak.

Szövegdoboz:      Szövegdoboz:  Másodszor, a globalizáció lehetséges pozitív tartalmainak kibontakozása szempontjából rendkívül "szerencsétlennek" bizonyult az az egybeesés, hogy kialakulása egy neokonzervatív-neoliberális monetarizmus, az USA hegemónia és az informatikai forradalom történelmi "metszéspontjába" esett. Mivel e mozzanatok erősen áthatották egymást, ezért a globalizáció mintegy "születési hibában" szenved. Ezt nem lehet meg nem történtté tenni, és nagyon kérdéses, hogy hatásai egyáltalában leküzdhetők-e belátható időn belül. E "születési hiba" egyik vetülete - alacsonyabb és konkrétabb szinten - az, amit a NATO és az EU aszimmetriájának nevezhetünk.

Harmadszor: a globalitás - regionalitás - lokalitás vita erősen felülstruktúrálja, időnként elfedi a tőke-munka konfliktust. A magam részéről úgy gondolom, hogy ez egyik problémakörnek sem tesz jót, zavarja a tisztánlátást (kinek az érdeke ez?). A bizonyítást itt mellőzve csak leszögezem, hogy szerintem a tőke-munka problematika felől értelmezhető a globalitás-lokalitás szerkezet, jóllehet az előbbi nem meríti ki az utóbbit. Fordítva azonban az eredmény mind elméletileg, mind gyakorlatilag kétséges.

Negyedszer: a globalizáció folyamata nem állítható le (bizonyos vonatkozásaiban nem is állítandó le!), de szerencsés konstelláció esetén terelhető, pusztító hatása mérsékelhető, kedvező vonásai kihasználhatóak. Erre azonban az esély csekély.

Végezetül egy személyes megjegyzés: ha nem volnánk mélyen érintettek, nagy élvezettel figyelhetnénk e történelmi játékot, ahogy a globalizálódás folyamata problémákat generál, majd kezel. De sajna, a mi bőrünkre játszik. Ezért - a pusztulás terhe mellett - be kell szállni e játszmába. "Nincsen egyéb menedékünk..."

Az eddigiek figyelembevételével kétszer tíz tézispárt szeretnék bemutatni a globalizációval kapcsolatban.

 

Humánumot támadó globalitás

 

1. Ízlésdiktatúra, fogyasztói magatartás (szelektív) befolyásolása.

2. Transznacionális korporációk dominanciája.

3. Pénzpiaci globalizálódás miatt (is) sérülékeny nemzetgazdaságok.

4. Kikényszerített gazdasági orientációk (külker. liberalizálás, beruházásliberalizálás).

5. Politikai intézményrendszeri mintaadás (atlanti típusú pártpluralizmus).

6. Nemzetállami keret jelentősége csökken.

7. Nyers, közvetlen erő alkalmazásának újraéledése (agresszív civilizációk).

8. Jóléti lejtő meredeksége nő.

9. Szervetlen, zárványszerű modernizálás, "környezeti" rablógazdálkodás.

10. A globalizáció a modern kapitalizmus ellentétkiélező, monetarista, posztmodern, informatikai szakasza.

 

Védekező (humanista) lokalitás és globalitás

 

1. Lokális fogyasztásra termelés, ízléspluralizmus.

2. Szövetkezetek, dolgozói-állampolgári tulajdon.

3. Elektronikus világpénz, illetve helyi tevékenység-csere gazdaságok.

4. Regionális szövetségek önellátása, alap- és kiegészítő gazdaság szétválása.

5. Alternatív legitimációk, alternatív demokráciák.

6. Világkormány + helyi önkormányzatok.

7. Globális békemozgalom, antimilitarista mozgalom.

8. Szociális-történelmi transzfer.

9. Ökoadó + teljes foglalkoztatás, horizontális modernizálás.

10. Posztkapitalista, poszt-államszocialista tulajdoni-politikai-életmódbeli reform egy alternatív humanizmus jegyében.

 

 

 

Szövegdoboz:  A globalizáció antihumánus vonásai

 

1. Ízlésdiktatúra, fogyasztói magatartás (szelektív) befolyásolása

Szövegdoboz:     A globalizációnak nem ez a legkárosabb, de mindenképpen a leglátványosabb, a mindennapi életben leginkább szembetűnő vonása. Az ízlés, a fogyasztói szokások eredetileg egy adott kultúrából szerves módon fejlődnek ki, és a termelési lehetőségek változásával csak fokozatosan alakulnak át. Ez azt jelentette, hogy a fogyasztói közösség nagyjából lépést tudott tartani a "divatokkal". A globalizációval azonban a fogyasztói közösséget külső mintákkal agresszíven lerohanják, tekintet nélkül arra, hogy saját ízlésátalakulási pályáján hol tart. E rámenős, szervetlen beavatkozás a fogyasztói kultúrába sok kapcsolat (termelés - fogyasztás), viselkedési minta, érték (pl. a termékek tartóssága) pusztulását, szétzilálódását eredményezi. Ami helyébe lép, az egy harsány, tülekedő, hivalkodó, idegen ízlésvilág, annak összes kellékével. (Reklám, hangerő, gyorsaság, eklektika, szétszórtság, nemtörődömség, pazarlás stb.) Nincs idő a mérlegelésre, abszorbeálásra, szervessé tételre. Teljesen átalakítja a tárgyakhoz való viszonyunkat. Minden csak eszköz. Minden megszerezhető és "fogyasztható". A mérték elvesztése következik be. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem a "kívülről" érkezettség a probléma. Azt hiszem, hogy a világ csak nyer azon, ha a különféle társadalmak megismerik egymás kultúráját, fogyasztási szokásait stb. A problémát az ellentmondást nem tűrő "rátukmálás" jelenti. Termékbe csomagolt fölény. Nem felkínálják, hogy ismerd meg és mérlegeld, akarod-e, hanem közlik veled, hogy ha nem ezt veszed, nem is vagy ember. Legalábbis nem vagy sikeres, civilizált ember, aki "számít". Mert a többi nem számít. Ez a fogyasztói imperializmus.

 

2. Transznacionális korporációk dominanciája

A fogyasztói világ erőszakos átstrukturálása csak a termelés világában bekövetkezett fejlemények lecsapódása. Ma már nagyon kevés ember hiszi, hogy a termelési szerkezetet a fogyasztói szándékok határozzák meg (jóllehet néhány elavult tankönyv még mindig ezt sugallja). Régóta megfordult e viszony (Galbraith és Szövegdoboz:     mások már a hatvanas évektől leírták e fejleményeket). A profitmotivált termelési szektor - és ebbe most átmenetileg beleértjük a banki és egyéb szolgáltató tevékenységeket is - már jó ideje manipulálja több-kevesebb sikerrel a fogyasztói akaratot. A világcégek e műveleteiket az információs-kommunikációs lehetőségek jóvoltából glóbuszméretben folytatják. A multikkal az alapvető probléma szerintem nem a méret, hanem a célrendszerük, a gátlástalanságuk, az, ahogy az egyes országokkal és társadalmakkal mint meghódítandó vadászterülettel bánnak stb. Mivel nincs szerves, helyi kötődésük (legalábbis a cégközpontoknak), ezért alacsony morális szinten döntenek. Globális lehetőségeik nincsenek összhangban a profitelvnek alárendelt törpe erkölcsiségükkel. Olyan erőkkel játszanak a világarénában, aminek közép- és hosszú távú következményeit fel sem mérték - vagy ha igen, akkor a dolog még elképesztőbb.

A transznacionális és multinacionális cégek mint szervezeti formák következményei egyébként éreztetik negatív hatásukat a foglalkoztatás, a termeléstechnikák, a jövedelmek, a vállalati döntési rendszer, sőt még az egyéni mentálhigiénés problémák területén is. (Ezek vázolását terjedelmi okokból mellőzzük, a kérdéshalmaz amúgy is ismert.)

 

3. Pénzpiaci globalizálódás miatt (is) sérülékeny nemzet-gazdaságok

A pénztőke mindig is internacionálisabb volt, mint az árutőke. A XX. század utolsó évtizedeiben azonban minőségi áttörés következett be a pénztőke és az egyéb tőkefajták kapcsolatában. A speciális-globális pénzpiacok szinte teljesen leszakadtak reálgazdasági gyökereikről, és kontrollálhatatlan önálló életbe kezdtek. Jelenleg a helyzet a következő: a globális pénztőke egy-két kivétellel a világ bármely gazdaságát képes befolyásolni közvetlenül vagy közvetve, míg a nemzetgazdaságok képtelenek érdemi befolyást gyakorolni erre az iszonyatos mennyiségű és mozgékonyságú hazárd tőkére. A globális pénztőke érdekei jobban intézményesítettek (IMF, IBRD, off shore ügyletek, banktitok, adóparadicsomok, árfolyamok, elektronikus pénz, stb.), mint a reálgazdaságok, nemzetgazdaságok érdekei. Ha a termelési korporációknál még megvan a reál(nemzet)-gazdasági kötődés maradványa, a globális pénzpiaci játékosoknál ennek még a látszata is eltűnt. A virtualizálódó pénz ugyanakkor termelési forrásokat apaszt el, eszközöket szív fel a nemzetgazdaságok valóságos szükségletei elől. A befektetési alapok, biztosító társaságok, nagybankok pénzének alkalmi megjelenése a reálgazdaságban szeszélyes, drága, és zsarolási motívumokkal átszőtt, aminek a nemzetgazdaságok többnyire nem tudnak ellenállni. A pénzpiaci globalizálódás végeredményben megfosztja az országokat (kormányokat) a saját lakosság érdekében folytatott önálló pénzpolitika számos eszközétől. Néhány állam esetében az is joggal vethető fel, vajon saját nemzeti bankja a saját ország érdekeit szolgálja-e még, avagy már csak a globális pénzvilág kihelyezett tagozata?

Szövegdoboz:
 


4. Kikényszerített gazdasági orientációk

Az eddig említett negatív fejleményekkel függ össze, hogy a legtöbb állam fokozatosan elveszti a saját gazdaságpolitika meghatározásának és érvényesítésének a képességét. Önmagában az nem probléma, ha egy ország úgy dönt, hogy belső adottságainak egy nyitott, liberalizált külkereskedelem felel meg legjobban. Akadnak ilyen pozitív példák. A gondot az okozza, hogy jelenleg nagyon sok olyan ország is liberalizált külkereskedelmet folytat, amelyiknek belső adottságai ezt ilyen mértékben nem indokolják, illetve ez az orientáció nem élvezi a lakosság szakmai és laikus többségének támogatását. Ismert ugyanis, hogy az úgynevezett komparatív előnyök csak bizonyos feltételek megléte esetén érvényesülnek, ellenkező esetben az aszimmetrikus kapcsolatok csak az egyik félnek kedveznek, a másiknak hátrányos, de esetleg már nem képes kihátrálni az ügyletből. A "külső" erők által kikényszerített orientációról nem feltételezhetjük, hogy az önzetlen, emberbaráti jótanács volt a "bent" élők érdekében. És itt megint nem önmagában a "külső" és a "belső" a probléma, hanem az ellentmondást nem tűrő, szívósan zsaroló, fenyegető magatartás, ami megakadályozza, hogy egy társadalom szabadon mérlegeljen és válasszon - jól vagy rosszul, de a saját kockázatára. A globalizáció totalizáció is. Amit lehet, az kötelező. (Amit itt a külkereskedelem kapcsán elmondtunk, az fokozottan érvényes a beruházási tevékenység liberalizálására, lásd az MAI vitákat.)

 

5. Politikai intézményrendszeri mintaadás

A globalizálódás egyik ismert következménye, hogy az atlanti civilizációban kialakult demokrácia-modellt emelik egyetemes minta rangjára. Elismerjük az atlanti típusú pártpluralizmus történelmi vívmányait. Négy aggályunk van azzal kapcsolatban, hogy ez általános normává váljon. (1) Ez a minta túlságosan kötődik a XX. század gazdaságilag, katonailag győztes országcsoportjához, így más nemzetek számára burkolt fenyegetést is tartalmaz az említett két vonatkozásban. (2) A parlamentáris demokráciához szükséges bázis az egész euro-atlanti civilizáció, annak kialakulás-története, kultúrája, személyiségjegyei stb. Ahol ez nincs ott a modell szervetlen. Szervetlen modellt hosszú ideig csak erőszakkal lehet fenntartani - erre egyébként az atlanti civilizáció erős hajlammal rendelkezik. Az oktrojált modell megakadályozza, hogy a társadalom kiforrja a neki megfelelő alternatív politikai intézményeket, amelyek saját múltjával összhangban vannak, és a modern problémákat is kezelni tudja. E helyi politikai intézményi kísérletek nélkül az egész világ politikai kultúrája lesz szegényesebb, fantáziátlanabb. (3) Az atlanti centrum érdekeitől függően néhol erősen szorgalmazza e modellt, néhol nem. Ez kétséget ébreszt a modell "tisztaságával" kapcsolatban. (4) A parlamenti demokrácia jelenlegi formái komoly korszerűsítésre szorulnak már a centrum országokban is.

A négy aggályból nem következik az, hogy számunkra vonzó vagy elfogadható lenne a hatalomgyakorlás erőszakosabb vagy archaikusabb formája. Pusztán annyit állítunk, hogy az atlanti civilizációnak nincs joga saját jelenlegi modellje agresszív elterjesztésére, és hogy e modell önmagában is problematikus a XXI. században.

 

Szövegdoboz:   Szövegdoboz:  6. Nemzetállami keret jelentősége csökken

Ez a folyamat, miközben mint tény, vitathatatlan, értékelését tekintve ambivalens. Azt gondoljuk, hogy a nemzetállam csak bizonyos történelmi időszakban és feltételek esetén adekvát forma. (És itt most nemcsak a soknemzetiségre gondolunk, ami egy külön probléma.) Amikor a globalizáció rázúdul a világra, akkor a nemzetállam két irányból is gyengül. Egyrészt jogokat és lehetőségeket von el tőle a magasabb integráció (NATO, EU, WTO stb.), másrészt belülről, alulról is bomlasztja a területi, vallási, etnikai, fejlettségbeli szeparatizmus, a különféle regionalitások és lokalitások. A globális nyomásra a társadalmak egy része lokális reneszánsszal próbál válaszolni. (Eltekintünk most e lokális reneszánszok vonzó vagy taszító jellemzőitől, pusztán a tényt rögzítjük.) E kétirányú lebontásnak lehetnek kifejezetten kedvező összetevői, amennyiben egy-egy térséget bekapcsolhat egy nagyobb (békés) szupranacionális rendszerbe, vagy lehetővé teszi a nagyobb önállóságot és jólétet. Ezt nem vitatjuk. A modern állam bomlasztása akkor problematikus, ha különböző okokból az adott országban éppen az állam az elért jóléti és kulturális szint garantálója. Ha az állam gyengülése egyben a közbiztonság, a szociális ellátás, a foglalkoztatás, a művelődés, az oktatási színvonal, a tolerancia stb. gyengülését hozza magával, miközben nő a szegénység, a munkanélküliség, a primitívség, az ostobaság, a brutalitás és a gátlástalanság, akkor az állam bomlását civilizációs visszaesésnek, "újrabarbárosodásnak" kell tekintenünk. Nem kell szeretnünk az államot. De nem lehet szabályozási vákuum, mert ha az állam helyébe nem tudunk racionális (funkcionálisan ekvivalens) intézményeket állítani, akkor az így támadt résbe a legelvetemültebb erők nyomulhatnak be. Ebből az következik, hogy a haladó erőknek egy differenciált államkritikára van szüksége. Ha a globalizálódás a káoszon keresztül civilizációs visszaesést eredményez, akkor el kell utasítani ezt a globalizációt. (A káoszt nem azonosítjuk az anarchista vagy hatalommentes társadalmi törekvésekkel.) Ha a globalizálódás növeli az emberek és közösségeik humánus mozgásterét, akkor el kell utasítanunk az akadékoskodó hagyományos államot. Az államra csak mint az eddig elért értékszint garanciájára van szükségünk.

 

7. Nyers, közvetlen erő alkalmazásának újraéledése

Az atlanti térségben erősek az agresszív civilizációs hagyományok. (Európa évszázadokig gyarmatosító társadalom volt.) Ez mérséklődni látszott a II. világháború után néhány évtizeden keresztül. Valószínűleg közrejátszott ebben a bipoláris elrettentés kifelé, és az erős közhatalmi kontroll + gazdasági prosperálás befelé. A trend az utóbbi két évtizedben megfordult. Az individuális-, csoport- és állami agresszió mértéke kimutathatóan nő. (Külön elemzést igényelne, hogy ebben milyen szerepe volt a monetáris-neoliberális-neokonzervatív szellemi fordulatnak és alkalmazott gazdaságpolitikának, de erre itt nincs mód.) A bipolaritás megszűnése az utolsó gátakat is eltávolította, az erősek vérszemet kaptak, és a fenyegetés, valamint nyílt erőszak az élet minden szintjének bevett problémamegoldási eszközévé vált a családtól az államközi kapcsolatokig. Ez eredetileg nem a globalizáció következménye, de napjainkra összefonódott a globalizáció kínálta technikai lehetőségekkel és sugallt mintákkal. Csak utalunk rá, hogyan bővül fokozatosan a NATO-kompetencia, hogy egyetemes megtorló, leckéztető gépezetté alakuljon. Csak jelezzük azt a pszichikai hatást, amit a modern szórakoztatóipar az ölési módozatok naturális, erkölcsmentes, tömeges felidézésével kivált. Makro- és mikroszintű mintaadás egy irányba mutat: ne mérlegelj, ne keress kompromisszumot, ne lásd a másikban is az embert, hanem vedd észre hamarabb az ellenfelet, az áldozatot, és lőjél gyorsabban, mint "az"! Ismét: újbarbárság. A legtekintélyesebb demokráciákban implicit militarizmus lappang. A globális játékos globális médián keresztül mutatja, hogy mindenre elszánt. Csoda-e ha fundamentalista ellenfelei is? Mindegy már, ki kezdte, e játékból egyszerűen nem tudnak kiszállni. És hiába van a "rendcsinálási" kísérlet Vietnamtól Irakon át Jugoszláviáig, nem a rend nő, hanem a kölcsönös gyűlölet. (A felsorolt eseteket eltérő tartalmúaknak véljük, nem azonosítjuk, pusztán a formai analógiára hívjuk fel a figyelmet.) A globalizáció világméretekben újra legitimálta a nyers erő alkalmazását.

 


8. A jóléti lejtő meredeksége nő

Szövegdoboz:   Köztudott, hogy az országok közti jövedelmi különbségek nőnek. Kb. két évtizede a fejlett világ országaiban megfordult a belső trend, és az országon belüli jövedelmi különbségek is nőnek. Kialakult egy "globális lejtő", és ezen belül egy európai "kontinentális lejtő". A felzárkózás-felzárkóztatás programjai megszakadtak, kifulladtak. Nincs utolérés, a jelenlegi feltételek mellett nem is lehet. (Az ismert ún. "gazdasági csodák" mindegyike speciális, nem megismételhető, nem másolható feltételekkel függött össze.) Hivalkodóbb és szemérmetlenebb az elit csoportok magatartása, és ezzel akarva-akaratlan állandóan provokálják a relatív és abszolút szegényeket. A látványt a tömegkommunikáció világszerte közli. A globális gazdag és globális szegény egészen új léptékekben szembesül egymással. A hagyományos fogalom kiegészül az információgazdag és információszegény szembenállásával. Nincs szolidaritás, csak lenézés, fenyegetés, szorongás. A konfliktus néhol etnikai dimenzióban jelenik meg. A globalizáció megítélésünk szerint azzal gyorsította a lejtősödési folyamatot, hogy a korábbi pontokban jelzett módon felerősítette a mozgékonyabb erőforrások, termelési tényezők (tőke, szakember) centrumba áramlását, miközben az egész folyamat feletti közösségi-állami-erkölcsi kontroll gyengült. A globalizáció azt sugallja, hogy bármi áron, de versenyezni kell, mert nincs kegyelem. "Globális darwinizmus".

 

9. Szervetlen, zárványszerű modernizálás, "környezeti" rablógazdálkodás

A korábbi pontokból következik, hogy a globális játékos hogyan viszonyul környezetéhez. Mivel viszonylag kötetlenül kalandozhat a térben és időben, ezért nem is érinti belülről az a tér-idő koordináta, ahol megjelenik. Egyszerűen nem érdekli, ha értékeket rombol, mert ezek nem az ő értékei. Felelőtlensége legtöbbször nem tudatos gonoszság, hanem puszta érdektelenség, nemtörődömség azon dolgok iránt, amelyek nem férnek szűk célracionalitásába. Ezért rajzolódik ki előttünk egy mértéken túl kockáztató társadalom képe, ahol a játékos más bőrére kockáztat. Ezért tapasztalunk szerte a világban megkezdett és félbehagyott részmodernizálást, szigetszerű, zárványszerű európaiasított telepeket, amelyeket a bomlás és pusztulás vesz körül. Összehangolatlanság. A globális kalandozás: kalandorság, nulla felelősségérzettel. A globális tőke viselkedését három vonatkozásban is megszenvedi a világ. (1) Megszenvedi az ember környezete, amely számos zöld mozgalom és más csoport szerint önérték. (2) Megszenvedi az ember környezete, amit a nem zöld beállítódású civilek is sérelmeznek. (3) Meg fogják szenvedni a jövőben felnövekvő generációk, akikre ezt az egész szemetet hagyjuk, és akik nem tudnak tenni ellene, hogy már jó előre elbánunk velük. Ezek miatt is joggal nevezhető a globális tőke tevékenysége rablógazdálkodásnak.

 

10. A globalizáció a modern kapitalizmus ellentétkiélező, monetarista, posztmodern, informatikai szakasza

Az eddigi megjegyzések sejtetik, hogy mi a globalizálódást nem a kapitalizmuson túli, hanem a kapitalizmuson belüli fejleménynek tekintjük. A globalizáció integrálta és kiterjesztette a modern kapitalizmus alapviszonyát, a modern kapitalizmus pedig magába építette a globalizálódás kínálta lehetőségeket. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a modern kapitalizmus a globalizáció révén újabb határokat és korlátokat tört át, és ezzel saját magát egy posztmodern szakaszba emelte. E posztmodern szakasz egyesíti a "korlátlan" technikát és a korlátolt felelősséget. Innen származik számos elképesztő jellemzője. Az is nyilvánvaló, hogy ez a szakasz nem tompítja a társadalmi egyenlőtlenségeket, hanem az előző évtizedekhez képest fokozza. A mezőny széthúzódott. Ezt néha elfedi, hogy folytonos és sokdimenziós átmeneteket tapasztalunk, nem bipolaritást. Ezért a tőke-munka konfliktus tiszta tudata is ritkul, és egyéb szempontokkal keveredik. Az információs társadalom sem jutott túl ezen az alapviszonyon, csak új perspektívákkal gazdagította. A kérdés ugyanis az, hogy az egyetemes elérhetőség lehetősége kiknek a számára valóságos közvetlen hozzáférhetőség, és mire vonatkozik mindez?

 

 


Védekező (humánus) lokalitás és globalitás

Szövegdoboz:   A globalizációt nem lehetséges és nem is célszerű leállítani. Viszont szükséges és lehetséges új mederbe terelése. Lehetséges egy újglobalizmus a szó humanista értelmében. Erről szól a további tíz pont.

 

1. Lokális fogyasztásra termelés, ízléspluralizmus

Ha a fogyasztók valóságos, nem manipulált szükségleteiből indulunk ki, akkor nagy valószínűséggel megállapítható az alapszükségletek azon köre, ami minden más igénnyel szemben prioritást élvez, és az emberhez méltó lét elengedhetetlen előfeltétele. Ezek: víz, élelem, ruha, lakás, tanulás, és kultúránként még egy-két megszokott dolog. Az alapszükségletek zöme helyi forrásokból fedezhető, illetve méltányos feltételek mellett importálható volna. Azt gondoljuk, hogy az alapszükségleteket nem szabad függővé tenni a fizetőképességtől, legfeljebb igényes, különleges változatukban. A fogyasztás differenciáltsága, kifinomultsága csak az érintett közösség összes tagja alapszükségleteinek lefedése után nyílhat meg. Ez abszolút bioetikai életparancs, és semmiféle nyereségességi elvnek nem lehet alávetni. Az éhezés a harmadik évezredben az emberi faj botránya. A fogyasztási és termelési szerkezet átalakulása már ma biztosítaná minden ember kielégítő ellátását. Ehhez hozzájárulhatna a helyi anyagok és technikák alkalmazása, a tartósságra törekvés, a helyi igények preferálása, reklám helyett információ stb. Ezen a bázison sokféleség és szervesség bontakozhat ki.

 

2. Bérlet, licit, szövetkezet, dolgozói-állampolgári tulajdon

Egy mértéktartó, de kielégítő szintű fogyasztás feltétele a tulajdoni szerkezet átalakulása oly módon, hogy a plurális tulajdoni struktúrában a közösségi kontroll alá vont formák domináljanak. Ne a tőkeerő szabja meg a formát, hanem a funkció, a termelési tényező jellege. Ez azt jelenti, hogy a bérleti megoldásokat sokkal szélesebb körben célszerű alkalmazni, úgy, hogy a helyi termelési tényezők maradjanak a helybeliek közös végső tulajdonában. Ebből speciális licitszabályok következnének. A monopólium képződését - ahol technológia nem indokolja - meg kell akadályozni. A helyi közösségek a szövetkezeteket preferálják, amelyek a tevékenység és a tulajdon egységét helyreállítják, és kellő hozzáértés esetén megakadályozzák a munkanélküliség kialakulását. Ezzel párhuzamosan fokozatosan korlátozni kell a kft. és rt. jogokat, mert ezek jelentős része a korlátlan felelőtlenség hordozójává vált. A földtulajdonra és földhasználatra speciális szabályokat kell kidolgozni, mert ez egyszerre a helyi társadalom létfeltétele, és ugyanakkor az emberiség oszthatatlan közös öröksége (ugyanúgy, mint a vizek, levegő stb.). Ilyen közös örökség nem adható el véglegesen magánszemélynek, lokalitásnak vagy regionalitásnak, hanem nemzetközi szerződések és garanciák közt bérelhető, használható csak, meghatározott ideig és feltételekkel. A közösségi kohézió és kontroll érdekében a helyben lakó vállalkozókat pénzügyi és jogi eszközökkel preferálni kell, a helyi igényekre termelés érdekében. Ez tudatos, szelektív protekcionizmus, amit átmenetileg vállalni kell. A nagy vagyonértékű szolgáltató hálózatoknak, infrastruktúrának nemzeti (regionális) tulajdonban kell maradnia.

 

3. Elektronikus világpénz, valamint helyi elszámoló egységek és tevékenységcsere-gazdaságok

Támogatni kell az árfolyamkockázatot kiszűrő egységes világpénz megteremtésére irányuló törekvéseket (az euró ebből a szempontból üdvözlendő). Ezt ki kell egészíteni a banktitok feloldásával, speciális célú nyilvános számlák nyitásával, kamatcsökkentéssel, pénzforgatási kényszerrel (differenciált kamatadó), valamint egyéb új pénzterelési technikákkal. Ugyanakkor mindenütt, ahol ez lehetséges, kvázi-pénzt mint helyi elszámoló, nyilvántartó és forgalmi eszközt célszerű létrehozni mindaddig, míg az új szerepkörű világpénz ki nem alakul. Alapvető funkciója a helyi pénzkímélő, pénzmentes tevékenységcsere lebonyolítása. (Ennek a megoldásnak adózási vonatkozásai is vannak, de ezt itt mellőzzük.)

 


4. Regionális szövetségek önellátása, alap- és kiegészítő gazdaság szétválása

Szövegdoboz:   Az előző pontokból következik, hogy a lokális és regionális szint felértékelődik, és ezen a bázison jön létre a szükséges mértékű kiegészítő gazdaság, mint külkereskedelem-orientált tevékenység. Itt érzékelni kell az egész alternatív logikát. A külkereskedelem motivációja nem az agresszív piacszerzés, profitnövelés, hanem a helyben nem előállítható szükséges termékek behozatala, illetve a lehetséges mértékig választékbővítés. Ez a beállítódás csak akkor érhető el, ha az összes többi pontbeli feltétel is adott, önmagában értelmetlen lenne. Javaslatunk tehát nem egy mai liberalizmus és mai protekcionizmus között választ, hanem ezeken túli lehetőséget vet fel. Lényegében a kereskedelmi kiszolgáltatottságot mérsékli hosszabb távon, miközben a tranzakciók szabadok, kényszermentesek maradnak.

 

5. Alternatív legitimációk, alternatív demokráciák

A pártok a XIX-XX. század érdekpluralizmusának adekvát kifejeződési formái voltak. Napjainkra azonban inkább akadályozói a demokratikus közéletnek és a valóságos érdektagoltság megjelenítésének. A pártforma egy önmagát túlélt forma, és csak erőszakos finanszírozási technikákkal képes fenntartani privilégiumait. Árnyaltabb, tagoltabb, olcsóbb megoldásra van szükség. Ezt ismerték fel azok az alternatív demokratikus modellek, amelyek a hangsúlyt a civil mozgalmak, szerveződések hálózati pluralizmusára helyezték. Ez nem kevesebb, hanem több és más minőségű demokrácia lehet. Leszögezzük, hogy az eddig elért demokratikus-civilizációs szintet meg kell őrizni, és csak olyan formákkal szabad lecserélni, amelyek legalább ennyit vagy többet garantálnak. A teljesség igénye nélkül megemlítjük az alternatív humanista demokrácia néhány elemét: Választott tisztségviselők, megbízottak permanens visszahívhatósága. Delegálás kötött mandátummal, konkrét megbízatással a jelenlegi szabad mandátumok helyett. Népszavazási tárgykörök és alkalmak kiterjesztése lokális, regionális és - horribile dictu - globális szinten. Ezt egyébként a fejlődő információ-technológia lehetővé teszi. Tessék ilyen programokat írni és ne gügye, erőszakos játékokét! A jelenlegi alkalmankénti (4-5 év) választások nem tudják leképezni a lakosság reális, folyamatos véleményváltozását, ráadásul a média által erősen manipulálhatók. Helyette folyamatos számítógépes rokonszenv-nyilvántartási (támogatási) listát javaslunk, amely naprakészen tükrözné az állampolgárok politikai tagoltságát. A civil szervezetek is nyithatnának ilyen listákat, és a jogszabályok nem különböztetnék meg őket hátrányosan a politikai pártokkal szemben, mint ahogy az ma számos országban gyakorlat. Egy ilyen rendszer zökkenőmentes működéséhez természetesen semleges politikai infrastruktúra szükséges, ami nincs az egyes pártok kirekesztő tulajdonában, hanem széles hozzáférhetőséget biztosít a versengő csoportoknak. Az osztott használatú rendszer (épületek, informatikai eszközök, kiadványok, szakszerű háttérszemélyzet stb.) olcsóbb is, bár nem ez a leglényegesebb előnye. További fontos eleme az alternatív politikai modellnek, hogy horizontális társadalmi megállapodásokból vezeti le a központi szervek jogait, és nem fordítva. Az eredeti jogbirtoklók tehát a természetes személyek és szabadon alkotott közösségeik, nem az állam. Valószínűsíthető, hogy az így alulról épülő (regionális, állami stb.) közigazgatási struktúra legfontosabb szintjét a településszövetségek alkotják majd. Egy ilyen megoldás messzemenő lehetőségeket hagy helyi variációknak, hagyományoknak (pl. "vének tanácsa" valamilyen formában), anélkül, hogy az másutt is kötelező lenne. Ami kötelező, az a kölcsönös elfogadás, amíg a másik nem erőszakolja rád modelljét, és "befelé" sem alkalmaz erőszakot.

 

6. Világkormány + helyi önkormányzatok

Szövegdoboz:   Egy speciális (gazdasági) világkormány szükségességét sokan vitatják, mert benne egy új hatalmi koncentráció veszélyét sejtik, és mert a jelenlegi erőviszonyokból és játékszabályokból dedukálják e kormányt. Ugyanakkor egy ilyen összehangoló hatóság (bárhogy nevezzük is) szükségessége elvitathatatlanul következik az egész lokális-globális gondolkodásmódból és a felmerült globális feladatokból. Ha a jövőbeni magasabb szintű intézményeket az előző pontban kifejtett módon alulról hozzák létre, akkor van esély arra, hogy egy leendő világkormány ne elnyomó gépezet legyen, hanem humanizált társadalmak koordinátora. (Nem tudunk arról, hogy az ENSZ néhány szakosított szervezetét (pl. UNESCO, FAO) valaha is elnyomó gépezetnek minősítették volna, miközben teljes joggal érték kritikák a Biztonsági Tanács, az IMF, az IBRD tevékenységét.) Differenciálni kell tehát a funkciónak megfelelően. A nemzetállami hatásköröket erős helyi önkormányzatoknak, regionális szövetségeknek kell átvenni, de a globális problémákra globális szintű intézményeket szükséges létrehozni. Bonyolult rendszer esetén a lokális racionalitások ugyanis nem eredményeznek globális optimumot. Magas szintű koordináció nélkül a lokális ésszerűségek globális káoszba csaphatnak át.

 


7. Globális békemozgalom

Agresszív civilizációk rábeszéléssel nem, csak erővel fékezhetők meg. A "fegyvertelen" próféták mindig elbuknak. A kérdés tulajdonképpen az alkalmazható erő, a megengedhető fegyver jellege. Úgy vélem, ennek békésnek, de határozottnak kell lennie. A bevethető eszközök tárháza igen széles, és a civil mozgalmak az elmúlt évtizedekben számosat sikerrel kipróbáltak. Itt csak néhányat sorolunk fel: fegyveres szolgálat megtagadása, polgári engedetlenség, adófizetés megtagadása bizonyos célokra, sztrájk, blokád, bojkott, nyilvánosság, társadalmi kezdeményezések, próbaperek, demonstrációk, szavazás vagy attól való tartózkodás, a passzív ellenállás számtalan formája stb. A globalizáció jelenlegi körülményei között ezeket a formákat nemzetközi méretben összehangoltan, nagyfokú szolidaritással kell folytatni. Az akciók súlypontját a "valami ellen"-ről át kell helyezni a "valami mellett"-re. A veszélyesen militarizálódó politikai eliteket három ponton egyszerre kell megbénítani: fegyveres szolgálat megtagadása, általános gazdasági sztrájk, és hosszabb távon mindenféle politikai támogatás megvonása. (Azokban a társadalmakban, ahol maga a civil lakosság is nyíltan vagy látensen erőszakos, militáns hajlamú, ott erre természetesen nincs mód, és egyéb kerülőutakat kell alkalmazni.)

 

Szövegdoboz:   8. Szociális-történelmi transzfer

Európa jelenlegi jóléte részben a nem-európai társadalmak tartós kirablásán és alávetésén alapult. Ezért az atlanti civilizációnak épp úgy nyilvánosan bocsánatot kell kérnie, mint bizonyos tényezőknek a holocaustért. Szükséges továbbá egy nagyszabású, globális, több évtizedes szociális-gazdasági transzfer, amely részben kárpótolja a vesztes társadalmakat. Ennek forrása 30-40 évig a legfejlettebb országok évi GDP növekménye. A transzfer összetételét és irányát pl. a korábban említett "világkormány" szabályozhatná, az érintett lakosság alapszükségleteiből kiindulva, és a helyi csoportokkal együttműködve. A segély zömét naturális formában kell megállapítani, és a jóléti lejtő meredekségét kell csökkentenie. Az európai és amerikai életminőség a jelenlegi GDP szinten is kielégítően javítható, más termékösszetétel mellett. (A történelmi transzfer gondolata kiterjesztendő azokra az egyes társadalmakon belüli tartósan hátrányos helyzetű csoportokra, ahol e hátrányos helyzet létrejöttében és fennmaradásában a társadalom többi részének felelőssége bizonyítható.)

 

9. Horizontális modernizálás, ökoadó, teljes foglalkoztatás

Az eddigi modernizáció és globalizáció egyenetlenségét, szervetlenségét a XXI. században korrigálni kell. A korrekciónak alapvetően három tartalma lehet: (1) Kiegyenlítő, felzárkóztató fejlesztési programokat kell indítani a helyi lakosság akaratával összhangban, hogy az alapszükségletekben senki ne szenvedjen hiányt. (2) Természetkímélő technológiákra kell áttérni, amennyire ez egyáltalában még lehetséges, és a kockázatokat minimalizálni kell. Egy globális ökoadó nem a megoldás, hanem az átstrukturáláshoz szükséges egyik lehetséges forrás. A kifejezetten károsat nem adóztatni kell, hanem tiltani, amíg a tartózkodás nem fakad belülről. (3) A munkanélküliség és következményei (éhezés, családi tragédiák stb.) az emberiség botránya. Nincs érvényes közgazdaságtan, amely ezt legitimálni volna képes. A védekező humanitás elsőrendű feladata ennek felszámolása. Új hatékonyságot kell hirdetni, melynek mérőszáma nem a tőkejövedelmezőség, hanem az értelmes, hasznos munka, elfoglaltság mindenki számára.

 

10. Posztkapitalista, poszt-államszocialista tulajdoni-politikai-életmódbeli reform egy alternatív humanizmus jegyében

Azt gondoljuk, hogy bár elképzeléseinket pontról pontra haladva adtuk elő, ez végeredményben egy összefüggő, komplex csomag, melynek elemei egymást feltételezik és erősítik. Centruma az egyén és szabadon alkotott közösségei, amelyek az egyetemes hozzáférhetőség technikáinak birtokában szolidárisan, mértéktartóan, de önkiteljesítően élnek e lehetőségekkel. Fokozatosan felszámolják az elmúlt évszázadok még begyógyítható természeti és szociális sebeit, egyszerre fogadják el a nem egységét és pluralizmusát, és ezt békés intézményekben összehangolják. Az érdekkonfliktust uralható mederben tartják.

Nem feltételezzük, hogy az ember eredendően jó. Nem feltételezzük, hogy az ember eredendően rossz. Azt feltételezzük, hogy az ember nyitott, befejezetlen, kérdező és válaszoló lény, aki képes humánus és racionális intézményeket alkotni, közelíteni egy ember-ember, ember-természet harmóniához, melynek belső feszültségeire adekvát mozgásformát talál majd. De ez nem szükségszerű. Ez csak lehetőség.

 

Budapest, 2000. február