Szász Gábor: Munkástanácsok Magyarországon (1918-1990)

(Előadás a párizsi „Vent d’Est” rendezvényen 1990. március 31-én)


Magyarország egy többesélyes történelmi fordulóponthoz érkezett. A lehetőségek egyike, a népi indíttatású önkormányzati szerveződés, mint olyan fejlődési út, amely az elmúlt két évszázad nagy történelmi fordulópontjain mindig megjelent, de később a népellenes, bürokratikus apparátusok rendre elfojtották.

Magyarországon több mint hetven éve alakultak az első munkástanácsok. 1918-ban és különösen 1919 tavaszán, a szakszervezetekkel együttműködő munkástanácsok jöttek létre. A Magyar Tanácsköztársaság Népgazdasági Tanácsába is a munkástanácsok, illetve a szakszervezetek delegálták a képviselőket. A Tanácsköztársaság leverése után a munkástanácsokat is fölszámolták.

Ez történt Magyarországon az 1944 után létrejött nemzeti és üzemi bizottságokkal is, amelyeknek döntő részük volt abban, hogy a szétrombolt ország talpra állt. A sikeres újjáépítést az egész világon „magyar csodá”-nak nevezték. 1949-ben Rákosiék hatalomra kerülése után az üzemi bizottságok sorsa megpecsételődött.

Amikor 1956 őszén, a felkelés idején bizonytalanná vált a vállalatok irányítása, a dolgozók ismét kezükbe vették a sorsukat, kielégítették természetes igényüket a tulajdonlás iránt. A Munkástanácsok Parlamentjének 1956. október 31-i ülésén fogadták el a következő alapelveket:

1. Az üzem a munkásoké. A munkások az államnak, a gyár termelése után adót, és az üzemi nyereségből megállapított nyereségrészesedést fizetnek.

   2. A vállalat legfőbb irányító szerve, a dolgozók által demokratikusan választott munkástanács.
   3. A munkástanács a saját kebeléből 3-8 tagú igazgatói bizottságot választ, amely a munkástanács állandó eljáró szerve, amely igazgatói bizottság később részletesen megállapított feladatokat is el fog látni.
   4. Az igazgató az üzem alkalmazottja. Az igazgatót és a fontosabb munkakört betöltő alkalmazottakat a munkástanács választja. A választást megelőzi az igazgatói bizottság által nyilvánosan meghirdetett pályázat.
   5. Az igazgató a vállalat ügyének intézője, a munkástanácsnak felel.
   6. A munkástanács fenntartja magának a következő jogokat:

·      Jóváhagyja a vállalat valamennyi tervét.

·      Dönt a béralap megállapításáról és felhasználásáról.

·      Az összes külföldi szállítási szerződések megkötéséről.

·      Valamennyi hitelügylet lebonyolításáról.

   7. Vita esetén valamennyi dolgozóra nézve a munkaviszony keletkezéséről és megszüntetéséről ugyancsak a munkástanács dönt.
   8. Jóváhagyja a mérleget és dönt a vállalat részére megmaradt nyereség hovafordításáról.
   9. Saját kezébe veszi a vállalat szociális ügyeinek intézését.

 

Ezek az egyszerű és lényegre törő intézkedések ma is figyelemre méltóak, tanulságosak.

1988-ban, amikor a hatalom megingott, a baloldali gondolat néhány képviselője esélyt látott egy alulról szerveződő, általános társadalmi önkormányzatot megvalósító társadalomalakulat lehetőségére is. Ennek fontos eleme a munkástanácsok hálózata, amely kitüntetett helyet foglal el a politikai porond sajátos szereplőjének, a BAL-nak gazdasági elképzeléseiben. A „Baloldali Alternatíva” Egyesülés önkormányzati törekvéseit nem lehet utópiának titulálni, hiszen valóságos történelmi előzményekre, reális tapasztalatokra támaszkodnak. Kezdeményezésünk eredményeként 1989. június 30-án összegyűlt Önkormányzati Tanácskozás – pártokon kívüli, illetve különböző pártokhoz és mozgalmakhoz tartozó – résztvevői elhatározták, hogy pártoktól és egyéb szervezetektől független mozgalmat indítanak Társadalmi Önkormányzati Mozgalom néven. Sorra alakultak a munkástanácsok. Vezetőik tapasztalatlanok voltak, de akadt néhány 1956-os munkástanácsi vezető is. Az augusztus 30-án rendezett pécsi bányászdemonstráció megmutatta az erőt és az elszántságot. Új lendületet kellett adni a mozgalomnak, ezért október 24-én (az első 1956-os munkástanács megalakulásának évfordulóján) az Önkormányzati Mozgalom országos találkozóra hívta az új és az egykori munkástanácsok résztvevőit. Ez nagyon hasznos tapasztalatszerzésre adott alkalmat.

Ma is átmeneti időket élünk. A kormány az IMF nyomására az állami tulajdon privatizálására törekszik, bármi áron hajlandó külföldi tőkéseknek átadni ezt. Érthető a dolgozók nyugtalansága, hiszen eddig úgy tudták, hogy a vállalatuk társadalmi tulajdonban van. A vállalatvezetők által kezdeményezett átalakulások fő célja saját pozíciójuk átmentése, itt sem történik semmi a hatékonyabb gazdálkodás érdekében.

A dolgozók viszont szeretnének értelmeset, hasznosat csinálni. Mivel értenek saját szakmájukhoz, kínt okoz és felháborodást kelt, ha laikusok, csak mert olyan pozícióban vannak, beleszólnak a munkájukba. A részvételi jog még tőkés vállalatoknál is igénye a dolgozóknak, de ennél többet akarnak az állami vállalatok munkásai. Tudják, ha övék lenne a vállalat, mit csinálnának, hogy jobban menjenek a dolgok. Ezért igénylik a tulajdonjogot. Ez a munkástanácsok alakulásának legmagasabb rendű célja. (Más céllal is alakultak munkástanácsok. Egy részük a hagyományos szakszervezet szétverését tűzte ki célul, a másik pedig a tőkés termelés beindulásáig próbálta enyhíteni a szociális feszültséget, s ezáltal könnyítette meg a tőkések dolgát.)

A december 2-ra, a BAL által összehívott országos értekezleten a szerveződő munkástanácsok megalakították a Munkástanácsok Információs Irodáját (Thoma László vezetésével). Műszaki, közgazdasági és jogi szakértők társadalmi munkában látják el a munkástanácsokat a szükséges információkkal. 1990 elején tucatjával alakultak a munkástanácsok, s ma már a számuk meghaladja a százat. Ennek kiváltó oka az önvédelemre törekvés. Ha a vállalatnál baj van, akkor ébred fel erre az igény. Természetesen ez a „baj” sokféle lehet. Például:

·      a vállalat ellen csődeljárást indítottak;

·      jelentős elbocsátás várható;

·      több szervezeti egységből – telephelyből álló vállalatnál valamelyiket

·      meg akarják szüntetni,

·      el akarják adni,

·      megfosztják a nyereségtől a többi javára,

·      a vezetők milliós prémiumokat vesznek fel „érdemtelenül”.

A fentiek következménye a dolgozók felháborodása, félelme és összefogási törekvése. A célokat az egyes vállalatoknál a helyi problémák határozzák meg. Ilyen célok lehetnek például:

·   érdekvédelem a szakszervezet megerősítésével,

·   részvétel a vállalatirányításban,

·   elszakadás az anyavállalattól,

·   a részleges (de többségi) tulajdonjog megszerzése,

·   a teljes tulajdonjog, rendelkezési jog megszerzése,

·   a vállalat kiárusításának megakadályozása,

·   tömeges elbocsátások helyett elegendő, érdemi munkaalkalom teremtése,

·   a vállalat kivezetése a hullámvölgyből.

 

1990. február 24-re a Munkástanácsok Információs Irodája megszervezte a Munkástanácsok 2. Országos Találkozóját, amely létrehozta a Munkásparlamentet. A Munkásparlament megalakította a Munkástanácsok Országos Szövetségét, s elnöknek Somlay Lajost, az egyik 1956-os munkástanács ma is aktív vezetőjét választotta. A Munkástanácsok Információs Irodája továbbra is a működő és szerveződő munkástanácsok szakértői és tanácsadó testülete.

Pártoktól független, a munkástanácsok közötti információcserét szolgálja, s munkástanácsoknak ingyenes jogi és szakmai segítséget nyújt, illetve szakértőket közvetít. Ha az Országos Szövetség valamely állami vagy érdekvédelmi szervezetbe szakértővel kívánja képviseltetni magát, akkor a Munkástanácsok Információs Irodája ebben is segítségére lesz.

A Munkástanácsok Információs Irodája abban is segíti a munkástanácsokat, hogy közvetlen kapcsolat jöjjön létre a termelők és a fogyasztók között. Ez utóbbi egy másik munkástanács is lehet.