Európában harminc esztendeje lezárult egy szocialista kísérlet, és hazánkban is tartósan berendezkedett a kapitalizmus. Politikai meghaladása – jelenleg úgy tűnik – rövid- és középtávon lekerült a napirendről. Leváltására belátható időn belül nincs remény. Pedig nem lett jobb az életünk attól, hogy az állami tulajdon nagy részét eladogatták, és attól sem, hogy most több pártot kell eltartanunk.
Ilyen helyzetben mit tehetnek azok, akik csalódtak a rendszerváltásban és kapitalizmus helyett szocializmusban szeretnének élni? A tétlen várakozás az egyetlen lehetséges magatartás?
Ellenséges környezetben is elkezdhetjük kiépíteni a magunk szocializmusát.
Mert mit is jelent az egyszerű emberek számára a szocializmus? Szocializmusnak azt a társadalmat indokolt nevezni, amelyben lehetővé válik, hogy életünk minél nagyobb részét magunk szervezzük meg, kormányozzuk. Csak az szocializmus, amit – másokkal társulva, szövetkezve – mi hozunk létre.
Az út nincs eltorlaszolva a közösségi önvédelem számos formája előtt: lakóhelyi csoportok, termelői kisközösségek, kalákák, cserekörök, szívességklubok, beszerzői közösségek stb. Semmi nem gátolhatja meg az egyéneket abban, hogy – saját kezdeményezésükre – a legkülönbözőbb területeken együttműködjenek egymással. Hogy megteremtsék a szocializmus ilyen kis köreit. Hogy kilépve a piac és a politika szorításából (túllépve a pénzkapcsolatok és az állami előírások keretein), társadalmi összefogással elkezdjék kiépíteni egy önkormányzó, önigazgató társadalom elemeit. Hogy megszerezzék és begyakorolják a közösségi önvédelem, önszervezés gyakorlatát. És mi ez, ha nem egy darab szocializmus? A magunk szocializmusa.