Az átalakulási törvény elfogadásával a bérből és fizetésből élők csatát vesztettek, s ennek a vereségnek a valódi nagyságát csak a tulajdoni reformnak nevezett reprivatizálás után lehet majd felmérni. Ha a szellemi és anyagi termelés munkásai nem ismerik fel valódi érdeküket, passzivitásukkal támogatják a reprivatizációt, az ország vagyonának átjátszását hazai és külhoni "jótevők" kezére, akkor döntő vereséget fognak szenvedni, s évekre, esetleg évtizedekre elvész annak az esélye, hogy végre saját életük formálói lehessenek. Hozzájuk szól az alábbi felhívás.
K I É A G Y Á R ?
Ezt az országot - romjaiból - szüleitek építették fel, s a Ti meg nem fizetett munkátok van beépítve az állami tulajdonba. Alkotmányunk (8. paragrafus) szerint az állami tulajdon az egész nép vagyona. A vállalatok a rájuk bízott vagyonnal önállóan gazdálkodnak (9. paragrafus). A "Baloldali Alternatíva" Egyesülés (BAL) számára nem kétséges, hogy kié a gyár. A vállalati tulajdon kezelésére és a haszon döntő részére csak a vállalati dolgozók kollektívája tarthat igényt. Sajnos, nem mindenki gondolkodik így.
Tudjuk, hogy azok, akik tegnap még a pártállam atyai gondoskodásában részesítettek Benneteket, ma már a "derék" tőkéseket népszerűsítik, és a munkások jólétét biztosító kapitalizmussal kecsegtetnek mindenkit a rádióban, televízióban, újságokban. Ám a fejlett tőkés országok munkásai évszázados osztályharcukkal verekedték ki maguknak a viszonylagos jólétet olyan országokban, amelyek a mienknél sokkal fejlettebb technikájukkal, tőkeerejükkel ma is nyomorban tartják a világ nagyobbik, fejletlen részét. A tőkés vállalatoknál folyó színvonalas, fegyelmezett munka mellett ez az egyenlőtlen csere, a harmadik világ és részben hazánk kifosztása (évi 3 milliárd dollárnyi adósságszolgálat stb.) a forrása jólétüknek. Ha bennünket is elnyelnek, mi a biztosíték arra, hogy nem mi húzzuk a rövidebbet? Mit fog ez hozni számunkra? Munkanélküliséget, milliók elszegényedését, menedzserhatalmat, új kiváltságos uralkodó rétegeket, nem pedig svéd típusú "jóléti kapitalizmust".
A nyugati hitelezők nyomása és a csődbe jutott ország közhangulata arra kényszerítette a vezetőket, hogy átvegyék a polgári ellenzék jelszavait, és elfogadják a gazdasági hatalom megosztását. Egy részük abban bízik, hogy anyagi és politikai kiváltságaira támaszkodva megőrizheti kiváltságos helyzetét egy tőkés rendszerben is. Ezért hangoztatják azt, hogy a sztálinista gazdasági modellt csak a tőkés árutermelés helyreállításával lehet felváltani. Persze, ők lennének a fő részvényesek, bankvezérek, állami vagyonkezelők stb.
A dolgozók, a szellemi és anyagi értékek teremtői csak a gyárak, vállalatok, intézmények önkormányzatának (üzemi bizottságoknak, munkástanácsoknak, dolgozók tanácsának stb.) létrehozásával és tulajdonosi jogaik elismertetésével válaszolhatnak méltó módon erre a kihívásra!
Érdekeitek képviseletével bízzátok meg azokat a társaitokat, akik kiérdemelték bizalmatokat, akik erre a legalkalmasabbak! Nálatok jobban senki sem tudja, hogy kik közületek a legrátermettebbek, és szakmailag a legfelkészültebbek. Hívjátok össze munkahelyetek dolgozóit, szervezzétek meg az önigazgatást!
Mindehhez politikai segítséget és jogi tanácsot nyújt a BAL.
Az a műszaki-gazdasági vezetés, amely eddig főleg "felülről függött", és jövedelmét gyakran függetleníteni tudta munkája hasznosságától (egyesek milliós prémiumokat osztottak maguknak, miközben a gyár és az ország tönkrement), ezentúl a termelési eszközökkel rendelkező önkormányzattól kapná a megbízatást, neki tartozna elszámolással, és a termelői közösséggel együtt "sírna vagy nevetne".
Ez - és csak ez - biztosíthatja az ország (s benne minden dolgozó ember) felemelkedését.